Magyar virágcsokor az emléktáblához (Fotó: Kokes János/Felvidék.ma)

Emléktáblát kapott II. Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelem a dél-csehországi Jindrichův Hradec városában, ahol a nagyságos fejedelem 1688 és 1690 között a helyi jezsuita gimnáziumban diákoskodott.

Az emléktáblán, amely az egykori jezsuita kollégium, a jelenlegi Fényképészeti és Modern Képalkotások Múzeuma épületének bejárata melletti falon van elhelyezve, cseh, magyar és angol nyelven a következő felirat olvasható:

„A jezsuita gimnázium diákjaként 1688-1690 között ebben az épületben élt II. Rákóczi Ferenc (1676. 03.27.-1735.04.08) erdélyi fejedelem, Magyarország vezérlő fejedelme.”

Az emléktábla háromnyelvű felirata (Fotó: Kokes János/Felvidék.ma)

„Az épület megjelölésével, az emléktábla felállításával az volt a célunk, hogy a város lakosait és a turistákat emlékeztessük II. Rákóczi Ferencre, a helyi jezsuita gimnázium egyik leghíresebb diákjára. Ezt nagyon fontosnak tartjuk” – jelentette ki az avatóünnepségen Stanislav Mrvka, Jindřichův Hradec polgármestere.

Ünnepség az egykori jezsuita kollégium refektóriumában (Fotó: Kokes János/Felvidék.ma)

Ezt követően Karel Firbach helytörténész röviden ismertette a nagyságos fejedelem életének legfontosabb állomásait, míg a helyi jezsuita kollégiumban eltöltött éveit részletesebben is felidézte. Számomra előadásában azt volt a zavaró, hogy Rákóczi „kelet-szlovákiai” birtokairól beszélt, vagy arról, hogy a Rákóczi-felkelőknek nem sikerült meghódítaniuk „Bratislavát”.

Az emléktábla felavatása (Fotó: Kokes János/Felvidék.ma)

Az ünnepséget követően Stanislav Mrvka polgármester és Kelemen Gertrud, a prágai magyar kulturális intézet igazgatója leleplezték az emléktáblát. Amikor az ünnepséget záró kötetlen találkozó során a történész jelenlétében a polgármesternek kifejtettem, hogy bár az említett régió ma valóban Szlovákia, de a tárgyalt történelmi időben Felső-Magyarország volt, és Szlovákia, mint olyan nem is létezett, csak megértést kérő mosoly volt a válasz. „Tudjuk, hogy az Felső-Magyarország volt, de… „

Korábban a városban működő Dél-Csehországi Régió Múzeumában évtizedekig külön állandó kiállítás mutatta be a fejedelem életét és munkásságát, illetve az ezzel összefüggő, helyhez fűződő érdekességeket. A tárlatot azonban a rendszerváltás után koncepcióváltásra hivatkozva megszüntették. Manapság a látogató csak egy rossz magyarsággal megírt röpiratot kap arról, hogy egykoron ott diákoskodott II. Rákóczi Ferenc.

Stanislav Mrvka és Kelemen Gertrud (Fotó: Kokes János/Felvidék.ma)

A polgármester a jelen tudósítás szerzőjének elmondta: már döntés született arról, hogy a Rákóczi-tárlatot a múzeumban visszaállítják, illetve a kor követelményeinek megfelelően átalakítják. Részletekbe nem bocsátkozott. Kelemen Gertrud leszögezte: a magyar fél kész minden szakmai segítséget megadni ehhez. Felajánlotta azt is, hogy a magyar fél lehetőségei szerint segít a tárlat anyagainak kiegészítésében is.

A refektórium freskójának részlete (Fotó: Kokes János/Felvidék.ma)

Jindřichův Hradec tavaly júniusban testvérvárosi szerződést kötött Sárospatakkal. A testvérvárosi kapcsolat létrehozása Sárospatak és Jindřichův Hradec között mintegy két éve merült fel, amikor magyar kezdeményezésre felvetődött és elkezdődött egy II. Rákóczi Ferenc európai kulturális útvonal kialakítása az erdélyi fejedelem szülőfalujától (Borsi – ma Szlovákia) a törökországi Rodostóig (Tekirdag) – tájékoztatta akkor Aros János az MTI-t. A projekt azóta a megvalósulás szakaszába jutott, eddig mintegy 20 település kapcsolódott be az útvonalba.

Rákóczi Anna, a CSMMSZ elnöke ír az emlékkönyvbe (Fotó: Kokes János/Felvidék.ma)

Jindřichův Hradec is csatlakozott a projekthez és a II. Rákóczi Ferenc európai kulturális útvonal egyik fontos állomása. Dél-Csehországot nagyszámú magyarországi turista látogatja, s a város Rákóczi-emlékei újabb célpont lehetnek.

Egyébként megtudtam, hogy a mintegy 22 ezer lakosú dél-csehországi város szlovákiai testvérvárosa Dunaszerdahely, ahová ellátogatva a csehek meglepetéssel vették tudomásul, hogy „lényegében szintén magyar városról” van szó. Stanislav Mrvka polgármester elmondása szerint Dunaszerdahely nagyon szimpatikus nekik, s szeretnék, ha szorosabb szálak kötődnének a két város lakosai, szervezetei, iskolái között is.