„Az F30-as BMW nem csupán korunk, de a valaha készített legszebb Hármas; a ráncfelvarrás pedig csak erősített rajta.” Ezzel kezdi egy magyarországi kollégám az új BMW 3-as széria egyik példányának tesztjét, és miután nemrég én is átvettem belőle egy példányt, első blikkre – mert ugyebár az mindig a látvány – abszolút osztom a véleményét. A többiről pedig majd a megszokott sorrendben, jelesül, hogy a gyönyörű külsőn kívül milyennek találtam még a Sport Line kivitelű, 163 lovas dízelmotorral felszerelt hátsó hajtású változatot.

Alaktan

Szóval a hatodik generáció, illetve annak frissítése tényleg nagyon összejött: mindent bevetettek, ami tovább hangsúlyozza a dinamizmust és a sportosságot, de még nem túlzás egy ilyen autónál. Elöl az új, átdolgozott légbeömlők szélesebbnek és laposabbnak tüntetik fel az autót, ráadásul ebben a kivitelben feketék. Ugyancsak a Sport Line szereltség vizuális többlete az elöl-hátul fekete kötény, valamint a standard kivitelnél szélesebb (és ugyancsak fekete) „vesebordák”. Maga az egész autó pedig valóban egyszerre dinamikus, elegáns, sőt arisztokratikus. Méreteivel nem igazán feszegeti a középkategória határait (ahol még van nagyobb szám, ott ez nem szükséges), a 4,6 méterhez járó 140 centiméteres magasság pedig ismét csak a sportosságot hangsúlyozza. A fő fényszórók zseniális megoldással kapcsolódnak a vesékhez, alul pedig a tesztautó tízküllős, 18 hüvelykes könnyűfém keréktárcsái járultak hozzá a valóban imponáló összképhez.

Belvilág

Elsőként a kissé áttervezett középkonzol vonzza oda a szemet, de ezen is pont olyan ergonomikus helyezkedik el a váltókar, a fedélzeti elektronikát vezérlő iDrive rendszer tárcsája és a rezsimválasztó gomb, mint korábban. Legalább ennyire felhívják magukra a figyelmet a kitűnően formázott elülső sportülések, amelyek a Sport Line szereltség tartozékai.  Ugyancsak a sportszereltség részeként kerültek az autóba a pirossal kombinált magas fényű díszlécek is. A hihetetlenül kézbe illő, piros varratú  volánon ott találjuk a megszokott kezelőgombokat, például a kétfunkciós tempomatét. Az autó infotainment rendszere információk valóságos özönével szolgál, az időjárással és az aktuális hírekkel kezdve egészen a felhasznált motorerő és nyomaték ábrázolásáig, lásd a megfelelő ábrákat. A navigáció sem hiányzik, a tolatókamerát viszont akusztikus és vizuális radar helyettesíti (19. ábra). Ami pedig a helykínálatot illeti, kevés kompromisszummal hátul is kellő méretű élettér alakítható ki; s ha itt csak ketten utaznak, pohártartós kartámlát hajthatnak le maguk közé, és a fűtést is külön szabályozhatják (21-23. ábra). S csomagtartó mérete a prémiumkategóriában belőtt érték: Audi A4: 480 l, Mercedes C-osztály: 490 l).  Emellett a 25. ábrán látható „pinceszintje” is jól hasznosítható: itt tárolhatjuk például a kötelező szereltség tasakját, vagy más kisebb holmit, amit ritkán használunk.

Az országúton 

A bajorok nagyon el tudnak szórakozni a motorjaikkal: olykor 4-5 teljesítményszintre hangolnak egy adott hengerűrtartalmú blokkot. Tesztautónk erőforrása is egy ötösiker-párból származott, éspedig középső testvérként: a kétliteres dízel ugyanis lejjebb 116 és 150, feljebb 190 és 224 lóerőt tud.  Természetesen a „mi” 163 lovunkat – és pláne a 400 Nm-es nyomatékot – is elegendőnek találtuk; hogy a fenébe ne, amikor olyan dinamikára képes vele a másfél tonnás autó, ami a műszaki adatokban olvasható. A nyolcgangos Steptronic váltó pedig tényleg mindent tud, amit egy korszerű automatának tudnia kell: simán és villámgyorsan kapcsol, két percen belül megtanulja a vezető stílusát, és onnantól kezdve ahhoz időzíti a váltásokat. És csak úgy mellesleg: jobb a százas gyorsulása, mint a kézi váltós típusé. Tesztautónkban ezen kívül természetesen ott volt a márka szinte minden modelljében használt rezsimváltó is, mégpedig a teljes kínálattal (EcoPro, Comfort, Sport és Sport+, amikor a rendszer kikapcsolja a menetstabilizátort, és a sofőr kezébe adja az autót). A tesztjárgány, Efficient Dynamics kivitel lévén mindig ökorezsimben indult, amikor alapon talán kissé túl koraiak a váltások: a dinamika és a még gazdaságos vezetés közötti legértelmesebb kompromisszumnak a Comfort rezsimet találtuk. Az autó úttartása, kanyarstabilitása, egyáltalán, fölényes országúti viselkedése, pedig tényleg azt adja, ami – talán nem puszta véletlenből – a márka jelmondata is: a vezetés élményét…

ADATLAP

Hengerűrtartalom: 1995 cm3
Teljesítmény: 120 kW (163 LE)@4000
Nyomaték:   400 Nm@1750–2250
Sebességváltó: nyolcfokozatú Steptronic automata
Legnagyobb sebesség: 225 km/óra
Gyorsulás 0–100 km/óra:7,8 s
Gyári átlagfogyasztás: 4,1 l/100 km
Tesztfogyasztás: 5,6 l/100 km
CO2-kibocsátás: 108 g/km
H/Sz/M: 4633x1811x1420 mm
Saját tömeg: 1500 kg
Csomagtér:  480 l
Üzemanyagtartály: 57 l
A modellcsalád induló ára: 31 300 €
A tesztelt típus induló ára: 40 500 €

Vas Gyula (A szerző felvételei)

 
Failed to get data. Error:
Quota exceeded for quota metric 'All requests' and limit 'All requests per day' of service 'photoslibrary.googleapis.com' for consumer 'project_number:115456642342'.