A tündéri kislány, akinek gyógyulásáért sokan összefogtak (Fotó: a Komáromi Jókai Színáz facebook oldala)

Bajban ismerszik meg az emberség. Jó érzés tapasztalni, hogy amikor egy kisgyermek egészsége, élete forog kockán, össze tudunk még fogni. Ezúttal a 3,5 éves komáromi Gelle Szofika leukémiából való mielőbbi gyógyulása érdekében mozdult meg nemcsak a város, hanem a szélesebb környék is.

A tündéri, alighogy óvodás kislánynál nemrég diagnosztizálták a súlyos betegséget. Mivel hosszú hónapokig tartó, kórházi kezeléseket ugyancsak követelő, gyógyulási folyamat vár rá, édesanyja kénytelen volt otthagyni az állását és meghosszabbított gyermekgondozási szabadságra menni. A kis család így pénzszűkébe került. Hogy az emberpróbáló nehéz időszakot valahogy anyagilag is átvészeljék, szükség van mások segítségére is.

Információink szerint Szofika, aki túl van már az első kemoterápiás kezelésen, jól reagál a gyógymódra, és minden esélye megvan a teljes gyógyulásra. Ebből a rettegett betegségből ma már szerencsére a gyermekek 80-90 százaléka meggyógyul.

A bájos kislány megsegítésére a Komáromi Jókai Színház és a Csavar Színház február 12-én 15.00 órai kezdettel jótékonysági színházi délutánt szervez, melynek teljes bevételét az ő kezelésére ajánlják fel. Az „Ember lenni mindég, minden körülményben”című gálaműsorban Arany János közelgő jubileumának tiszteletére előbb a Tetemre hívás című zenés ballada-összeállítást láthatják a nézők, Tóth Tibor előadásában. Ezt követően pedig Gál Tamás A nagyidai cigányok című előadásával lép színpadra.

A legismertebb közösségi portálon kupakgyűjtést indítottak Szofika gyógyulása érdekében. A kupakok leadhatók Komáromban, Dunaszerdahelyen, Nagymegyeren, Albáron, Gellében, Vásárúton, Kisfaludon, Jókán, Lakszakállason és Bogyán, de az átvevőhelyek listája folyamatosan bővül. A pontos elérhetőségek a portálon megtalálhatók.

Aki segíteni akarja Szofika gyógyulását, megteheti azt úgyis, hogy konkrét pénzösszeget utal át az IBAN SK9009000000005020288673 számú bankszámlára.