Lelkes Juli (10) volt a somorjaiak egyik húzóembere (fotó: basket.sk)

A somorjai SBK hazai pályán fogadta a Pöstyéni Sirályokat, akik két negyedet megnyertek, kettőt pedig elvesztettek a második félidőben kitűnően játszó somorjai lányok ellen.

Annak ellenére, hogy a fürdővárosiak jól kezdték a meccset és meg is nyerték azt 17 ponttal, a teljesítményük bizony elmaradt a várttól.

A pöstyéni lányok nagy irammal kezdtek, s az első negyed után 25:11-re vezettek is. Sőt, a második negyed után harmincpontos is volt már az előnyük a rosszul játszó hazaiakkal szemben.  Ahogy lenni szokott, a vendégek azt hitték, megnyerték a meccset, a hazaiak pedig ráhajtottak.  Ez, pontosabban a somorjaiak harciassága és aktív játéka azt eredményezte, hogy a meccs második félidejét 40:27-re megnyerték, amivel kialakították a végleges, 58:75-ös eredményt.

Richard Kucsa, a pöstyéniek másodedzője nem volt boldog a találkozó után. “A mérkőzés első félidejében még urai voltunk a játéknak. A második félidő viszont a somorjaiaké volt, de nemcsak az eredmény, hanem a teljesítmény alapján is. A második félidőben nyújtott teljesítményünk nem volt méltó a pöstyéni klub nevéhez. Ennek a jövőben nem szabad megismétlődnie.”

Az első félidőben nem voltunk a pályán

Kačmárik Tomás, az SBK edzője elmondta:”Az első félidőben nem voltunk a pályán. A teljesítményünk és a meccshez való mentális hozzáállásunk is nagyon rossz volt. A félidőben pár dolgot keményebben megmondtam a csajoknak. Igaz, hogy vannak problémáink, de azok az embereket nem érdeklik. Ők harcot, küzdelmet akarnak látni a pályán, s ezt az első félidőben nem láthattak tőlünk.  Nagyon örülök azonban, hogy a második félidőben egy teljesen más csapat futott ki a pályára. Meg merem kockáztatni, hogy ebben a két negyedben mi voltunk a jobbak a pályán, ami különösen fontos volt számomra, mivel érezni lehetett a küzdeni akarást, és hogy a lányok végre szívvel játszanak. Nagyon tisztelem a Sirályok csapatát, ők sokkal profibbak, mint mi. Éppen ezért is nagy dolog, hogy a második 20 percben felülmúltuk őket teljesítményben. Lelkes Juli és Theiner ma szenzációs meccset játszottak és a többieket is húzták magukkal. Rendesen kell edzenünk, oda kell tennünk magunkat, mint a második félidőben, de nemcsak 20, hanem 40 percen át. Minden rajtunk múlik csak, játszhatunk kényelmesen is, megelégedhetünk a kevéssel, de át is léphetjük az árnyékunkat, mint ma. Képesek vagyunk rá.”

SBK Somorja – Pöstyéni Sirályok 58:75 (11:25, 18:48, 40:65)

SBK Somorja: Theiner 17 (3 hármas), Nagyová 12 (4 hármas), Slezáriková 10, Lelkes 7, Vyňuchalová 3 (Hašková 9, Lukáčiková, Mišovičová, Slimáková). Edző: T. Kačmárik.

Pöstyéni Sirályok: Oliver 28, Slama 16, Páleníková 13, Brown 7, Handy 3 (Dudášová 4, Orosz 2, Balážová 2). Edző: M. Pospíšil.

Büntetők: 14/11 – 14/10. Szabálytalanság: 17 – 16. Hármasok: 9 – 5. Vezette: Lamoš, Margala, Kurpaš.

Negyedek: 11:25, 7:23, 22:17, 18:10