Kép: somorja.sk

Hat év után újra edzéseket tart Kovács József mester. A Dynamo Sárosfa és a Tejfalu legendás edzőjét Méry János szólította meg, hogy adja nevét egy kezdeményezéshez, mely a csallóköznádasdi csapat újraindítását tűzte ki célul.

“Még márciusban, a kampány alatt, amikor az MKP csapatával Nádasdon jártam, és a polgármester asszonnyal beszéltünk, szóba került a csapat ügye. Aztán az egyik osztálytársnőmmel arról beszélgettünk – akinek egyébként a barátja Nádasdon focizott -, hogy mi volt az oka a focizás megszűnésének a csallóközi faluban. Elmondta, hogy bár az okok közé tartozott az is, hogy kevesen segítettek a szervezésben, de a fő szempont a játékoshiány volt, hiszen a közel 600 lakosú faluban nem akadt elég ember, aki focizzon. Szó szót követett, s elkezdtünk arról beszélni, hogy mi a régi FC Friend csapatból páran szívesen átmentünk volna, ha tudunk erről a problémáról” – kezdte Méry János.

Az FC Friends csapatkapitányát már a csapat megszűnése óta foglalkoztatja, hogy újra együtt edzhessen Kovács mesterrel, így elhatározta, hogy ezzel az ötletével megkeresi Bóna Zsuzsát, Csallóköznádasd polgármesterét.

“Szeretném, hogy újrainduljon a foci Nádasdon, s a falu ehhez megadna minden támogatást. János a nyáron keresett meg és felajánlotta, hogy eljönne pár emberrel focizni, ha az edző Kovács mester lehet. Ezt szabta feltételül, s persze azt, hogy a működéshez szükséges alapfeltételeket, mint a világítás, zuhanyozási lehetőség, fűtés, mezek mosása biztosítsuk. Nagyon meglepett a felajánlása és persze nagyon megörültem neki, mert tudom, ha most nem indítjuk újra a csapatot, akkor később már nagyon nehéz lesz. Sajnos, az érdeklődés elég gyér Nádasdon a foci iránt, mivel a sikeres játékosok már jobb csapatokban játszanak, és nem akarnak visszatérni, aztán többen kiöregedtek, és vannak, akik túl fiatalok. De az utóbbiakkal természetesen számolunk. Azt szeretném, hogy újra legyen labdarúgás Nádasdon” – mondta a falu polgármestere.

Az edző, Kovács József legutóbb a tárnoki A csapat edzője volt, mégpedig a 2010/2011-es szezon őszi idényében. A mester kemény edzéseiről híres, melyek viszont előbb vagy utóbb meghozzák a gyümölcsüket. Egy 2009-es interjúban elmondta, hogy a legjobb csapata, amelyet edzett, egyértelműen Sárosfa csapata volt a 60-as, 70-es években. Abban az időben nem a pénzről szólt a foci. A csapat ereje abban mutatkozott meg, hogy nagyrészt hazai játékosok alkották – nagyon jó tárnoki játékosokkal kiegészítve. A legjobb játékosok pozsonyi, szerdahelyi csapatokhoz igazoltak és helyükre új, fiatal játékosok kerültek az erős ifjúsági bázisból. Ez a körforgás éveken át tartott.

Kovács ezelőtt, a 2004/2005-ös évben a tárnoki ifit edzette, majd a sárosfai ifit, s két évig az FC Friends csapatát, mely akkor Tárnok “B” néven szerepelt. Erről – és sok minden másról is vele kapcsolatban – az FC Friends tíz évéről készült interjúban is olvashatnak.
“Kovács Józsi bácsi mind a tárnoki ificsapatban, mind az FC Friendsben az edzőm volt, így szerettem volna vele még egyszer edzeni. Azt gondolom, hogy Nádasdon megvan a lehetőség rá, hogy ha lesz kedv és edzésmunka – ezek alapján természetesen azzal is számolok, hogy elég ember is -, akkor elindulhat a csapat és a tagjai is fejlődhetnek. Ez az alapcél. Újraindítani a csapatot, edzeni és fejlődni – mondta Méry.

“Dédapám, Méry János Csallóköznádasdon volt kántortanító és dédanyám testvérének a házába és kertjébe kiskoromban sokat jártam, így erősen kötődöm Nádasdhoz. Ráadásul apai nagyapám is itt van eltemetve. Ezért ajánlottam fel a segítséget a polgármester asszonynak. Egy biztos: Ha nem kezdjük újra az edzéseket, nem lesz csapat Nádasdon. Amennyiben újrakezdjük, akkor sem biztos, hogy lesz, de esély lesz rá. Bóna Zsuzsával megegyeztünk, hogy májusig edzünk, toborozzuk az embereket, és ha úgy ítéljük meg, hogy ez alatt az öt hónap alatt elegen jártak edzésre, és kialakult egy csapat, amelyre lehet építeni, akkor benevezünk a bajnokságba. Ha nem, akkor nem. De legalább megpróbáljuk, és a végén remélem elmondhatjuk, hogy megtettünk érte mindent” – fejezte be Méry.

Az edzések egyelőre minden kedden és csütörtökön lesznek a csallóköznádasdi focipályán, 19 órától. Somorjáról pedig 18:25-kor indulnak a helyiek autókkal. Aki érez magában erőt és akaratot ahhoz, hogy csatlakozzon, bátran megteheti, mindenkit szívesen látnak.