Ötszázötven éve, 1467. január havának végén Mátyás csapatai bevették a Nyitra vármegyei Kosztolány várát, mely tizenegy hónappal korábban került a cseh bratríkok (zsoldosok) kezére.
Mátyás korábbi zsoldoskapitánya, a cseh Jan Svehla 1466 februárjában foglalta el Kosztolányt (amely ma Nagykosztolány (Veľké Kostoľany) néven ismert, s a Nagyszombati kerületben, a Pöstyéni járáshoz tartozik), és tartotta rettegésben a környéket. Mátyás kemény kézzel tett rendet, hiszen miután visszafoglalta Kosztolányt, egykori tisztjét kivégeztette és leszámolt a „cseh testvérekkel” is, ezáltal végleg megszűnt a husziták felvidéki uralma. Mátyás ezután fogadta fel zsoldjába a cseh František Hagot, kinek nevéhez fűződött a hírnevessé vált „fekete sereg” szervezése.
A Felvidék rettegett cseh zsoldosvezére, Jan Giskra csapataival együtt 1462 tavaszán állt magyar szolgálatba, melynek eredményeként a Felvidéken fegyvernyugvás következett be és egyelőre a cseh fosztogatások is szüneteltek.
Mátyás király 1465-ben a török elleni hadjáratra készült, amikor Giskra egyik alparancsnoka, Jan Svehla kapitány – aki vitézsége révén volt ismeretes – „valami csekélység miatt magát megsértve érezvén”, a nyáron csapataival elhagyta a király táborát és a Felvidékre vonult. Svehla Ausztria földjén összegyűjtötte mindazon huszita katonákat, akik korábban VI. Albert osztrák herceg szolgálatában állottak, de a herceg halála után szélnek eresztették őket (őket nevezték zsebrákoknak, azaz koldusoknak, így kapta Mátyás ellenük vezetett hadjárata a zsebrákok elleni hadjárat elnevezést).
Svehla a morvaországi Zwetlo várában ütötte fel tanyáját, és kb. hétezer főt számláló seregével az osztrák és felvidéki területeket fosztogatta. A Nyitra vármegyei Kosztolány várát 1466 februárjában foglalta el, ezután a Felvidéken folytatta rablótevékenységét. Svehla csapatai a közeli Nagyszombat városa ellen vonultak, melynek polgárai Podmaniczky Balázs vezetésével – aki korábban Svehla szövetségeseként vett részt Ausztria fosztogatásában – sikerrel védték meg magukat.
Mátyás király úgy vélte, hogy a zsebrákok felvidéki akcióit Podjebrád György cseh király pénzeli, ezért maga vonult Svehla ellen.
Mikor csapataival Kosztolány falai alá érkezett, Svehla korábbi érdemeire való tekintettel Mátyás kegyelmet ajánlott neki, ám a rablóvezér nem kért a királyi kegyből. A magyar uralkodó tudta, hogy a zsebrákok nem rendelkeznek jelentős élelmiszer tartalékokkal, ezért körülzárta a várat, hogy védőit kiéheztesse. Erre a csehek nem voltak felkészülve, ezért Svehla a kitörés mellett döntött. 1467 januárjának végén (mások szerint 1466 januárjának végén zajlottak ezen események) a déli kapunál színlelt kitörést, miközben serege zömével az északi oldalon akarta feltörni az ostromzárat. Mátyás felismerte ellenfele szándékát, ezért Magyar Balázs parancsnoksága alatt odaküldte lovasságát, amely a helyi lakosság segítségével elfogta a kitörőket. A harc során közel kétezer zsebrák esett el, a kitörők közül pedig kétszázötvenen estek fogságba vezérükkel, a kimerült Svehlával együtt. Mátyás most már nem irgalmazott, Svehlát elfogott társaival együtt a várral szemben lévő domb fáira felköttette. A rablóvezért a legmagasabb fára húzták fel, kelyhes papjával és apródjával együtt. Ez megtette hatását és Kosztolány védői megadták magukat, Mátyás parancsára pedig a budai Csonka-torony celláiba zárták őket. Azonban nem sokáig élvezhették a rabkosztot, mivel Czobor Mihály várnagy éjjelente kisebb csoportokban valamennyiüket a Dunába fojtatta.
Svehla kivégeztetése és a zsebrákok megsemmisítése révén Mátyás elérte célját: a felvidéki cseh rablóhadjáratok idejének végleg leáldozott.
A palócok nagy mesemondója, Mikszáth Kálmán Magyarország lovagvárai című, 1894-ben megjelent könyvében romantikus történet keretében írta meg „Kosztolán” históriáját.
Kosztolány zsebrák elfoglalásáról, majd Svehla vezér bűnhődéséről Mikszáth a következőket írta (részlet):
„Svehla egészen otthon érezte ott magát, megerősitette, javíttatta, mintha örökre az övé lett volna, s mintha örökre benne akarna lakni.
Kiüzent Morvaországba, ahol akkor a „cseh testvérek”-nek nevezett vallásos párt fegyveresei munka nélkül lézengtek: jöjjenek be, lesz itt elég zsákmány és hadikaland.
Be is jöttek mintegy kétezren s Svehla valóságos kis király módjára parancsolt velük s pusztította a vidéket egészen Pozsonyig.
Még akkor nem volt távirdadrót, sok idő beletelt, míg Mátyás király a dolgot megtudta, s még több, míg serege Kosztolánhoz érkezett, hogy a várat visszafoglalja.
Magyar Balázs uram vezette a sereget, aki nagy ellensége volt a cseh rablóknak. Alvezérei faltörő kosokkal rendes ostromot akartak, Magyar Balázs tagadólag rázta a fejét:
A cseheknek legérzékenyebb része a gyomra. Éhséggel akarom őket elpusztítani.
S körülvette a várat és csupán arra szorítkozott, hogy eleséget nem lehetett bevinni.
Nekünk jó dolgunk van idekünn. Ráérünk jóllakottan bevárni, míg ők kiéheznek.
A csehek tűrtek egy darabig, de Svehla előre látta a borzasztó véget s nehányad magával az alagúton nagy titokban elmenekült Ó-Tura felé, hogy segítséget hozzon Morvaországból. Az őrségnek azonban azt mondták, hogy „bent fekszik betegen a szobáiban”.
Svehla-ra nem várt szerencse. Menekülésében elfogták az ó-turaiak s Magyar Balázs elé került.
Mátyás híres vezére nem soká törte a fejét, mit csináljon: egyszerűen felköttette Svehla uramat, szemben a legmagasabb fára, s fejére helyezte vezéri tollas kalapját, hogy a vár népei rögtön felismerjék.
Fel is ismerték s lett nagy rémület. A gonosz rablók reszketve suttogták:
Beteljesedett a cigányasszony jóslata: „magas állásban fogsz meghalni.”
De beteljesedett a másik is, hogy a „halála után győzik le”, mert a megijedt és kiéhezett őrség nyomban kitűzte a póznára a megadás jelét: a fehér kendőt.”
