Ifj. Lengyel Tibor

Az FK Somorja/Gútor csapatának két fiatal játékosa is meghívást kapott a szlovák futsalválogatott korosztályos csapataiba.

Portálunkon már többször foglalkoztunk az FK Somorjával, és még bizonyosan fogunk is. Most éppen azért írunk a csapatról, mivel két játékosuk, Sipos József és ifj. Lengyel Tibor szerepet kapott a szlovák futsalválogatottban.
Előbbi már régebb óta az U-19-es csapat tagja, míg Tibort a napokban hívták meg először a szlovák csapatba. A fiúk a holt szezon alatt a Slov-Matic Pozsony színeiben játszanak hétről hétre, és az edzők elégedettek velük. Itt, a juniorok között játszik még Ravasz Erik is.

A Slov-Matic Pozsony tízszeres szlovák bajnok, így az FK Somorja/Gútor focistái jó helyen vannak, amíg el nem kezdődik a nagypályás bajnokság.
Említésre méltó továbbá az is, hogy Sipos József már tagja volt a felnőtt csapat keretének is.

Sipos József (b) (Fotó: Facebook)

“Februárban Zsolnán találkoztunk a keret tagjaival, edzettünk és egyébként is sok időt töltöttünk együtt, ami nagyon jól jött, hiszen azelőtt soha nem láttuk egymást. De nagyon hirtelen jött a dolog, hiszen az indulás előtt egy nappal hívtak csak be. Elmondták, hogy öt évvel idősebbek ellen kell majd játszanunk, de elvállaltam, mert semmit sem veszthettem vele. Másnap Csehországba utaztunk, megismerkedtünk a helyszínnel, s egy edzés után az edző elmondta, hogy milyen felállásban és hogyan játszunk majd. Ezután életemben először a cseh U21-es csapat ellen pályára léptem a szlovák válogatott mezében. Ez, mint minden srácnak, nekem is nagy megtiszteltetés volt. De emellett nagyon nehéz is volt, hiszen az U21-es csapat játékosainak nagyon jó az összjátékuk, alig lehet követni őket. A második meccset az U19-esek ellen játszottam, ahol sikerült gólt szereznem. Be akartam bizonyítani, hogy én, akinek nem voltak annyira jó lehetőségei a válogatottba kerülésre, képes lehetek jól teljesíteni és gólt adni. S végül sikerült. Ez a gól volt az U17-es csapat idei első gólja. A csapatban nagyon jól éreztem magam, az egész csapat és a stáb is szuper volt. Még annyit tennék hozzá, hogy különösen jóleső érzés, hogy miután hazajöttem, csapattársaim és edzőim az FK Somorjából gratuláltak nekem. Szép gesztus volt” – mondta ifj. Lengyel Tibor, akinek az édesapja az FK Somorja/Gútor csapatának a menedzsere és egyik edzője.

“A Slov-Maticban 16 éves koromtól játszom, és nagyon jól érzem magam. Október végén kezdődik a liga, és február végéig tart. Most az „A” csapattal is edzek. De minimum két év kell, hogy belejöjjek mindenbe” – nyilatkozta portálunknak Sipos József.

Az U17-es válogatott, hátulról a harmadik Lengyel Tibor (Fotó: Facebook)

„Jelenleg Višan Richárd a fiúk edzője, de a legelején még én edzettem őket. Most mint elnök figyelem őket és Tibort természetesen apaként is. Nagyon jó érzés, hogy eljutottak a válogatottig, itt mutatkozik meg, hogy milyen szinten is foglalkozunk a klubban a játékosokkal” – kezdte Lengyel Tibor, a csapat menedzsere és edzője.

Szerinte nem okoz gondot, hogy a fiúk nagy és kis pályán is játszanak, mivel a két sportág nem üti egymást, hiszen a futsal októbertől márciusig tart. Az edzések iskolaidő alatt vannak délelőtt, a meccsek pedig hét közben.
A fiúk sokat utaznak, mivel Zsolna, Eperjes, Besztercebánya, Malacka, Léva, Kiszucaújhely csapatai ellen játszanak.

„A futsal segít a nagypályás fociban is. Egyrészt fejleszti a technikát, másrészt a fiúk kondíciójára ugyancsak jó hatással van, hiszen a teremben nagyobb az iram, mint a nagypályás meccseken. A futsal manapság nagyon népszerű, a Slov-Matic FOFO-nak például a Győrrel van rendkívül jó kapcsolata, és sok pozsonyi játékos játszik ott. Annyit pedig még el kell mondani a klubról, hogy rendszeresen részt vesznek a bajnokok ligája kiírásában. A felnőtt játékosaik profik, lakást, autót kapnak a klubtól. Ha a gyerekek kitartanak és megkapaszkodnak a csapatban, elmondhatjuk, hogy megérte velük dolgozni” – fejezte be Lengyel Tibor.