Alig harmincan vettek részt a somorjai lakossági fórumon; a kis képen Šipoš Jozef, a petíció elindítója. (Fotó: Méry János/Felvidék.ma)

Alig harmincan vettek részt tegnap a Somorjai Városi Művelődési Központ nagytermében megtartott lakossági fórumon, melyet egy petíció kapcsán hívott össze Bárdos Gábor, Somorja polgármestere. A lakossági petíciót mintegy ezren írták alá.

A fórumon a polgármesteren kívül megjelent Tóth László mérnök, a város közlekedési, közrendi és biztonságügyi szakosztályának vezetője, Keresztes Róbert, a közlekedési, közrendi és tűzvédelmi bizottság elnöke, Szabados Imre, a városi rendőrség parancsnoka és Nagy József, a parkolást működtető városi cég, az AREA vezérigazgatója.

Bárdos Gábor ismertette az előzményeket, melyek szerint októberben kapták kézhez a Šipoš úr által megfogalmazott petíciót, majd az október végi testületi ülésen ígéretet tett arra vonatkozóan, hogy gyógykezelése után januárban összehív a témával kapcsolatban egy lakossági fórumot. Mindezek ellenére a december elején tartott testületi ülésen a petíciót megfogalmazók egy csoportja újból megjelent és követelésekkel állt elő: számon kérték a polgármestertől, miért nem hívta még össze a lakossági fórumot.

A polgármester ezután felkérte Šipošt, hogy mint a petíció megfogalmazója ismertesse álláspontját, ő azonban ezt azzal hárította el, hogy mindenki ismeri a petíciót, inkább azt szeretné, hogy akik az interneten hozzászóltak a témához, azok most is szólaljanak fel.

Elsőnek egy csölösztői hölgy kért szót, aki elmondta, hogy születése óta somorjai lakos és teljes mértékben egyetért a fizetett parkolás bevezetésével, mivel így a belvárosban parkoló autók gyakrabban cserélődnek. Elmondta továbbá, hogy július elseje előtt sok olyan autó állt a belvárosban, melyek tulajdonosai egyáltalán nem somorjai lakosok. Ez most megváltozott és ezért hálás a város vezetésének.

Ezután egy szlovák hölgy szólalt fel, aki 12 éve lakik Somorján, s ide is van bejelentve. Ő a céges autó fogalmát szerette volna tisztázni, meg akarta tudni, miként lehetséges, hogy a fizetett parkolóhelyen álló autóját megrongálják, s az iránt érdeklődött, hogy ki fizeti meg a kárát. Emellett pedig a parkolásból befolyt összegek felhasználására volt kíváncsi.

Többen is hozzászóltak a kérdéshez, elmondták, hogy a fizetett parkolás nem egyenlő azzal, hogy a nappal fizetős helyet éjjel őrzik. Hozzátették azt is, hogy amikor a fizetett parkolást bevezette a város, megállapodtak, hogy egy év után kiértékelik a tapasztalatokat és a pénzzel el fognak számolni. Persze most, fél év után is vannak értékelhető számadatok, de a rendszer elindítása is felemésztett egy bizonyos összeget – automaták vásárlása, parkolók kijelölése, stb. –, ezért reális képet megközelítőleg júniusban kaphatunk csak a helyzetről.

Felmerült az a kérdés is, hogy miért a rendszám alapján állítják ki a parkolókártyát. Tóth László mérnök erre azt válaszolta, hogy más városoktól is érdeklődtek és mindenhol ilyen módon állítják ki a kártyákat, azon egyszerű oknál fogva, mert az ellenőrzést a rendszám alapján a legegyszerűbb végrehajtani.

Bárdos Gábor elmondta, hogy a jövőben bővíteni fogják a parkolóhelyek számát, de a cél az, hogy a szűk belvároson kívül alakuljanak ki az ilyen parkolóhelyek, mivel a központot tehermentesíteni kell. Szabados Imre rendőrparancsnok a Fő utcát és a Fő utcán lévő tömbházak mögötti területeket hozta fel példaként, ahol a fizetős parkolás bevezetése előtt mindenhol parkoltak az autók, a járdától kezdve a füvön át az út széléig, de ez a helyzet mára sokat javult.

Voltak, akik azt kérdezték, hogy hol és mikor fog felépülni a parkolóház, mely a problémák jelentős részét megoldaná. Voltak ugyanakkor olyanok is, akik a parkolási körzetek kiterjesztését kérték az Iskola utcára és a Kertész utcára is, de emellett jó dolognak tartották a fizetős parkolás bevezetését.
Bárdos Gábor elmondta, hogy olyan megoldás, amely mindenkinek megfelel, soha nem lesz, de természetesen az észrevételekkel foglalkoznak majd, és az arra érdemeseket belefoglalják a parkolásról szóló általános érvényű rendeletbe.

Ennek értelmében egyébként egy somorjai bejelentett lakhellyel rendelkező lakos évi 40 euróért vásárolhat Somorján parkolókártyát, mely mindenhová érvényes. Ugyanez a személy a saját nevére bejelentett második autóért már 120 eurót fizet. A somorjai állandó lakhellyel nem rendelkező polgároknál ez az összeg 120, a második autó után pedig 210 €. Minderről bővebben itt olvashatnak.

Évi 40 euró, azaz átszámolva napi kb. 10 cent mindenképpen elfogadható ár azért, hogy akárhol, akármennyit parkoljunk, de még a napi 30 cent (120 eurós éves bérlettel számolva) is. De természetesen vannak, akik elvből, vagy esetleg pusztán anyagi okok miatt nem veszik meg az éves kártyát. Ez sem baj, hiszen a fizetett helyektől maximum 2-300 méterre lehet ingyen parkolni. Nevezetesen a Billa, a buszmegálló, a Tornyos étterem, illetve a Tesco előtt, vagy akár az Iskola utcát is említhetném (bár ez nem a legjobb megoldás). Csak gyalogolni kell egy picit. Akinek pedig ez sem tetszik, még mindig bedobhat a parkolóautomatába például (minimum) 20 centet, mely több mint fél órára elég.

Szóval, aki autóval szeretne kávéra járni, annak minimum évi 40 eurót kell fizetnie az éves parkolásért Somorján. Emellett nyilvánvaló, hogy a csallóközi városban – főleg a központban – nincsenek távolságok. Mindenképpen az a helyes, ha az úgynevezett belvárosból – amit sajnos a kommunista diktatúra tönkretett –, kiszorítjuk az autókat és ezzel a város ezen részét élhetőbbé, nyugodtabbá és mindenekelőtt kulturáltabbá tesszük. Somorja városa – még ha néha picit lomhán is – de e koncepció alapján igyekszik kezelni ezt a helyzetet. Reméljük, hogy a lakosság idővel rájön, hogy mindez az ő érdekükben történik.