Gróf Esterházy János a felvidéki magyarság legkiemelkedőbb politikusa és vezéregyénisége a két világháború közötti időszakban, akit a Nyitra-vidék magyarsága nem csak földiként érez magáénak. Nemcsak azért, mert 1938-ban nem hagyta magára a szlovák államban rekedt magyarokat – köztük a zoboraljiakat –, hanem sorsközösséget vállalva velük szülőföldjén maradt, és mindent megtett sorsuk jobbra fordulásáért.

Esterházy János rendszeresen megfordult a Nyitra-vidéki falvakban, látogatta a magyarság búcsújáró helyeit, találkozókon vett részt a falvak vezetőivel. Szülőhelyén, Nyitraújlakon a helybeliek emlékezete istenhívő, igazságos, segítőkész embert őriz. A grófi család máig tiszteletnek örvend főleg az idősebb lakosok körében. Esterházy János hazaszeretetéről tanúskodik az is, hogy halála előtt kérte a hatóságoktól, szállítsák át Csehországból a nyitrai börtönbe, hogy a szülőföldjén halhasson meg. A kommunista hatalom nem csak a kérés teljesítését tagadta meg, de családja se kapta meg holttestét, hogy szülőföldjén temethesse el.

Az 1989-es fordulat után az agyonhallgatott Esterházy János emlékét a vidék magyar civil szervezetei próbálták feleleveníteni. 1990-ben a nyitrai egyetemisták keresztet állítottak az újlaki családi sírkertben és azóta a jelképes sír mellett évente, születése és halála évfordulójának táján a zoboralji magyar szervezetek képviselőivel és tagjaival együtt magyarországi közjogi méltóságok, évfordulókon az Esterházy-család tagjai is együtt emlékeznek és tisztelegnek a mártír gróf emléke előtt. 2017-ben halálának 60. évfordulójára emlékezünk.

A hűség keresztútjának felszentelése 2012-ben Alósbodokon (Fotó: Tóth Klára/Felvidék.ma)

Nyitrán az Élő Zoboralja Polgári Társulás 2014 márciusában Esterházy János életét és munkásságát ismertető nemzetközi konferenciát szervezett. A konferencián elhangzott előadások, vélemények megjelentek az Esterházy Jánosról a közép-európai dialógus jegyében című – kétnyelvű, magyar és szlovák – kötetben, mely 2016 májusában látott napvilágot. A kötet 2017 januárjában megjelenik angol nyelven is, hogy a magyar és szlovák olvasóközönségen kívül mások is lehetőséget kapjanak Esterházy János több szempontú megismeréséhez. A könyv bemutatására február első felében kerül sor a Nyitrai Konstantin Egyetemen.

Nagycétényben a Magyar Közösség Pártja helyi szervezete szervez Esterházy, Zoboralja szülöttje címmel előadást március 17-én, melyen Molnár Imre történész, Esterházy-kutató ismerteti a mártír politikus életútját és munkásságát.

Alsóbodokon szintén március 17-én kerül sor az Esterházy János Szülőföldjéért Egyesület szervezésében az Esterházy János munkásságát ismertető konferenciára, ahol az előadások mellett kiállítás is nyílik a felvidéki politikus életútját bemutató képekből és a róla kiadott könyvekből.

Pogrányban az Esterházy János Szülőföldjéért Egyesület kezdeményezésére Esterházy János emlékművét készítik el közadakozásból, melyet 2017. március 19-én avatnak fel.

Zoboralján a magyar civil szervezetek és intézmények által szervezett márciusi megemlékezések részeként évente megemlékeznek Esterházy János születésének és halálának évfordulójáról szülőfalujában.
Nyitraújlakon 2017. március 19-én az Esterházy családi sírkertben tartandó megemlékezést és koszorúzást követően a helyi római katolikus templomban az újlaki gróf Esterházy-család emlékére szentmisét celebrál Ďurčo Zoltán, a Nyitrai Egyházmegye püspöki helynöke.

Az Esterházy család sírkertje Nyitraújlakon (Fotó: Tóth Klára/Felvidék.ma)

A nagycétényi hagyományőrző csoportok tagjai és további érdeklődők 2017. májusában készülnek az Esterházy-kálvária bejárására az alsóbodoki emlékparkban.
A zoboralji Esterházy tisztelők a környező országok megemlékezésein is részt vesznek. A csehországi magyarok Prágában, a motoli köztemetőben szervezik megemlékezésüket 2017. március 5-én, míg Budapesten a Szép utcai emléktáblánál kerül sor az emlékünnepségre március 12-én. Mindkét szervezet kiemelten foglalkozik a gróf emlékével egész évben.

Esterházy János rabságának és halálának helyszínén, a morvaországi Mirov melletti rabtemetőben a Cseh- és Morvaországi Magyarok Szövetsége szervez évi rendszerességgel megemlékezést. Esterházy János szülőföldjének küldöttsége ezúttal is részt vesz a zarándoklaton, ahol a zoboralji hagyományőrzők viseletben róják le tiszteletüket a keresztény szellemiségű magyar politikus jelképes síremléke előtt.