Nem jó időszak ez. Alighogy elkezdődött az új esztendő, Mátyusföld elvesztette egyik emblematikus személyiségét. Temetésére január 7-én, szombaton 14.00 órai kezdettel kerül sor Galántán, a régi temetőben.
Pukkai Lászlót gyakorlatilag gyermekkoromtól ismerem. Alapiskolásként mint szülőt, miután a lánya osztálytársam volt. Gimnazistaként történelemtanárként, az utóbbi évtizedekben pedig közéleti emberként.
Természetesen a galántai magyar gimnáziumban eltöltött diákévek a meghatározók, ha róla van szó. Ő volt a történelemtanár – úgy emlékszem, valamennyi osztályban. Vaskos tankönyveink voltak. Az első órán azt mondta, tegyük el a könyvet, de nagyon jól, mert év végén, a könyvek leadásakor még szükségünk lesz rá. Egyedi előadásmódja gyakorlatilag az egyetemi továbbtanulásra edzett bennünket. Nem volt nála semmilyen segédeszköz, a padsorok közt járkálva mondta az aznapi anyagot – anekdotákkal és humorral fűszerezve.
Nem titkolta, ezt azért teszi, mert az ember agya fogékonyabb az új ismeretek befogadására, ha a folyamatos terhelésen olykor lazítunk is. Diákjaival becsülettel átvette a magyar történelmet. A gimnáziumban emellett még a pályaválasztási tanácsadás és a kultúrcsoport menedzselése tartozott a vállalásai közé.
1999-ben egy riportot készítettem az alma materban. Akkor elmondta, azóta sem jobb a helyzet a történelemtankönyvekkel. A régi rendszerben rosszak voltak a könyvek, most meg nincsenek.
A helytörténészi tevékenységre már pedagógusi pályafutása évtizedeiben készült. Diákjait önálló helytörténeti munkák megírására ösztönözte. A tanulók így olyan kitűnő osztályzatot szerezhettek, mely az év végi osztályzásnál jóval többet nyomott a latban egy-egy felelésnél beszerzett rossz jegynél. Mert ő tudatosította, hogy a tanár nemcsak taníthatja a diákot, hanem tanulhat is tőle. Sokan így ismertük meg lakóhelyünk történelmét és szerettük meg szülőföldünket.
Volt egy évente ismétlődő, spontán találkozás-sorozatunk. A galántai gimnázium 1961-ben érettségizett A osztálya évente érettségi találkozót tart. Ezekre Pukkai László a feleségét kísérte el, én pedig az édesanyámat. Itt szoktuk röviden megbeszélni egymással, hogyan is élünk… Ez tavaly nyáron sokkal hosszabb volt, egy órán át beszélgettünk egymással. Tele volt tervekkel…
Jó utat, Tanár úr!
