Illusztráció (Fotó: TASR)

Az orvosi ügyeletek stabil hálózatát az egészségügyi tárca a jövőben mindenképpen garantálni kívánja. A felnőttek sürgősségi ellátását összesen 51 helyen, a gyermekekét 45 helyen tervezik biztosítani.

Az elsősegélyként is ismert ügyeleti rendelők az utóbbi időben egyre többet kritizált rendszerében változás várható. A minisztérium arra törekszik, hogy működjön egy minimális hálózat, és az ügyeleti ellátás további részét pedig kiegészítő ellátásként, rövidebb rendelési idővel biztosítsák.

Az állam szintén meghatározza azt is, ki lehetnek azok, akik ezt a stabil hálózatot biztosítani és működtetni fogják. Az új ügyeleti rendszer várhatóan jövő év áprilisától indul be.

Fél órán belül elérhetők

A stabil ügyeleti rendszer természetesen nemcsak az adott városok polgárait, hanem a vonzáskörzetükbe tartozó települések lakóit is ellátná, mégpedig akut egészségügyi problémák esetén. Ám mindenképpen csökkenést jelentene a most működő 95 felnőtt és 73 gyermekrendelőhöz képest. Az orvosi ügyeleteket rákapcsolják a kórházi sürgősségi betegfelvételre is.

Az új stabil ügyeleti hálózat 98 százaléka 30 percen belül elérhető lesz a betegek számára, ígéri Tomáš Drucker miniszter. A készültségek délután 16.00 órától másnap reggel 07.00 óráig, munkaszüneti napokon pedig szünet nélkül elérhetők lesznek a rászorulók számára.

Ami pedig a betegeket ellátó orvosok fizetségét illeti, Drucker 12 eurós órabért ígért. Marián Šóth, a Magánorvosok Szövetségének elnöke elégedett ezzel az órabérrel, mely szerinte egész tisztességes összeg ahhoz képest, amennyit ma sok ügyelő orvos egy órai munkájáért kap.

A kiegészítő orvosi ügyelet önkéntes lesz, és csak saját vonzáskörzetben hozható létre, mégpedig abban az esetben, ha szükségesnek látszik. Működtetését időben is korlátozzák, napi négy órára. Munkanapokon 16.00 és 22.00 óra között, hétvégenként pedig 07.00 és 22.00 óra között lehet majd igénybe venni, és nem feltétlenül szükséges minden napra biztosítani.

Meg akarják akadályozni az ügyeleti rendelők zsúfoltságát

Ha valaki náthával és köhögéssel keresi fel a jövőben a kórházi sürgősségi ellátást, annak ez 10 eurójába kerül majd, a jelenlegi 1,99 euró helyett. Az ügyeleti díj árának emelésével szeretné a minisztérium csökkenteni azok számát, akik indokolatlanul, nem akut panaszokkal keresik fel ezeket a rendelőket. Az új díjszabás már idén júliusban érvénybe léphet.

Ám abban az esetben, ha baleset után vagy életveszélyes állapotban érkezik valaki a kórházi sürgősségire, azt a jövőben ingyen kezelik. Azoknak, akiket állapotuk miatt felvesznek a kórházba, a jövőben szintén nem kell majd elsősegélydíjat fizetniük, mint ahogy azoknak sem, akiknek ellátása több mint két órát vesz igénybe a sürgősségi rendelőben.

Mária Lévyová, a Betegek Jogait Védő Szövetség vezetője azon az állásponton van, hogy a 10 eurós ügyeleti díj nagyon érzékenyen érintheti a betegeket, és mindenképpen gondolni kell az anyagilag rászorulókra is. Véleménye szerint sokan nem tudják, milyen egészségügyi problémákkal lehet felkeresni a kórházi sürgősségi osztályokat, és milyenekkel az elsősegély rendelőket. Úgy véli, rengeteg felvilágosításra és a minisztérium, valamint az orvosok közti együttműködésre lesz még szükség ahhoz, hogy a sürgősségi rendelőkben kevesebb legyen a páciens.

(Forrás: teraz.sk)