A Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés után Esztergom városa is kinyilvánította: az ott lakók nem kívánják Eugen Szabó párkányi polgármester füstjét szívni, azaz a lehető leghatározottabban tiltakoznak a Párkányba tervezett hulladékfeldolgozó üzem megépítése ellen.

Az erről szóló határozatát mai ülésén fogadta el az esztergomi képviselő-testület – egyhangúlag. A tiltakozással azonban már nem érik be a friss levegőjüket és egészségüket féltő esztergomiak: Romanek Etelka polgármester tájékoztatása szerint Esztergom, mint ún. hatásviselő település ügyfélként kíván bejelentkezni a tervezett üzem engedélyezési eljárásába. A tiltakozást pedig soron kívül küldik a párkányi önkormányzat mellett a szlovák környezetvédelmi tárcának. Ráadásként pedig az esztergomi polgármester – magánemberként – aláírásgyűjtést indít a tervezett üzem ellen.

Romanek Etelka elmondta, eddig semmilyen hivatalos megkeresést nem kaptak a hulladékfeldolgozó építéséről. A véleményezési határidő lejárta előtt néhány nappal a környezetvédelmi bizottság meghallgatta a párkányi polgármestert. A polgármester beszámolója szerint Eugen Szabó azt kérdezte, hol volt eddig az önkormányzat, illetve úgy fogalmazott, hogy „el volt sumákolva az ügy”.

Valószínűleg ebben – vagyis, hogy jókora sumákolás és maszatolás ment az üzem körül – több ezren egyetértenek Szabóval. Azok például, akik már aláírták az MKP által indított petíciót.

(MTI/Felvidék.ma)