Mika Lönnström az STK Somorja új edzője (Fotó: www.mnmcoaching.com)

Az STK Somorja edzője, Mike Keeney Finnországban, az első osztályú Kuopio csapatánál folytatja pályafutását.

A játékosok körében igen népszerű amerikai edző épp egy éve, tavaly télen érkezett Somorjára. A kék-fehérek tavasszal megnyerték a harmadik ligát és feljutottak a második osztályba. Az őszi szezonban ez a fiatal csapat jól helytállt a második ligában, s ez végül az ötödik helyre volt elég.  A sikeres tizenkét hónap után több külföldi ajánlatot is kapott, s Mike végül a finn első osztályú Kuopio csapatával kötött szerződést.

„Az elmúlt év a somorjai csapatnál valóban sikeres volt. Ezért a döntés számomra nagyon nehéz volt, ki merem jelenteni, hogy a legnehezebb az edzőségem alatt. Személyes okok miatt kellett elfogadnom a finn ajánlatot. Az STK-ban eltöltött időszakra mindig nagyon szívesen fogok visszaemlékezni. A jelenlegi somorjai csapatnak van rá esélye, hogy megnyerje a második ligát. A munka a játékosokkal, vezetőkkel, csapattagokkal és a Fluminensével nagyon jó volt. Szívesen emlékezem a szurkolókra is“ – mondta Mike Keeney.

„Tiszteletben tartjuk Mike döntését, nem akartuk őt megakadályozni abban, hogy máshol folytassa karrierjét. Sok szerencsét kívánunk neki a további munkájához” – nyilatkozták a csapat tagjai.

December 22-én már be is mutatták az új edzőt, Mika Lönnströmöt, aki a megegyezés szerint Mike Keeney munkáját folytatja majd.

„A találkozókon, melyeket Mikával folytattunk, egyértelművé vált számunkra, hogy teljesíti azokat a kritériumokat, melyek alapján folytatódhat a Mike Keeney idején megkezdett munka. Az elvárásaink egyértelműek: azt szeretnénk, ha sportolóink a futballélet minden területén fejlődnének, különös tekintettel a taktikai fejlődésre, valamint az egyéni képességek fejlesztésére is.  Mika Lönnström januárban kezdi meg a munkát a csapatnál és természetesen segítségére lesznek az edzőt eddig is támogató szakemberek – mondta Marco Manso.

Az STK új edzője 42 éves, finn nemzetiségű, és UEFA Pro licenccel is rendelkezik. Edzősködött a finn MyPa csapatában, volt a thaiföldi ifiválogatott, s többek között a maldív-szigeteki New Radiant edzője is.

„Megtiszteltetésnek tartom, hogy részese lehetek az STK-Fluminense projektnek. Ezt a feladatot kihívásnak tekintem, és folytatni szeretném azt a kitűnő munkát, melyet elődöm elkezdett. A céljaink egyértelműek: fejleszteni akarjuk játékosainkat, hogy elég jó csapatot alakíthassunk ki ahhoz, hogy jó eredményekért harcolhassanak és betartsák játékrendszerünket.

A játékosok január 9-én találkoznak. Ezen a napon tesztelés lesz a programjuk. Összesen hét felkészülési meccs szerepel a tervben, a bajnokság tavaszi idénye március 4-én kezdődik.

A felkészülési meccsek programja:

Január 21.: STK – Bős

Január 28.: Mosonmagyaróvár – STK

Február 1.: Győr – STK

Február 4.: Alamóc (Olomouc) – STK

Február 2.: Znojmo – STK

Február 18.: STK – Galánta

Február 25.: STK – Puhó