Váradi Zsolt, a FEMARO elnöke (Fotó: Homoly Erzsó/Felvidék.ma)

A FEMARO vezetője Váradi Zsolt lett, aki szerint a roma közösségek számára az iskolázottság, a tehetséggondozás és a munkahelyteremtés jelenthet kiutat.

Váradi Zsolt, a Tornaljai Városi Önkormányzat fiatal képviselője az idősek otthonában ápolóként dolgozik, egy gyermek édesapja. Évek óta működteti a Fényes Csillag Polgári Társulást, melynek egyik kiemelt rendezvénye a Ki mit tud?, amelyre a Rimaszombati, a Nagyrőcei és a Rozsnyói járásokból is rendszeresen érkeznek tehetséges roma fiatalok. Ez az ötödik alkalomra átalakult romafesztivállá, s megváltoztatták a polgári társulás nevét is Felvidéki Magyar Romákra.

A szervezet elnöke, Váradi Zsolt fontosnak tartja a tehetséges cigányok felkarolását és támogatását, melyben számít a Magyar Közösség Pártjának a segítségére is. Az elképzelések találkoztak, hiszen az MKP is szeretne mindent megtenni a cigányság felzárkóztatása érdekében. „A roma problémát szeretnénk az MKP-val közösen kezelni” – szögezte le a Felvidék.ma kérdésére Váradi Zsolt. Hozzátette: „Itt szeretném megköszönni Menyhárt Józsefnek, az MKP elnökének, hogy felvállalt bennünket, cigányokat”.

Érdeklődésünkre, hogy miért az MKP-t választotta, elmondta, ő mindig is a magyar párt híve volt. Véleménye szerint a roma közösségeknek a kiutat az oktatás jelentheti. Ugyanakkor őszintén elmondta, hogy vannak olyan roma családok, akiket nem érdekel az iskola, így nincs példakép ezekben a családokban. „A gyerek nem látja a jó utat, s a későbbiekben nekünk, cigányoknak nagyon nehéz munkát találnunk. Ezért is szeretnénk ebbe a régióba új munkahelyeket hozni, de még csak az út elején vagyunk” – nyilatkozta Váradi Zsolt.

A FEMARO szervezethez bárki csatlakozhat. A kezdeményezők szeretnék megtalálni azokat a roma aktivistákat, akik tenni akarnak közösségükért. Így egy erős hálózatot építenének ki. Meglátogatják az iskolákat is, rendezvényeket szerveznek majd.

A FEMARO és az MKP közötti tárgyalásokra január első felében kerül sor, így hamarosan bemutathatják a romaprogramot, hogy a gömöri régió is esélyt kaphasson a felemelkedésre.