Andrej Kiska polgármesterekkel találkozott (fotó: SITA)

A Szlovákiai Városok és Falvak Társulásának (ZMOS) vezetői Robert Fico kormányfővel és Andrej Kiska köztársasági elnökkel is megbeszéléseket folytattak az önkormányzatok szerepéről és nehézségeiről.

Robert Fico szerint a megbeszélések elsődleges feladata a közös célok meghatározása volt. Szó esett az önkormányzatok működését szabályozó törvény módosításáról, a községi utak javításáról és újak kiépítéséről, valamint az önkormányzati bérlakások építéséről is. A közbeszerzési eljárások is szóba kerültek a január 11-ei megbeszélésen.

Fico a találkozó után kijelentette, tisztában van vele, hogy a polgármesterek a jobb életkörülményekért dolgoznak. Pontosan meg kell határozni, milyen feladataik vannak az önkormányzatoknak és milyenek az államnak, hogy a rendszer még jobban működjön – mondta a miniszterelnök, majd hozzátette, a kormány a továbbiakban is támogatni fogja az önkormányzatokat.

Fico megígérte, hogy átalakítják az önkormányzatokról szóló törvényt, ugyanis több olyan helyzetre nem reagál a jogszabály, amely a települések életében fontos lehet. Kiemelte azt is, vannak olyan falvak, ahol a választásokon nincsen polgármesterjelölt, vagy nagyon kevesen lakják, az ilyen települések problémáit meg kellene oldani. Az önkormányzati lakások építését az állam 30 százalékban támogatja, a települések a fennmaradó összegre az Állami Lakásfejlesztési Alapnál pályázhatnak. Fico megígérte, hogy ott, ahol nagyobb szükség van a bérlakásokra, nagyobb támogatást ad majd az állam.

A kormányfő szerint a települések ma több pénzből gazdálkodhatnak, mint a múltban, köszönhetően annak, hogy az önkormányzatok jól takarékoskodtak. A ZMOS és a kormányfő abban állapodtak meg, hogy a jelenlegi pénzelosztási mechanizmust megtartják és az adóhányad hetven százaléka továbbra is a helyi, míg harminc százaléka a megyei önkormányzatok költségvetését gyarapítja.

Szóba került az óvodák és művészeti iskolák pedagógusainak bére is, amelyet a helyi önkormányzat költségvetéséből kell kigazdálkodni. Az állam és a ZMOS abban is egyetért, hogy további játszóterek kialakítását is dotálni kell. Fico ígéretet tett, hogy az idei évben is támogatni fogják a leszakadó régiókat.

Andrej Kiskával is tárgyaltak a ZMOS képviselői. Az államfő kijelentette, számára inspirációt jelentenek a polgármesterek, rajtuk keresztül érti meg, milyen problémák foglalkoztatják az ország polgárait. Kiemelte: a polgármesterek problémája a krónikus betegséghez hasonlít. Gondot jelent, hogy a decentralizáció értelmében leosztott feladatok mellé gyakran nem kapják meg a megfelelő pénzcsomagot, hogy a kompetenciákat teljesíteni tudják. Érvényes ez az oktatásügyre és a szociális szolgáltatásokra is – véli Kiska. Sok pozitív példát is lát az államfő, szerinte figyelemre méltó, hogy néhány polgármester milyen jól meg tudja oldani a romák problémáit.

Kiska szerint ebben az évben fontos lesz az iskolaügy helyzetének megoldása, a polgármesterek szerint elsősorban az iskolák finanszírozásának kérdését kellene megoldani.

A ZMOS elnöke, Michal Sýkora arra kérte az államfőt, országjárásai alkalmával jobban figyeljen oda a pozitív példákra és az innovatív megoldásokra.

(aktualne.sk/webnoviny.sk/Felvidék.ma)