A Csiliznyáradról kitelepített magyar családokra emlékeztek a csilizközi településen január 22-én. A hetven éve történt tragédiára emlékezve Lukács József polgármester egy múltból jövő üzenetet idézett: „Emlékekből él az ember, s múltból él az emlékezet. Kinek nincs múltja, nem lehet jelene, s jövője sem.”
A községháza előtt 2007-ben kopjafát állítottak a kitelepítettek emlékére. Ez előtt tartották meg a megemlékezést az idén is. Az emlékmű fájába vésték azoknak a nevét, akiket a hatalom elüldözött a szülőfalujukból, akiket otthonukban „bölcsőben ringattak” és ugyanonnan „batyuval kidobtak”.
Illés Attila az „Egy marék földet (Egy kitelepített magyar kívánsága)” című verset szavalta el, majd a helyi óvoda és iskola gyermekei szavaltak és énekeltek a szülőföld szeretetéről.
Lukács József polgármester beszédében felelevenítette a 70 évvel ezelőtt, 1947. január 22-én történteket, amikor Balonyról, Csilizradványról, Szapról, és Csiliznyáradról Nagymegyerre és Dunaszerdahelyre teherautókkal szállítottak el 38 családot, 181 személyt, köztük 29 gyermeket. A dunaszerdahelyi vasútállomásról vitték őket Csehországba, a Kladnoi járásban levő Slaný településre.
A Beneš-dekrétumok Csiliznyárad lakóit sem kímélték, a jogfosztó intézkedések saját szülőföldjükön őket is hontalanná tették. Elvették vagyonukat, megalázták őket, csak azért, mert magyarnak születtek és a hatalom döntésének értelmében elszakították őket az anyaországtól, fejük fölött határt húztak és akaratlanul egy másik ország lakóivá váltak. Ennek ellenére ők megmaradtak magyarnak. A második világháború után gyakorlatilag lehetetlenné tették a magyarok mindennapi életét.
Sárközy Irén képviselő, Rigó Konrád államtitkár és Bacsó László képviselő is megemlékeztek a kitelepítésekről. Amint Bacsó László fogalmazott, a Felvidéken talán nincs is olyan család, amelyet a kitelepítés borzalmai és annak máig sújtó fájdalmai ne érintenének.
Az ünnepi szónoklatok után a Csiliznyáradi Dalárda elénekelte az Örökségünk című dalt, majd a község polgármestere, az ünnepi szónokok, a Rákóczi Szövetség helyi szervezetének képviselői, és a Csemadok nagymegyeri szervezetének képviselője elhelyezték a kopjafánál az emlékezés koszorúját.
A délutáni megemlékezés a helyi faluház nagytermében folytatódott, ahol id. Bábics Pál és Illés Mária, akik átélték és megszenvedték a kitelepítés minden keserűségét, megosztották emlékeiket a nagyszámú hallgatósággal.
A szívszorító, könnyeket előcsaló beszámolók után a Boráros Imre Színház művészei, Boráros Imre, Petrécs Anna és Tarics Péter előadták Csáky Pál „Hit és hűség” című színpadi játékát, amelyet a hálás és meghatódott közönség nagy tapssal jutalmazott.
Az ünnepi műsor után mindenkiben megfogalmazódott, hogy akár győzelem, akár kudarc, az emlékeknek nem szabad elhalványulniuk, nem szabad elveszniük a történelem ködében. Történelmünk fényes időszakaira, nagyjaira szívesen emlékezünk. Nem szívesen ugyan, de emlékeznünk kell a kudarcokra, veszteségekre és tragédiákra is. Az előbbiekre azért, hogy nőjön hitünk és önbecsülésünk, az utóbbiakra pedig azért, hogy ne merüljenek feledésbe azok a fájdalmak, amelyeket ennek a falunak az ártatlan lakosai elszenvedni kényszerültek, hogy ne feledjük az áldozatokat, az áldozathozókat, s ha lehet, vegyük elejét az újabb veszteségeknek és erősödjünk a bajok által – summázta a történelmi tapasztalatokat Lukács József, a falu polgármestere.
