Az idei a családi vállakozások éve (fotó: Patterman Renáta)

Míg tavaly a külhoni magyar fiatal vállalkozók köré szerveződtek a programok, az idén külhoni magyar családokra irányulnak. A megpályázható keretösszeg ugyanúgy 600 millió forint lesz, mint tavaly a külhoni magyar fiatal vállalkozók számára megemelt, eredetileg 525 millió forintos forrás.

Egyébként a külhoni fiatal vállalkozók számára is biztosítanak az idén 230 millió forint pályázati pénzt – jelentette be Balatonalmádiban pénteken kétszáz külhoni magyar vállalkozó jelenlétében a program hivatalos nyitórendezvényén Potápi Árpád János, nemzetpolitikáért felelős államtitkár.

A tematikus év valamennyi programjának lebonyolítására összesen milliárdos keret áll a rendelkezésükre, amelyről – az államtitkárság javaslatára – a Magyar Állandó Értekezlet legutóbbi ülésén döntöttek – mondta Potápi Árpád János.

Potápi Árpád János (fotó: Patterman Renáta)

Szeretnék ugyanis, ha a gazdaságfejlesztés motorjai lennének a külhoni magyar vállalkozások – hangsúlyozta az államtitkár, aki azt is kifejtette, hogy ez alkalommal a célcsoportok azok a családok, ahol két vagy több generáció dolgozik, a korábbi alapította, a következő pedig folytatja a munkát, illetve az adott generáció több tagja – házastársak, testvérek – dolgoznak a vállalkozásban.

Potápi Árpád János a tervezett programelemek között említette egy tavaszi és őszi kárpát-medencei körút szervezését. Tavasszal többgenerációs családi vállalkozásokkal és külhoni magyar családi vállalkozókkal találkoznak, családi vállalkozói tréninget tartanak, ősszel ágazat-specifikus és vállalkozásfejlesztési tréningeket terveznek.

A tervezett programelemek között szerepel még egy kutatás is, amely úgynevezett fókuszcsoportos vizsgálatot, statisztikai adatelemzéseket is magában foglal. De mindemellett külhoni magyar családi vállalkozások és a fiatal vállalkozók számára nyári képzést is szeretnének tartani.

A nemzetpolitikáért felelős államtitkár szerint régiónként a jelentkezők mintegy tíz-tizenkét százaléka nyert. Ezek közül huszonhárom mezőgazdasági vállalkozás – ebből tizenhat kezdő –, és kilencvennégy nem mezőgazdasági tevékenységet folytató vállalkozás, amelyek közül huszonkettő volt kezdő vállalkozás. A pályázatok többsége egyébként a növénytermesztés, a szolgáltatóipar, a turizmus-vendéglátás, az építészet, a feldolgozóipar és az egészségügy területéről érkezett. A program elszámolási határideje március 30-a – tájékoztatta a jelenlévőket Potápi Árpád János, aki kifejtette, 2010 óta folyamatosan olyan nemzetpolitikai intézkedéseket hoztak, amelyek gyökeresen megváltoztatták a korábbi nemzetpolitikát. 2014 után a gazdaság felé mozdultak el, hogy segítsék a szülőföldön való boldogulást. Potápi Árpád János arra is felhívta a figyelmet, hogy mindezt gazdaságpolitikai eszközökkel is igyekeznek erősíteni. A támogatáspolitikának ugyanis nemcsak az oktatás, az egészségügy és a szociális terület felé kell irányulnia, hanem a gazdaságpolitikában is részt kell vállalnia.

A közönség (fotó: Patterman Renáta)

Az a cél, hogy a magyar vállalkozások és az intézményrendszer megerősödjön a Kárpát-medencében és minél több magyar gyermek szülessen – összegezte az államtitkár, aki szerint amennyiben nem a magyar fiatalokra építenek, nem lehet nemzetpolitikáról és magyar jövőről beszélni. Potápi Árpád János arról szintén beszámolt, hogy tavaly a költségvetésben összességében huszonnyolc milliárd forintot terveztek a területre, amely az év végére hetvenhárom milliárdra nőtt.

A tematikus évek 2012-ben indultak, először az óvodák, majd a kisiskolák, és a külhoni magyar felsősök éve következett. 2015 a külhoni magyar szakképzés támogatásának a jegyében telt, majd 2016-ban a fiatal magyar vállalkozókra koncentráltak, és az idei tulajdonképpen a tavalyi év folytatásának tekinthető – emelte ki a nemzetpolitikáért felelős államtitkár.

A rendezvényen részt vevő külhoni családi vállalkozások tagjai kerekasztal-beszélgetésen egyebek mellett  a család összetartó erejét hangsúlyozták, amely a vállalkozásukat is segíti. A vállalkozások közül többnél már a második-harmadik nemzedék kapcsolódik be a munkába. A nap további részében magyarországi családi vállalkozások osztják meg tapasztalataikat külhoni kollégáikkal.