A cél: Pannonhalma (Fotó: Vanik Zoltán Facebook oldala)

Április 22-én Budapesten rajtol és Pannonhalmán ér véget a V4 kerékpárverseny magyar szakasza, amely idén egyúttal a Visegrádi Csoport országai által közösen szervezett hagyományos versenysorozat nyitóversenye. A táv 176,3 kilométer, helyenként 15 százalékos emelkedőkkel – cserébe viszont pazar „díszlettel”.

A Visegrád 4 (vagy röviden V4) Kerékpárverseny 2013-ban indult: Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter ötlete nyomán az akkori firenzei kerékpáros világbajnokság helyszínén állapodtak meg a visegrádi országok (Magyarország, Csehország, Szlovákia és Lengyelország) képviselői a verseny legfontosabb szabályaiban, alapelveiben. Azóta is ezek alapján rendezik meg minden évben – idén immáron ötödik alkalommal – az UCI 1.2 ME kiemelt kategóriás nemzetközi országúti kerékpárversenyt.

A magyarországi szakasz útvonala

A nyitóversenyt Magyarország rendezi: április 22-én a budapesti WestEnd City Center elől rajtol 12 ország mintegy 160 versenyzője, majd Budakeszit, Telkit, Zsámbékot, Bicskét, Zircet és Cseszneket érintve, 176,3 kilométer megtétele után érkeznek a Pannonhalmi Bencés Főapátsághoz.

Pihenésre azonban nem marad idő: a verseny másnap a Felvidéken folytatódik. Itt 181,6 kilométert kell majd teljesíteniük a versenyzőknek. A mezőny Pozsonyból, a Hotel Holiday Inn elől startol, majd Dunahidas, Csallóközcsütörtök, Lég, Felsőpatony, Patonyrét és Diósförgepatony érintésével a Slovakiaringben megtett 6 körrel zárul.

A V4 Kerékpárverseny felvidéki szakasza 2017-ben. (Kép: Szlovák Kerékpáros Szövetség)

A cseh, valamint a záró lengyel versenyre az eddigiektől eltérően ősszel, szeptember 16-án és 17-én kerül sor.

(Felvidék.ma/v4kerekparverseny.hu)