(Fotó: TASR)

A napok óta tartó arktikus hideg jégtorlaszokat képez a hegyi patakokon és folyókon. A Szlovák Vízgazdálkodási Vállalat ezért úgy döntött, hogy az árvai és a liptói víztározóból másodpercenkénti 35 köbméterre növeli a vízkifolyást, ami a háromszorosa az ilyenkor átlagos mennyiségnek.

Ettől a megelőző intézkedéstől azt remélik, hogy a melegebb víz megakadályozza, vagy legalább lassítja a jégképződést Kralovánnál, az Árva és a Vág összefolyásánál.

Pavel Machava, a Szlovák Vízgazdálkodási Vállalat (SzVV) szóvivője szerint a hosszan tartó, mélyen fagypont alatti hőmérséklet miatt több helyen is befagytak a folyók és patakok. A felső Vág folyásánál – amely a vállalat kezelésébe tartozik – több ponton is jégtorlódás keletkezett, és néhol a folyó is kilépett a medréből.

Legrosszabb a helyzet Királybocán (Vyšná Boca), ahol a jégtorlasz miatt kilépett medréből a Bocianka patak. Az SzVV munkatársai szombattól kotrógéppel próbálják gyorsítani a víz lefolyását.

A Lupcsanka patak szintén kilépett a medréből Németlipcse (Partizánska Ľupča) belterületén. Itt is a kotrógépek segítségével próbálják eltávolítani az összetorlódott jeget.

Túrócbesztercén (Bystrička) vasárnap másodfokú árvízvédelmi készültséget hirdettek a Bisztricska patak területére. A jégképződés miatt a belterületen, több helyen is – hidaknál, átfolyóknál – eltömte a jég a medret. Itt jelenleg a község a helyi tűzoltók bevonásával védekezik.

Háromrevúca (Liptovské Revúce) környékén a Revúca patakon szintén erőteljes jégtorlódás alakult ki, de jelenleg még nem kellett beavatkozni.

Svarin – Fekete Vág (Čierny Váh) kataszterében harmadfokú árvízkészültséget hirdettek, bár az SzVV munkatársai szerint a vízszint itt még nem indokolta az ilyen szintű készültséget.

Znióváralján (Kláštor pod Znievom) a Znió patak szintén jégtorlaszt képezett az egyik útkereszteződésnél, azon a ponton, ahol a patakot az utak lefedik. A torlasz miatt a patak mintegy ötven méteren öntötte el az utat. A polgármester asszony másodfokú árvízvédelmi készültséget hirdetett, majd a község önerőből „szétszedte” a jégtorlaszt, és szabaddá tette a patak lefolyását.

Ezek jelenleg kis problémáknak tűnhetnek, de azért reméljük, hogy ez a hideg csak lassan húzódik vissza, mert egy gyors felmelegedés komoly gondokat okozhatna a nagyobb folyókon keletkező jégtorlaszoknál.