Az alsóbodoki találkozón (Fotó: Tóth Klára)

Zobor-vidéki községeket látogatott meg Menyhárt József, a Magyar Közösség Pártjának országos elnöke tegnap. A körút első megállója Csehi község volt, ahol találkozott Kupeček Róbert polgármesterrel, a község önkormányzati képviselőivel, civil szervezetek és művészeti csoportok vezetőivel.

Kolonban Balkó Róbert és önkormányzati képviselők fogadták az MKP küldöttségét, Pográny községben Hajdú László polgármester és a község képviselői mellett a Csemadok helyi szervezetének vezetői és a magyar tannyelvű alapiskola igazgatója is részt vettek a találkozón.

A találkozókon a vidék szórványjellegéből adódóan elsősorban a magyar kultúra és oktatásügy kérdése került előtérbe az egyéb, önkormányzatokat érintő kérdések mellett.

Menyhárt József kiemelte, az MKP stratégiája: lehetőség szerint minden iskolát megtartani, mert az iskola tartja meg a közösséget. Ahol az önkormányzat kénytelen a költségvetéséből az iskola fenntartására költeni – ami elsődlegesen az állam feladata lenne – nem jut fejlesztésekre, márpedig így nehéz olyan szintet biztosítani, ami vonzóbbá teszi az anyanyelvi iskolát.

Csámpai Ottó és Menyhárt József (Fotó: Tóth Klára)

Amennyiben nincs más lehetőség, akkor kell központosítani az oktatási intézményeket, ezt viszont felelősséggel, elsősorban az érintett szülők, iskolák és önkormányzatok bevonásával, átgondolt tervvel lehet előkészíteni úgy, hogy minél kisebb veszteség érjen bennünket – hangsúlyozta az országos elnök.

Az alsóbodoki községházán Paulisz Marian polgármester és önkormányzati képviselők vettek részt a találkozón, amely a Magyar Tannyelvű Magán Szakközépiskola multifunkciós épületében folytatódott, az MKP tagjainak részvételével. Ezen a találkozón is szóba került az oktatásügy kérdése.

Emellett az országos elnök a megyei önkormányzati választásokról szólva elmondta, míg a helyi önkormányzati és parlamenti választásokon nagyobb arányban vesznek részt a választók, a megyei önkormányzat munkáját és hatásköreit kevesen ismerik és kísérik figyelemmel, pedig kihat mindennapi életükre, úgy az oktatásügy, mint a munkahelyteremtés és a gazdasági beruházások terén.

Tóth Borbála Csemadok-díjazott a pártelnök társaságában (Fotó: Tóth Klára)

Az MKP Nyitra és Nagyszombat megyében kész saját megyeelnök-jelöltet állítani, hiszen képviselői felkészült, hiteles emberek, akik még ellenzékben is eredményesen dolgoztak és bizonyítottak. A magyar érdekképviselet nem a párt, hanem az egész felvidéki magyarság érdeke. A jelenlevők Zoboralja szülöttjéről, Esterházy Jánosról is megemlékeztek, aki emberként és politikusként is követendő példát mutatott közösségünknek.