A jó bornak nem kell cégér – szól az ismert közmondás, ennek ellenére szeretnék pár gondolatot fűzni Béres József két kötetes, CD melléklettel ellátott gyűjteményéhez, melyet egy jó barátom ajánlott a figyelmembe.

Nagy élmény volt a kezembe fogni ezt a gazdag dallamtárt, amely gyermekdalokat, népdalokat, népies műdalokat, görög és római katolikus, illetve protestáns egyházi népénekeket tartalmaz. A könyv szerzője, Béres József, kitűnő népdalgyűjtők munkájából merített (Kodály Zoltán, Bartók Béla, Lajtha László, Vikár Béla, Járdányi Pál, Kallós Zoltán és még sorolhatnám).

A dalok egyöntetű kottaképben, jó hangfekvésben vannak lejegyezve, így könnyen énekelhetőek.

A ma embere úgy éli le az életét, hogy nem, vagy csak nagyon ritkán énekel, nem hallgatja dalainkat. Népi hagyományaink, az énekes alkalmak kikoptak mindennapjainkból. Ez a kiadvány hasznos forrás lehet az énekelni szeretőknek és vágyóknak egyaránt.

Ha eleink képesek voltak megőrizni az évszázadokkal korábbi dalokat, szokásokat, a ma embere sem mondhat le ezekről az értékekről.