Illusztráció (Fotó: ec.europa.eu)

Az Európai Unióban 2007 és 2014 között mintegy 9,4 millió ember tudott elhelyezkedni, 8,7 millióan pedig szakképesítésben részesültek vagy oklevelet szereztek az Európai Szociális Alap (ESZA) segítségével – derül ki az Európai Bizottság közzétett jelentéséből.

Az ESZA meghatározó szerepet játszik a tagállamok munkaerőpiacain

Az értékelés szerint az Európai Szociális Alap hét év leforgása alatt meghatározó szerepet játszott a tagállamok munkaerőpiacain, hozzájárult a foglalkoztatási szolgálatok korszerűsítéséhez, kedvező hatást gyakorolt az oktatási rendszerekre és a közigazgatásra, és segítséget nyújtott a leghátrányosabb helyzetű társadalmi csoportoknak.

A jelentés kiemelte, hogy az ESZA hozzájárult a 2008-ban kirobbant válság kedvezőtlen hatásainak mérsékléséhez. Jótékony hatást gyakorolt a gazdaság teljesítményére is, 0,25 százalékos GDP-növekedést generált az Európai Unióban, és javította a termelékenységet.

A bizottsági tájékoztatás szerint a 2007-2013-as időszakban az ESZA által felhasználható költségvetés összesen 115,6 milliárd eurót tett ki. Ebből 76,8 milliárd euró az uniós költségvetésből származott, 35,1 milliárd eurót a tagállamok bocsátottak rendelkezésre, míg 3,7 milliárd euró magánforrásokból gyűlt össze.

A vizsgált időszak alatt 105 450-en találtak munkát, 411 494-en vettek részt szakképzésen és mintegy 100 ezren szereztek képesítést igazoló oklevelet. Az Európai Szociális Alap (ESZA) céljai közé tartozik, hogy segítsen az álláskeresésben is.

Az ESZA kiemelt feladata a munkahelyteremtés és az álláskeresők támogatása

Az ESZA az unió legrégibb pénzalapja, melyet még a Római Szerződés hívott életre 1957-ben. Célja a hátrányos helyzetűek társadalmi integrációja, méltányosabb életfeltételek biztosítása az unió polgárainak, továbbá az, hogy a munkaerőpiaci kilátásaikat javítsa, és hozzásegítse őket ahhoz, hogy sikeres legyen szakmai pályafutásuk.

Az ESZA kiemelt feladata a munkahelyteremtés fellendítése, az álláskeresők támogatása és az emberek munkában tartásának elősegítése egész Európában.
Az ESZA foglalkoztatás fellendítése érdekében végzett munkája minden olyan ágazatot és csoportot megcéloz, amelyeknek a támogatás a javukra válhat. Mindazonáltal különös hangsúlyt kapnak azok a csoportok, amelyek a legnehezebb helyzetben vannak, vagy amelyeknek jelentős hasznuk származhat az ESZA alábbi területeken való tevékenységeiből: Út a munka világába, Esélyteremtés a fiatalok számára, Vállalkozás-élénkítés és Karriertámogatás.

Szlovákiában az ESZA 2014–2020–as programidőszakban kiemelt stratégiai céljai között szerepel mintegy 80 ezer fiatal álláskereső foglalkoztatásának támogatása, a munkakészségük javításával, képzésekkel és az első munkahelyhez jutás segítésével.

(Europskenoviny.sk/Felvidék.ma)