A Szlovák Televízió egyes csatornájának szombat esti Daloló szülőföld (Zem spieva) című műsorában fellépett a 14 éve itthon és külföldön sikert sikerre halmozó buzitai citerazenekar.
A műsor megálmodói így fogalmazták meg céljukat: egy nagyszabású folklór show létrehozása, amely megbecsüli elődeink hagyományait, megmutatja a világnak a szlovák folklór szépségét és tarkaságát. Igen ám, de bekerült a műsorba egy „kakukktojás” is: hét szép magyar citerás lány Buzitáról. Azt nem tudni, hogy ebben mennyi volt a céltudatosság és mennyi a véletlen, mert a buzitai citerásokat egy nyugat-szlovákiai együttes helyett, amolyan pótrésztvevőként sorolták be.
Buzitát és a buzitai citerazenekart Andrej Bičan műsorvezető mutatta be. A minden lében kanál, ennek ellenére nagy közönségszimpátiának örvendő bemondó empatikus közvetlenséggel villantotta fel a citerazenekar próbatermét, az utánpótlás próbáját, és az évekkel ezelőtt felújított egyedülálló buzitai malmot.
A citerások belopták magukat a közönség szívébe
A televíziós adás második részében a szemrevaló buzitai lányok már első dalukkal belopták magukat a közönség szívébe, amit a következő két dal még fokozott. (Hej, rozmaring, rozmaring, Édesanyám rózsafája, Most hullik a veres szilva.)
Produkciójuk második felét a közönség fokozódó vastapsa követte, majd a befejezés után felemelő ováció, szűnni nem akaró taps következett! A zsűri méltatása is pozitív volt, kiemelve azt a tényt, hogy az elhangzott dalok közül kettőnek van szlovák megfelelője, amit Bartók és Kodály gyűjtéseiben már több mint száz éve igazolt.
A közösségi háló kép a társadalomról
Mondhatnánk, nagyszerű férfimunka, helyesebben leánymunka volt! Mondhatnánk, ha nem lenne Facebook – elektronikus virtuális pletykapad – is a világon. Mivel van, a buzitaiak fellépése ott is nagy hullámokat kavart (közel kétszáz komment). A hozzászólások szövege bizonyítványt állít ki a szlovák társadalomról és rólunk. Nem volna hiábavaló vezető politikusoknak, különösen az oktatási és kulturális minisztereknek megtekinteni!
Az elmarasztaló kommentek a már néha beteges birtokon belüliségből fakadtak: Hogyan kerülhettek a műsorba magyarok? Ha tudnak szlovákul, miért nem daloltak szlovákul? Csak szlovák folklórt vártunk a műsorban! Igen, a naponta megismétlődő valóság: aki az országhatáron belül él, az szlovák, beszéljen szlovákul, énekeljen szlovákul, netán: álmodjon is szlovákul?! S itt tapasztalható az a deficit, amit a szlovák iskolákban rejtett, vagy nyílt magyarellenességként adagolnak diákjaiknak. Hiába minden apelláta, hogy a huszonegyedik század második évtizedében ilyen anakronizmus egyenlő a lélekmérgezéssel, nincs, aki gátat vetne ennek. Csak a politika, a civil társadalom kiálthatna megálljt ennek a tizenkilencedik századi jelenségnek, de nem teszi, illetve nem elég meggyőződéssel és határozottsággal. A mai napig hiányzik két fogalom megkülönböztetése, elkülönítése a többségi társadalomban: szlovák – Szlovákia!
A nyelvhasználat mellett az elektronikus pletykasárban többen észrevették a lányok citeráján ékeskedő nemzeti színű trikolórt. Ezért a nacionalista beállítottságúak majdhogynem hazafiatlanságot és feszítsd meg-et zúdítottak rájuk. Ismét vissza az iskolai oktatáshoz, ami ezen a téren is hiányos, mert nem követi az empatikusság elvét, vagyis azt, hogy más nemzeti közösséghez tartozóknak más nemzeti szimbólumai vannak, ami nem jelenti azt, hogy ők ezzel Szlovákia ellenségei lennének. Az volna a helyénvaló, ha az ország olyan társadalmi körülményeket teremtene (jogilag, társadalmi együttélésben, nyelvi és szociális gyakorlatban), hogy a kisebbségiek otthon érezzék magukat!
Feltűnést keltett az együttes viselete is, amely hagyományos motívumok felhasználásával készült, és az egyik szereplő nyilatkozata szerint egy budapesti varrónő varrta. Olaj a nacionalista tűzre, mert budapesti. Szerintem az eredmény a fontos: fejedelmi és decens viselet, amely méltóságot és ünnepélyességet sugároz.
Mérföldkő
Ez a fellépés a maga módján mérföldkőként is jellemezhető a Szlovák Televízió műsorprogramjában, ami nekünk, a nyilvános felvétel közönségének, és a nézők jelentős részének felemelő érzés volt, a másik oldalon megnyitotta azt az avítt szennycsatornát, amit a mindennapi életünkben – sajnos – elég gyakran érzünk és tapasztalunk. (Nem számoltam utána, de a mellettünk kiállók száma valamivel több volt!)
Buzitai lányok! Az utóbbira legyetek tekintettel, az előbbit felejtsétek el. Nagyszerű, csodálatos dolog, amit csináltok. Mindnyájunk köszönete jár érte. Szóljon előadásaitokban továbbra is tisztán, lelkesen a magyar népdal!
