Olvasom a bűnügyi statisztikákat. Ezek szerint jól állunk. A belügyminiszter örömmel nyugtázta, hogy 40 százalékkal csökkent a bűnözés az utóbbi tíz évben, és Szlovákia még sosem produkált olyan jó mutatókat, mint tavaly. Az a baj, hogy mindez hihetetlennek tűnik számomra. S talán az olvasók is így vannak vele.
A statisztikai adatok szerint a legtöbb bűncselekményt a Kassai és Nagyszombati járásban követik el, de vannak olyan régiók a keleti végeken, ahol csupán pár száz bűneset történik évente.
Tavaly összesen 70 ezer bűncselekmény történt az országban, s szokás szerint a legtöbb a fővárosban és Kassán. Állítólag javultak a felderítési mutatók is, a bűnesetek 57 százalékát sikerült kivizsgálni és a tetteseket megtalálni.
Akkor miért van az, hogy mégsem vagyunk nyugodtak? Miért vették fel már a legtöbb faluban azt az új szokást, hogy zárva tartják az utcakaput? Miért fél a legtöbb idős ember a váratlan és érthetetlen telefonoktól?
Talán mert nem vagyunk biztonságban. Amikor a hírek szinte naponta arról szólnak, hogyan és miként vernek át bennünket, hogyan csalják ki az idős emberektől a nehezen összekuporgatott pénzecskéjüket, hogyan sóznak ránk értéktelen kacatokat, nem érezzük, hogy javult volna a helyzet. Bizalmatlanokká váltunk mindennel szemben, ami új és ismeretlen. Zaklatásnak fogunk fel talán még olyasmit is, amit valójában nem kellene.
De aki egyszer megégette magát, akit egyszer már megloptak vagy más módon megkárosítottak, az többé nem hisz. A szép számokat felvonultató statisztikákban sem.
Egyik ismerősöm a minap kétségbeesetten írta, hogy egykori szülői házán, amit most hétvégi lakként használ, betörték a vadonatúj bejárati ajtót. Az üvegcsere tetemes összeg lesz, nem is beszélve a biztosító részéről rá váró huzavonákról… Addig, míg az épület elhagyatottabb állapotban volt, bezzeg nem keresték fel a rossz szándékú emberek.
Közeli rokonom arra kért, nézzem meg már, milyen levelet kapott. Állítólag kijönnek a villamosművektől, hogy átvegyék vele az áramfogyasztását és tanácsot adjanak. Megnézve a címzett és dátum nélküli, fura neveket felsorakoztató papírdarabot, a tanácsom, vesse a tűzre, és ha jönnének, ne nyisson ajtót. A napokban olvastam valahol, hogy hamis „villanyosok” kéredzkednek be a házakba… Nem árt az óvatosság!
Anyukámnak már mi kezeljük a nyugdíját, meséli egy régi jó barátom. Az idős asszonyt ugyanis rendre vadidegenek keresték fel, és ilyen-olyan ürüggyel kicsalták a pénzét. Volt, hogy a rezsijét se tudta kifizetni.
Húsz eurót fizetett valaki egy öreg, viseletes pulóverért. Hozta a postás a csomagot, s neki hirtelenjében nem jutott az eszébe, hogy ő nem is rendelt semmit. Otthon aztán a könnyeivel mosta ki az ócska holmit, mielőtt a kukába hajította volna… Egy hétig utána vajas kenyéren élt, mert az utolsó pénzéből fizette ki az „árut”.
És ez csak néhány eset az utóbbi idők „terméséből”. Csalóknak, tolvajoknak, hazugoknak áll ma a világ. S az ilyen eseteknek csak töredékét jelentik a károsultak. Nincs róla nyilvántartás, de garmadával történnek. S ami a legrosszabb, elültetik a félelem és bizalmatlanság apró magvait a károsultak és mindannyiunk lelkébe.
