(Fotó: MJ montázsa)

Január elsejétől ideiglenesen megszűnt az orvosi ügyelet Somorján, hiszen a Gryf Kft., mely december 31-ig az ügyeletet biztosította, nem vállalta tovább ezt a feladatot.

Ennek az volt az oka, hogy a cég tulajdonosa már elmúlt 70 éves, és nyugdíjba szeretett volna vonulni. A város viszont erről írásos értesítést csak november 24-én kapott, így nem sok ideje maradt intézkedni. Mint ahogy arról már beszámoltunk, az Egészségügyi Minisztérium a nyártól nem számol több, eddig működő orvosi ügyelettel, köztük a somorjaival sem. De a város vezetősége mindent megtesz azért, hogy júniusig, de akár június után is legyen orvosi ügyelet a csallóközi városban.

Friss hír, hogy hosszas egyeztetések, tárgyalások, engedélykérések és viták után a Rescue – BH, k. f. t. 2017. január 11-én megkapta a szükséges engedélyeket a megyei önkormányzattól, hogy működtethesse Somorján a január elsejével megszűnt szolgáltatást.

Így – mint ahogy azt Bauer Edit képviselő asszony, a somorjai Szociális és lakásügyi bizottság elnöke korábbi cikkünkben előrevetítette – valószínűleg február 1-én újraindulhat az orvosi ügyelet Somorján.

A szolgáltatás a régi kórház földszintjén lesz, a Fő utcán. Hogy aztán nyártól hogyan tovább, arról a minisztériumban döntenek majd.