A Pátria rádióban január 15-én, vasárnap 7.05-kor kezdődő műsor fő témája a reformáció 500 évfordulója. Erre kapcsolódik  Révészné Bellai Csilla zselízi lelkipásztor igehirdetése, aki a földbe esett búzaszem példázata alapján szól a reformáció kezdetéről. Szó lesz a Királyhelmecen nyílt reformációi emlékkiállításról, valamint az 1577-ben alakult vágfarkasdi  református gyülekezetről is.

Luther Márton ágoston-rendi szerzetes 95 tételének közzététele nem maradt visszhang nélkül. Szinte futótűzként terjedt szerte Európában. A bátor tett meghozta gyümölcsét. Révészné Bellai Csilla zselízi lelkipásztor az elvetett búzaszem példázata alapján szól a hallgatókhoz szorosan kötődve a reformáció gondolatához.

A Királyhelmeci Református Egyházközség szervezésében reformációi emlékkiállítás nyílt január 8-án Királyhelmecen. Millisits Máté művelődéstörténész szakmai irányításával 11 tablón mutatják be a reformáció folyamatát, de egy-egy tabló foglalkozik a zempléni egyházmegyére, illetve a Királyhelmecre vonatkozó történésekkel is. A tárlattal kapcsolatos tudnivalókat Molnár István lelkipásztor osztja meg a hallgatókkal, de kiderül az is, hogy milyen céllal készítettek a királyhelmeciek reformációi emléktáblát és helyeztek el új Szentírást a templom úrasztalára.

Vágfarkasdon 1577-ben, hatvan évvel a reformáció 1517-es elindulásától,  alakult meg a református egyházközség.  Az ellenreformáció idején 1663-ban lefoglalták a templomukat, de 1705-ben, amikor kimondják  a protestánsok vallásszabadságát, ismét visszakapják. A Rákóczi szabadságharc leverése után újra elkobozzák a templomukat, amelyet az 1724-es árvíz megsemmisít. II. József Türelmi Rendeletének kihirdetését követően a farkasdiak 1783. június 6-án teszik le az új templom alapjait, amely 1785-re készül el. Tornya 1888-ban éri el a jelenlegi, 32 méteres magasságot. A  Beneš-dekrétumok következtében  a gyülekezet több mint harmadát – 782 személyt –  a lakosságcsere-egyezmény keretében Magyarországra telepitenek. A jelenlegi helyzetről Erdélyi Pál lelkipásztorral beszélgetnek.

Szerkesztő-műsorvezető: Iski Ibolya. A műsor ismétlésére január 16-án, hétfőn 13.05-kor kerül sor.

A Világosság egyházi műsor a közvetítést követő naptól a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Sola rádió honlapján is meghallgatható.