Somorja Nyitra ellen (Fotó: basket.sk)

A 15. fordulót játszották szombaton, január 7-én a női kosárlabda extraligában. A somorjai SBK csapata a nyitrai kosaras lányok otthonába látogatott.

A hazaiak nagyon jól játszottak, s ennek meg is lett az eredménye. Végül a nyitrai lányok kiharcolták a hosszabbítást, de abban már csak egy pontot tudtak szerezni. A somorjai csapat így végül kilenc ponttal nyert, bebiztosítva ezzel a helyét a rájátszásban.
Az SBK utoljára októberben nyert meccset, majd a Pöstyén elleni idegenbeli és a Rózsahegy elleni hazai vereség után most újra sikerült diadalmaskodniuk.

Természetesen a rájátszásba való jutás minimális elvárás volt a somorjai csapattól, így talán ezzel is magyarázható a hetedik helyen álló, s eddig mindössze csak három győzelemmel rendelkező nyitraiak elleni gyengébb teljesítmény.

Az alapszakaszból még két meccs van hátra, az egyiken a somorjai lányok hazai környezetben fogadják a kassai Good Angels-t január 28-án, majd az utolsó fordulóban, február 4-én a kassai Cassovia otthonába látogatnak.

BKM Junior UKF Nyitra – SBK Somorja 70:79 pp (69:69, 37:39)
Legtöbb pont: Kováčiková 16, Fehérová 15, Dubeňová 13 – Slezáriková 22, Vyňuchalová 18, Hašková 12.

A basket.sk felvételei a meccsről:

A nyitrai lányok.jpgA somorjai cserepad Diósi Albert másodedzővel II..jpgA somorjai cserepad Diósi Albert másodedzővel.jpgA somorjai Vyňuchalová Romana (6) 18 pontot dobott.jpgAz kassai születésű Nagy Gabriella dob kosárra.jpgHašková Alexandra kosarat dob.jpgLelkes Juli (10) és Martišková Natália (8).jpgSlezáriková Lenka büntetőt dob.jpgÓváry Viki (7) figyeli a nyitraiak 8asát, Martišková Nataliát.jpg