Gál Tamás is fellépett a jótékonysági gálán (fotó: Kiss Réka)

Gelle Szofika története közismertté vált az elmúlt hetekben. A 3,5 éves komáromi kislány leukémiából való mielőbbi gyógyulása érdekében nagyon sokan összefogtak. Ennek jegyében szervezték meg február 12-én az „Ember lenni mindég, minden körülményben” jótékonysági gálát Komáromban.

Az óvodás kislánynál nemrégen diagnosztizálták a súlyos betegséget, a hónapokon át tartó kezelés költséges, és a kislányt egyedül nevelő édesanya rossz anyagi körülmények közé került a váratlan helyzet miatt.

A kislány túl van az első kezeléseken, amelyeket szerencsére jól viselt a szervezete. A leukémiából a kisgyermekek 80-90 százaléka meggyógyul, így jó esélye van Szofikának is a gyógyulásra, ehhez azonban összefogásra is szükség van. Ezért szervezett a Komáromi Jókai Színház és a Csavar Színház „Ember lenni mindég, minden körülményben” címmel jótékonysági gálát a Komáromi Jókai Színház épületében Szofika gyógykezelésének támogatására.

A műsor a 200 évvel ezelőtt született Arany János emléke előtt tisztelgett: előbb Tóth Tibor Tetemrehívás című zenés balladaösszeállítását láthatták a nézők, majd Gál Tamás A nagyidai cigányok című verses eposzból készült előadásával lépett színpadra. A műsorban fellépett még: Kováts Marcell, Farnbauer Péter, Madarász András, Mester László, Tóth Károly, akik szereplésük honoráriumáról lemondtak a kislány javára. Köszönet illeti a Komáromi Jókai Színház munkatársait is.

A gála teljes bevételét – 1735 eurót – a két színház Gelle Szofika orvosi kezelésére ajánlotta fel. Az összeget az előadást követően át is adta az édesanya megbízott képviselőjének.

Aki segíteni akarja Szofika gyógyulását, megteheti bármikor, az SK9009000000005020288673 bankszámlára továbbra is várják az adományokat.