Negyven éve az első csehszlovák atomerőműben a nemzetközi kategorizálás szerinti négyes szintű atombaleset történt. Az akkori nyilvánosságot egyáltalán nem tájékoztatták, de ma is csak nagyon keveset tudni arról, hogy a sorozatos balesetek emberéleteket is követeltek.
A Csehszlovák Szocialista Köztársaság 1958-ban kezdett bele egy kísérleti atomerőmű építésébe Jaslovské Bohunicén, egy olyan községben, amelyet Jászló, Apátszentmihály és Pagyár összevonásával hoztak létre, Nagyszombat közelében. Bár szovjet minta alapján tervezték, mégis komoly hozzájárulása volt a csehszlovák mérnöki tudásnak.
Az erőmű egy komoly versenyelőnnyel bírt: a cseh uránércet dúsítás nélkül tudta felhasználni, bár – mint utólag kiderült – a biztonság területén komoly kockázatokat hordozott.
A koncepció másik előnyének azt tartották, hogy az üzemanyag cseréjét menet közben tudták elvégezni. Ez ugyan kezdetben jó ötletnek tűnt, de mind a két komoly baleset éppen a fűtőelemek cseréje során következett be.
Az első baleset még 1976. január 5-én történt. Az egyik fűtőelem cseréjénél rosszul zárták vissza a kazettát, a fűtőelem kilőtt és széttört egy darun. A reaktor így nyitottá vált, és a hűtésre használt széndioxid (mivel a fűtőelemek körül keringett, maga is radioaktív volt), elkezdett a reaktor termébe szivárogni.
Fennállt annak a veszélye, hogy ha egy órán belül nem zárják el a szivárgását, teljesen eltűnt volna a reaktorból és nem lett volna, ami hűtse a fűtőelemeket. Ezáltal hasonló baleset következhetett volna be, mint Csernobilban.
Az eset körülményei a mai napig eléggé homályosak. A széttört fűtőelemet összeszedték, és elzárták a szivárgást. A cserét végző és a radioaktív hulladékot elszállító két alkalmazott a robbanáskor rögtön kimenekült a teremből, mert megfulladhattak volna. De nem jutottak messzire, mert a vészkijáratot a gyakori lopások miatt zárva tartották. Csak egy óra múlva fedezték fel a hiányukat, újraélesztették őket, ám a kórházba szállítás közben meghaltak. Ennek a balesetnek a számlájára írják még egy takarítónő radioaktív fertőzés miatt bekövetkezett halálát is.
A történtekről a közvéleményt nem tájékoztatták, ahogy a rá egy évre bekövetkezett, még súlyosabb esetről sem.
Ekkor is a fűtőelem cseréjénél következett be a baleset. A cserét végző munkások észlelték, hogy az új fűtőelemekben lévő szilikongéles zacskó – amelynek a nedvességtől kellett megóvnia az elemeket – elszakadt, és a golyók szétszóródtak a kazettában. Bár felporszívózták azokat, nem vették észre, hogy a golyók egy része fennakadt a kazetta rácsain. A golyócskák pedig elzárták a hűtőmédium útját, emiatt a cella lokálisan elkezdett melegedni, később megolvasztotta a fűtőrudacskákat és a csőrendszert, majd a reaktor egy részét is.
Így a szennyezett nehézvíz kiáramlott az elsődleges és másodlagos hőcserélő rendszerbe. A baleset miatt jelentős radioaktív szennyeződés jutott a környezetbe.
A baleset következményeként a csehszlovák vezetés 1979-ben az A1-es blokk leállítása mellett döntött. 1994-ig a baleset következményeinek elhárításával, illetve a kiégett fűtőelemek biztonságos elszállításával foglalkoztak. Maga az erőmű végleges biztonsági kiiktatása 1999-ben kezdődött, és a tervek szerinti öt fázisban 2033-ig tart. Az erőmű közel 20 ezer órát működött, maximális teljesítménye 127 MW volt, összesen 1464 GWh energiát termelt és ebből a hálózatba 916 GWh jutott.
Mi oka lehetett a hallgatásnak?
A balesetekről és az esetleges szennyeződésről a közvélemény semmit sem tudhatott meg, csak a rendszerváltás után kezdték tüzetesen vizsgálni és nyilvánosságra hozni a radioaktív szennyeződés mértékét. Ezután mutatták ki a szennyeződést 67 ezer négyzetméternyi területen, elsősorban azon patakok mentén, ahová az erőmű hulladékvizét kiengedték. A kutatók vizsgálták még az erőmű hatását a környezetében élő szervezetekre, növényekre, emberekre, de nem mutattak ki negatív hatást.
Az A1-es blokk 1979 májusában történt leállításakor már működött a kettes blokk, amelyet 1972-ben kezdtek építeni, és 1980-ban elindították a harmadik blokkot is. Ezek már egyenként 440 MW teljesítményre voltak képesek. A 80-as évek közepén pedig felépítették a negyedik blokkot is.
Mindenki biztonsági kockázatnak tekintette az atomerőművek létét, olyannyira, hogy a régebbi blokkok leállítása Szlovákia EU-csatlakozásának egyik feltétele volt, és a tervek szerint 2025-ben a maradék két blokkot is leállítják.
A kommunista kormányok titkolózása többet ártott, mint használt az atomiparnak. A tisztességes tájékoztatás ráirányította volna a figyelmet, hogy elsősorban emberi mulasztások okozták a baleseteket, és elképzelhető, hogy akkor Csernobil sem következett volna be.
A tájékoztatás ma sem erőssége az atomiparnak, nemcsak a mai történésekről beszélnek szűkszavúan, hanem a régi ügyek – mint például a fent leírtak – részleteit is homályban tartják.
Így aztán nem csoda, hogy olyan szóbeszédek születnek, hogy az apátszentmihályi balesetben a KGB keze is benne volt, mivel az urándúsítás nélküli csehszlovák technológia jóval versenyképesebbnek bizonyult a szovjet technológiánál. Hogy mennyi ebben az igazság? Félő, hogy sosem tudjuk meg.
