Horpácson, ebben a hangulatos nógrádi falucskában, Mikszáth Kálmán utolsó állomáshelyén most nem a nagy író itteni emlékeit keressük, nem is az emlékház látnivalóit járjuk körbe. Valami másra vagyunk kíváncsiak: a családtagok horpácsi kötődéseire-emlékeire. Legyen az szobor, síremlék vagy egyebek.
Azt tudjuk, hogy Mikszáth sajnos, nem sokáig élvezhette az itteni hely nyugalmat árasztó és termékenyítő légkörét, az új otthon melegét. Hiszen csak 1904-ben kerültek ide, s 1910-ben már elhunyt. Ám a család még sokáig itt maradt; ragaszkodtak ehhez a helyhez. Mauks Ilona, az író özvegye egészen haláláig, 1926-ig lakta horpácsi otthonukat. Itt halt meg ekkor, s itt is temették el. Síremléke a kovácsoltvas kerítéssel szegélyezett családi sírkertben látható. A kétlépcsős magas obeliszkkőre egy fehér márványtáblát helyeztek, rajta ezzel a szöveggel: „MIKSZÁTH KÁLMÁN özvegye/ Farkasfalvi MAUKS ILONA/ és nővére/ Farkasfalvi MAUKS KORNÉLIA/ Áldott hamvaik itt nyugosznak“. Kornélia igazi szellemi társa volt Mikszáthnénak, s nagy szerepet játszott a család életében.
Mauks Ilona vérbeli magyar nagyasszony volt, hű társa az írónak, aki az immár többször megjelent Mikszáth Kálmánné visszaemlékezéseiben csodálatos képet fest életükről, fontos dokumentumokat tár az olvasó elé. Megérdemelte hát, hogy Ifj. Szabó István szobrászművész az ő portréját is bronzba öntse. Mellszobra ma a kastély körüli parkban látható.
Sokan úgy tudják, s az egyes honlapok, kiadványok is úgy írják, hogy az író második fia, az apa kedvence, a négyéves korában elhunyt Mikszáth Jánoska is Horpácson van eltemetve. Hisz itt látható az ő síremléke is, a szürkés márvány obeliszk, ezzel a felirattal: „MIKSZÁTH/ JÁNOSKA/ Apa kedvencze/ A legédesebb fiu/ Szül. 1886. máj. 12./ Megh. 1890. ápr. 22“ De mint a felirat is mutatja, Jánoska 1890-ben halt meg. S ekkor még nem Horpácson, hanem Budapesten laktak Mikszáthék. Ott is temették el a kicsi gyermeket a Kerepesi úti temetőben. Erről Mikszáthné könyvében is olvashatunk.
Annak idején pedig a Hét című felvidéki lapban Dénes György írt egy magyarországi híradás kapcsán Jánoskáról, illetve pesti síremlékéről, amely akkor már a temető raktárában hevert. Ugyanis 1910-ben, Mikszáth temetésekor az író kisfiát is az apja mellé helyezték. Ma tehát egy sírban pihen Mikszáthtal s a másik testvérrel, a fiatalon elhunyt Alberttel a Kerepesi temetőben. Az eredeti sírjel pedig Horpácsra került, megmenekülve így az enyészettől, illetve attól, hogy mások faragjanak abból új sírjelet. Jánoska egyébként Apja révén irodalmi hőssé vált: több írásban is szerepelt, s róla íródott a magyar irodalom egyik legmeghatóbb elbeszélése: A ló, a bárányka és a nyúl.
A fent említett márvány emléktábla alatt egy másik fehér tábla is látható még, eme felirattal: „Dr. MIKSZÁTH KÁLMÁN/ 1885-1950/ Dr. MIKSZÁTH KÁLMÁNNÉ/ Földes Livia/ 1886-1970“ Kálmán az író nagyobbik fia volt. Jogi tanulmányokat végzett és ügyvédi oklevelet szerzett. A Sorbonne-on és Londonban is tanult. Politikus és politikai szakíró lett: Tisza István és Bethlen István politikai köréhez tartozott, majd Miskolc város főispánja volt. Több szakkönyv szerzője. Ő lett az új kastély örököse, Albert pedig a másik kúriában élt.
Az utódok mindig Horpácsot vallották igazi otthonuknak: Kálmán 1950-ig maradt feleségével Horpácson. Itt nevelkedett fia, Antal, az író unokája is. Az ő síremléke is a családi sírkertben látható. A négyzet alakú, kereszttel díszített szürkés kövön ez olvasható: „ Dr. MIKSZÁTH ANTAL/ 1914-1975“
A kisebbik Mikszáth-fiú, Albert is jogot végzett, s minisztériumi alkalmazott lett. Íróként is megnyilvánult, több lapnak dolgozott. Csak rövid életet élt. Halála után felesége is Horpácsra költözött lányával, Edittel.
A fentiek ellenére s annak ellenére is, hogy Mikszáth a nemzet legnagyobb írói közé tartozott, a háború utáni magyar állam csúnyán elbánt a családdal. Az 1950-es évek elején igen megalázták Horpácson a Mikszáth családot. Kuláklistára téve őket, osztályidegenekké minősítették a családtagokat. Valamennyiüket kitették saját otthonukból: a bútorok nagy részét ismeretlen helyre hurcolták; Mikszáth könyvtárát és egyéb ingóságait teherautókkal szállították el.
Mikszáth Albertné az egyik vele készített későbbi beszélgetés során így idézte a szörnyű és megalázó kilakoltatást: „Amikor Mikszáth embernagyságú márványszobrát kihozták a hallból, sütött a nap és az ereszről csöpögött a hólé. Kálmán (az író fia) állt a terasznak szélén és csurgott a könnye, nem mertem neki szólni egy szót sem, csak mögé álltam, ne gondolja, hogy látom, hogy sír“. Nemsokára ezt követően ő is eltávozott az élők sorából. Hát ez is a Mikszáth-biográfiához tartozik!
