(Fotó: markiza.sk)

A kormányfő és partnerei bemutatták a 2017-es év munkatervét. Biztonság, a stabilitás bebiztosítása, a szélsőségek elleni harc és a magasabb fizetések lehetőségének megteremtése a kormány prioritása.

A 2017-es évben Robert Fico szerint nem lesz előrehozott választás. Ez egy olyan lufi, amit valaki művileg kitalált. A 2016-os év mind Európa és a világ, mind Szlovákia számára nagyon mozgalmas volt.

A parlamentbe most először szélsőségesek is bekerültek, a cirkuszosok és a dilettánsok pedig megőrizték helyüket – nyilatkozta Fico. A rivalizálás évei után történelmi, kompromisszumokon alapuló kormány született, amely a stabilitás és a demokratikus értékek mellett kötelezte el magát. Ez a kormány szeretné kiszorítani a közéletből az extrémizmust – fogalmazott a kormányfő. A miniszterelnök köszönetet mondott koalíciós partnereinek, és kijelentette, a kormány stabil és működőképes, ezért nem lesznek előrehozott választások. Mint mondta: rengeteg munka áll a kabinet előtt.

A világnak temérdek nehézséggel kell szembenéznie. Nagy-Britannia távozik az Európai Unióból, a migránsválság nagy terhet ró az országokra, és az amerikai elnökválasztás is több kérdést felvet. Az országnak megingathatatlannak kell lennie, hogy túlélje ezeket a nehéz időket – mondta Fico.

A kormánynak összpontosítania kell, hiszen fontos feladatok várnak rá. Meg kell védeni Szlovákia határait, garantálni kell az ország, a polgárok és az otthonok biztonságát. A miniszterelnök szerint elengedhetetlen lenne egy európai hadsereg létrehozása. Lényeges a kormány számára a jobb munkakörülmények biztosítása a munkavállalók számára, a magasabb fizetések lehetőségnek megteremtése, a családi támogatások megemelése, a nyugdíjasok és a rászorulók helyzetének javítása.

Bugár Béla, a Most-Híd elnöke a tavalyi évet értékelve elítélte a politikusok kommunikációját, elsősorban a sértéseket, amelyek elhangzottak. A Most-Híd elutasítja az ilyen kommunikációt.

Bugár úgy véli, olyan kormányprogram született, mely Szlovákia számára jó, és örül neki, hogy ennek a Most-Híd is részese lehet. Kiemelte, pártjának három prioritása van, amelyekkel foglalkozni kíván: a jogállam, a régiók fejlődése és a kisebbségek jogai. Szerinte már a tavalyi évben is sikerült több olyan jogszabályt elfogadni, amelyek ezt a három területet érintik. Döntő szempont a környezetvédelem és a természetvédelem is, az új építésügyi törvény pedig szintén kiemelt feladata a kormánynak.

Andrej Danko a sajtótájékoztatón az újságírókat támadta, mivel azok szerinte nem tájékoztatnak elég hitelesen a kormány munkájáról. Hangsúlyozta: csak az nem követ el hibát, aki nem dolgozik, de kikérte magának az állandó kritikát és azt, hogy úgy állítják be őket az újságírók, mintha rossz emberek lennének. Danko szerint is fontos, hogy megalakulhatott ez a kormány.

A kormány egyik fő célkitűzése a régiók közötti különbségek megszüntetése, az idősekről való gondoskodás és a szociális jólét kialakítása. Danko szerint felelősségteljesen állnak hozzá a szaktárcák vezetéséhez, céljuk, hogy a minisztériumok átláthatóan működjenek.

(aktualne.sk/Felvidék.ma)