Bábos bemutató Bándy Katalinnal (Fotó: Hideghéthy Andrea/Felvidék.ma)

Bándy Katalin, a VITA HUMANA egyesület elnöke a Házasság hetéhez kapcsolódva február 11-én, nagy sikerrel mutatta be Dunaszerdahelyen a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézetben Zsipp-Zsupp Hojda-Hojda II. című zenés, mondókás foglalkoztató könyvét.

Ismertetőjében elmondta, hogy zene-rajz szakos tanárként mindig közel álltak hozzá a népi mondókák, amelyeket gyűjteni kezdett. Majd az első kötetének sikere arra ösztönözte, hogy tovább folytassa a megkezdett munkát.

Legújabb könyve 230 magyar és szlovák népi mondókát, népi gyermekjátékot és népdalt tartalmaz játékleírásokkal. Mostani, második kötetét is saját, vidám, színes grafikáival illusztrálta. A mű mellékleteként egy ötvennyolc éneket tartalmazó CD-t is kap az olvasó, amely népi és egyéb hangszerek kíséretében magyar és szlovák nyelven szólaltatja meg a könyv tartalmát.

Zsipp-Zsupp Hojda-Hojda II. című gyűjtemény (Fotó: Hideghéthy Andrea/Felvidék.ma)

A gyűjteményben témakörök szerint válogatta össze mindkét nemzet remekeit, mint például az úgynevezett höcögtetők, arcsimogatók, ujjasdik, tapsoltatók, állni és járni tanítók, hintáztatók, sütő-főző versikék, valamint a négy évszakról és az állatokról szóló dalok és mondókák.

„A népi hagyományból merített, ölbeli játékok azért különösen hasznosak, mert nagyban elősegítik a gyermek és a felnőtt közötti kapcsolat elmélyülését és sokoldalúan fejlesztik a pici gyermeket” – fogalmazott a VITA HUMANA elnöke.

Népi játék zenével (Fotó: Hideghéthy Andrea/Felvidék.ma)

Az ismertető után a zenéé és a mozgásos játéké lett a főszerep, amelybe pillanatok alatt örömmel kapcsolódtak be még az alig egyéves gyermekek is. Megkapó volt tapasztalni, hogy a családokkal megtelt teremben a 0-5 éves korú apróságok szüleikkel tapsoltak, táncoltak, verseltek a nap hívogatására, a hópelyhek hullására, a medvetáncra.

A könyvben leírt népi eredetű játékokat bemutatva pedig a csillogó szemek tükrözték, hogy a gyerekek mennyire élvezik az ilyen jellegű játékokat.

A könyvvel kapcsolatban további információ kérhető a bandy.kati@gmail.com címen.

A program a budapesti székhelyű Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének a támogatásával valósult meg.

A közösségi alkalom további felvételei a Képriport rovatunkban tekinthetőek meg.