A versenyzők és pedagógusaik

Cornides Istvánra emlékeztek a komáromi Selye János Gimnáziumban. A tudósról elnevezett Matematika-Fizika Emlékverseny díjátadóját a magyar kultúra napján szokták megtartani, az idei évben egy nappal az ünnep után, 23-án szervezték meg az ünnepélyes díjátadót.

Éles eszű felvidéki és magyarországi középiskolások mérhették össze tehetségüket a komáromi Selye János Gimnázium aulájában 2016. november 25-én. A Cornides István Matematika-Fizika Emlékversenyt Kalácska József és tanárkollégái hívták életre. 1920. december 7-én a felvidéki Komjáton született Cornides István, aki saját erejéből a tömegspektrometria világszerte ismert kutatójává küzdötte fel magát. Tehetségét nyolc évig a komáromi bencés gimnáziumban csiszolta – közölte portálunkkal PaedDr. Králik Zsuzsanna, a gimnázium pedagógusa.

A jeles matematikus-fizikus 1968-tól nagy áldozatvállalással segítette a fizika és kémia oktatását a volt Nyitrai Pedagógiai Főiskolán, ahol 1990-től vendégprofesszorként taníthatott, és a komáromi Magyar Tannyelvű Gimnáziummal is rendszeres kapcsolatban állt. 2001-ben a komáromi Selye János Gimnáziumban a hetvenes évek óta zajló szellemi diákviadalt róla nevezték el Cornides István Matematika-Fizika Emlékversenynek, amelyen évente több tucat felvidéki és magyarországi középiskolás négy kategóriában vesz részt.

A szellemi bajnokság díjkiosztó ünnepségére idén nem hagyományosan a magyar kultúra napján január 22-én, hanem január 23-án került sor Horváth Katalin tanárnő, a gimnázium matematika tantárgybizottságának elnöke vezetésével. A díjakat – pénzjutalmakat – Cornides Istvánné megbízásából dr. Neszmélyi Edit, a Selye János Gimnázium nevében Andruskó Imre, igazgató, és a Komáromi Magyar Gimnázium Öregdiákjainak és Tanárainak Baráti Köréből Langschadl István, elnök és dr. Kalácska József, alelnök adták át.

1. évfolyam
1. Pinke Andrea Selye János Gimnázium, Komárom
2. Tringer Máté Pannonhalmi Bencés Gimnázium
3. Jánosdeák Márk Selye János Gimnázium, Komárom

2. évfolyam
1. Bukor Benedek Selye János Gimnázium, Komárom
2. Csabai Bendegúz Szent István Gimnázium, Budapest
3. Molnár Mátyás Selye János Gimnázium, Komárom

3. évfolyam
1. Édes Lili Selye János Gimnázium, Komárom
2. Krisztik Bálint Eötvös József Gimnázium, Tata
3. Matyasi Lilla Szent István Gimnázium, Budapest

4. évfolyam
1. Csenger Géza Selye János Gimnázium, Komárom
2. Adorján Dániel Szent István Gimnázium, Budapest
3. Elek Máté Selye János Gimnázium, Komárom

Az iskolák versenyében pedig első helyen a komáromi Selye János Gimnázium, 2. helyen testvériskolánk a budapesti Szent István Gimnázium és a 3. helyen pedig a tatai Eötvös József Gimnázium csapata végzett – tudtuk meg PaedDr. Králik Zsuzsannától.