A Palóc Társaság immáron 21. alkalommal hirdette meg esszéíró pályázatát, melynek központi érdeklődésében hagyományosan a magyarságtudat, annak megélése áll a történelem, a kultúra, a néprajz nagyítóján keresztül. Idén is értékesebbnél értékesebb dolgozatok születtek – összesen 87 pályamű érkezett – mint azt az alábbi, kiragadott példa is mutatja.
Az ipolyszalkai Izrael Szilárd, a komáromi Ipari Szakközépiskola tanulója a „nagy háború” családi emlékeit kutatta fel és mutatta be munkájában – az alábbiakban ebből szemezgetünk. (A díjátadóról szóló beszámolónk ITT olvasható).
***
…A szovjetek 1944. december 24-én értek az Ipoly alsó szakaszához. A frontvonalat Helembától Szalkáig a Szent László hadosztály katonái védték. A Szalka és Letkés közötti hidat a németek december 26-án felrobbantották. A szovjet csapatok december 27-én értek Szalkára, majd továbbvonultak a Garam felé, ahol Kéménd térségében hatalmas harcok bontakoztak ki. A front azon a helyen két és fél hónapig állt. A lakosságot kitelepítették a front mögé. Községünk lakosságát kimenekítették Kemence, Bernecebaráti és Ipolyság térségébe. A menekülő lakosok csak a legszükségesebb holmijukat vihették magukkal. Otthon hagyott értékeiket megpróbálták befalazni vagy földbe ásni, ám annak nagy részét az oroszok megtalálták. Itthon, a Zárda helységben lévő iskola hadikórházként szolgált. Az elesett katonákat a templomkertben temették el, majd a háború után a párkányi orosz katonai temetőben leltek végső nyughelyükre. A menekülés 1945 márciusában ért véget.
(…) A hazatérő polgároknak szörnyű látványban volt részük. Temetetlen halottak sokfelé, kifosztott otthonaik, romos házaik. A lakosságnak rendkívül nehéz körülmények között, szinte a nulláról kezdve kellett továbbfolytatnia az életét, miközben a szovjet katonák ittlétükkel felügyelet alatt tartották a térséget. Ebben az időben Kovács Ferenc volt a falu jegyzője (komiszár), aki élete kockáztatása árán mentette a lányok és asszonyok becsületét az erőszakoskodó szovjet katonákkal szemben. Mindezt azért tudta hatékonyan tenni, mivel jól beszélt oroszul..
(…) Miután a szovjetek elvonultak a térségből, a csehszlovák közbiztonsági szervek szállták meg a magyar lakta területeket. A második világháború 1945. május 9-én ért véget. 1945 őszén a háborúban győztes szövetségesek a nürnbergi perben megkezdték a háborús bűnösök felelősségre vonását. Az ország a háborút elvesztette, Csehszlovákia a győztesek közé került…
(…) Magyarország ígéretes fejlődését két ízben is világháború akadályozta. Kelet kapujában kelet népe mindig a nyugatért vérzett és pusztult. Sokszor felvetették a kérdést, hogy nem hiába ömlött-e annyi drága magyar vér a hazáért. Viszont aki áttekinti az örök erkölcsi törvényeket, az velünk együtt vallja, hogy a kiontott vér az országnak legnagyobb kincse, olyan érték, mint az anyaszentegyháznak a mártírok vére. A háború elveszett, nem a magyar vesztette el, mint ahogy nem is ő indította el…
(…) Lassan dolgozatom végéhez értem, a „huszonhármasok” ma már jeltelen sírjai megtalálhatók a visszavonulás mentén elterülő települések környékén, fel egészen a Kárpátokig. A hősi halált halt Fodor Nándor családja ma is a magyar hősöknek kijáró tisztelettel és kegyelettel őrzi a harcokban elesett családfő emlékét.
Örülök, hogy munkámban bemutathattam családunk életének ezt a nehéz időszakát. Középiskolás diákként vallom, hogy minden diáknak meg kellene ismernie családja történetét, a háborús idők megpróbáltatásait. Jó, hogy nekem ez megadatott. Soha nem fogom elfelejteni a munkámban leírtakat.
