Fotó: Tökölyi Angéla/Felvidék.ma

Elérkezett a farsang, a bálok, táncmulatságok ideje. A Bodrogközben és az Ung-vidéken szép hagyomány, hogy több helyen ilyenkor rendezik meg az elsőbálozók bemutatkozását, a próbabált.

A bál lényege természetesen a tánc, amelyet tanulni kell, de gyakorlással, kitartással, és egy jó tánctanár segítségével könnyen elsajátítható. A tánclépések magabiztos alkalmazása önbizalmat ad egy-egy társasági eseményen.

Ezzel az alapgondolattal indítja útjára évente a Bodrogközben is a fiatalok számára a tánckurzusokat a Stofan házaspár. Mindketten művészeti iskolában oktató táncművészek, és a tánclépések elsajátítása mellett a társastánctanfolyamon résztvevő fiatalokat a társasági etikett szabályaira is oktatják. Tánctanfolyamaik nagy népszerűségnek örvendenek, évente több száz fiatal tanulhatja meg útmutatásaik alapján a standard, a latin-amerikai és a modern táncok gyöngyszemeit.

Bodrogszerdahelyen az idén ötven fiatal vett részt a Stofan Ferenc által levezényelt, négy hónapig tartó, heti egy alkalommal zajló társastánctanfolyamon, amelynek záróakkordja a fiatalok első bálja, a próbabál.

A báli divat szerint öltözött, a táncok alaplépéseit ismerő párok bevonulása és tánca csodálatos élmény a fiataloknak, a szülőknek és pedagógusoknak egyaránt. Szép hagyomány, hogy a bált a tánctanár felkérésére az iskolák igazgatói nyitják meg, és a szülők invitálásának eleget téve a meghívott pedagógusok is részesei lehetnek diákjaik örömteli pillanatainak. A szalag átvágása után a táncosok bemutatására, a bemutatótáncokra és a tanfolyam elvégzéséről szóló oklevelek átadására is sor kerül.

Szülői tánc (Fotó: Tökölyi Angéla/Felvidék.ma)

Az est egyik legmeghatóbb pillanata a szülői tánc, amikor a bizonytalanul induló, de a bálra már magabiztos tánclépésekkel felvértezett fiatalok táncra kérik szüleiket, majd a tanáraikat. A keringő, tangó és a modern táncok bemutatása mellett számos játékos táncprogram is helyet kap a bálon. Ilyenek például a szívtánc, almatánc, széktánc. A kötelező programok után pedig kezdetét veszi a táncmulatság, ahol együtt táncol és szórakozik a tánctanár, a diák, a szülő, a pedagógus és a meghívott vendégek.

A fiatalok számára maradandó élményt nyújt az első ilyen társadalmi esemény, ahol minden szigorú szabályok szerint zajlik, s a gyakorlatban próbálhatják ki tánctudásukat, és egyben a tanult társasági etikett követelményeit is megismerhetik. Gyorsan változó, rohanó világunkban is fontos, hogy a fiatalok tudják, hol hogyan illik megjelenni, milyen öltözéket kíván meg az esemény, milyen illemszabályok érvényesek az érkezés, az étkezés, és a táncra kérés során. Minden bizonnyal ezen ismereteknek hasznát veszik majd az életben.

Az olasz eredetű bál elnevezés a táncolni szóból ered, és története messzire nyúlik vissza. Az első bálokat a királyi udvarokban tartották, majd később városokban, operaházakban. Az évek során a bál sok mindenben megváltozott, de Cezare Negri reneszánsz kori olasz táncmester szavai máig megállják a helyüket, miszerint: “A tánc a lélek érzéseit a test mozdulataival fejezi ki és méltó arra, hogy a zenéhez és a költészethez hasonló szerepet töltsön be.”