Bugár Béla és Menyhárt József a dunaszerdahelyi Magyar-Magyar Párbeszéden, 2016. novemberében. Fotó: archív

Február 17-én délután találkozott a Magyar Közösség Pártja és a Most-Híd delegációja. A megbeszélés témája az ősszel esedékes megyei önkormányzati választás. Megegyezés született, hogy egymás ellen nem indítanak megyeelnök-jelöltet, valamint arról is megállapodtak, hogy az együttműködésről a regionális szervezetek fognak tárgyalni.

Mindkét pártból négyen vettek részt a tárgyaláson, a Most-Hidat az elnökön, Bugár Bélán kívül Solymos László, Ravasz Ábel és Gál Gábor, míg az MKP-t Menyhárt József elnökön kívül, Őry Péter, Farkas Iván és Cziprusz Zoltán képviselték.

Az MKP elnöke szerint a hét évnyi árokásásnak véget kell vetni, ugyanis az senkinek nem használ. Mindent meg kell tenni, annak érdekében, hogy az erős megyei érdekképviselet, amellyel ma rendelkezik a felvidéki magyarság, megmaradjon – véli Menyhárt József. Gyakori jelenség az önkormányzati választásokon, így a megyein is, hogy a jelöltek nem pártszínekben, hanem függetlenként indulnak. Fontos lenne az egységes politizálás érdekében, hogy pártszínekben politizáljanak a képviselők. A pénteki tárgyalás ezért arról is szólt, hogy a lenti szintektől elkezdődjön az együttműködés.

Az MKP-nak jelenleg 41 képviselője és három alelnöke van a megyei önkormányzatokban. Pozsony megyében már az elmúlt időszakban is egy koalícióban indult a két párt. Jelenleg a járások egy része hajlik az együttműködésre, néhány helyi szervezet viszont nem. Menyhárt József szerint, ha az országos vezetés üzenete eljut a helyi szintekre, akkor lehet megállapodás.

Bugár Béla, a Most-Híd elnöke is kifejtette: véget kell vetni a sárdobálásnak a kampányokban. Ha a két párt vezetése országos szinten meg tud állapodni, akkor a helyi és regionális szintek is együtt tudnak majd dolgozni – véli Bugár. Aki szerint a megyeelnök-jelöltek esetében is egyezségre kell jutni, hogy a sárdobálás ne folytatódjon. A magyarság érdeke, hogy a magyar politikusok ne feszüljenek egymásnak. Bugár szerint ők megküldik a pozitív impulzusokat a regionális szervezeteik felé, hogy a helyi politikusok próbáljanak egyezségre jutni a cél érdekében.

A Magyar Távirati Irodának Őry Péter elmondta: a mostani tárgyalás az első volt azok sorában, amelyeket a két párt a megyei választások témájában tervez, a következőre az MKP központjában kerül sor, ennek időpontját azonban még nem véglegesítették.

Menyhárt József portálunkat arról tájékoztatta: a tegnapi találkozó egy folyamat újabb állomásaként is értelmezhető, amely a tavalyi, az MKP kezdeményezésében megvalósult magyar–magyar párbeszéddel kezdődött el, ennek célja, hogy a 2017-es évi megyei választásokon minél több mandátumot szerezzenek a magyar politikusok. Menyhárt József szerint ott, ahol személyi kérdésekben konszenzus alakul ki, fontos, hogy a programban is egyezség szülessen – ez a következő egyeztetések témája is lehet. A Híd felvetette, hogy a részleges együttműködés során elindulhat az egymás elleni árulózós-kampány, ezért fontos, hogy a két párt ne próbáljon egymás lejáratásával előnyökhöz jutni. Annak idején a jobboldali pártok, például az SDKÚ és a KDH országosan egymás konkurensei voltak, ám mégsem egymás lejáratásával kampányoltak, hanem a fő ellenfél ellenében, és meg tudtak egyezni – tudtuk meg Menyhárt Józseftől.