Gaal Gergely, a Szent László-év Programbizottságának elnöke budapesti sajtótájékoztatóján, 2017. február 14-én. (Fotó: Gecse Géza/Felvidék.ma)

Február 17-én, Győrben a Nagyboldogasszony-bazilikában Veres András győri megyéspüspök ünnepi szentmiséjével kezdődik a Szent László-év központi megnyitó ünnepsége, amely után zenés előadáson mutatják be a lovagkirály életét.

Az ünnepség a győri városházán Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár részvételével folytatódik, aki Móser Zoltán fotókiállítását is megnyitja. A Kárpát-medence Szent László-freskóiról készített fényképsorozatot nemcsak itt, hanem az országon belül másutt, sőt határainkon túl, több helyszínen is bemutatják – mondta Gaal Gergely, a Szent László Emlékév Tanácsadó Testületének elnöke február 14-én Budapesten.

A Magyarság Házában tartott sajtótájékoztatón elhangzott, hogy az év programjai között több konferencia, kiállítás, de műveltségi vetélkedő is szerepel.

A programokkal az óvodásoktól a nyugdíjasokig minden korosztályt szeretnének megszólítani – jelentette ki Gaal Gergely, ezért a legkisebbeknek Szent László-kifestőkönyvet készítenek, az iskolásoknak pedig testet, lelket megmozgató vetélkedőt szerveznek, amelynek az összesen nyolc elődöntője egyben egész napos hagyományőrző program is lesz.

A Felvidéken Dunaszerdahelyen és Nagyszelmencen szerveznek ilyet a tavasszal, hiszen a döntőre június 24-én Nagyváradon, Szent László városában kerül sor. Gaal Gergely beszámolt a dokumentumfilmről, amely arról szól, hogy a kutatók miként restaurálták Szent László arcát. Emellett Rómában angol-olasz kétnyelvű Szent László életrajzot jelentetnek meg.

Az emlékévhez eddig számos civil szervezet, valamint Szent László nevét viselő vagy kultuszát őrző település csatlakozott. Az emlékévet a Nemzetpolitikai Államtitkárság hirdette meg Szent László trónra lépésének 940. és szentté avatásának 825. évfordulója alkalmából. A programok a Szent László-év Facebook-oldalán és rövidesen a szentlaszloev2017.hu honlapon is megtalálhatók – tájékoztatott Gaal Gergely. (A Szent László-évvel kapcsolatos valamennyi írásunk, eseményünk megtalálható ITT).

Gaal Gergelyt, a Szent László Emlékév Tanácsadó Testületének elnökét arról kérdeztük, hogy melyek lesznek az emlékév legfontosabb felvidéki vonatkozásai.

“A Felvidéken is kiemelten szeretnénk megjelenni a Szent László-évvel” – kezdte Gaal Gergely. “A Szent László-év Tanácsadó Testületének tagja Gergely Papp Adrianna polgármester asszony, Debrőd polgármestere. Nagyon sok felvidéki helyszínen tervezünk programokat. Kiemelten fontosnak tartjuk, hogy Szent László kultuszát a Felvidéken is megjelenítsük. A tanulmányi verseny kapcsán két helyszín is lesz a Felvidéken: Nagyszelmenc és Dunaszerdahely, illetve Nyitrán tervezzük, hogy megjelenünk ilyen programmal. A keleti régióban ugyancsak tervezünk programokat, de ezek még szervezés alatt vannak” – nyilatkozta hírportálunknak Gaal Gergely.

Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke (Fotó: Gecse Géza/Felvidék.ma)

Az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke, Lomnici Zoltán ugyanezen a sajtótájékoztatón jelentette be, hogy szeretnék, ha a következő, vagyis a 2018-as év az Aranycsapat éve lenne, hiszen nemzeti önbecsülésünk és önértékelésünk szempontjából az elveszített második világháború után a bűnösnek kikiáltott nemzet önbizalmát a futballcsapat győzelemsorozata adta vissza. A magyarság jó hírének a visszaállításában pedig majdnem akkora szerepük volt, mint 1956-nak. 2018-ban lesz a londoni Wembley Stadionban megvívott 6:3-as győzelem 65. évfordulója, de emellett további hat, a csapathoz, illetve tagjaihoz köthető évforduló is, például Lantos Mihály és Budai László születésének kilencvenedik vagy Bozsik József halálának negyvenedik évfordulója.

Honnan az ötlet? – kérdeztük Lomnici Zoltántól, aki elmondta, hogy Buzánszky Jenő, az Emberi Méltóság Tanácsának alapító tagja, az Aranycsapat egykori csapatkapitánya ugyan két évvel ezelőtt elhunyt, de halála előtt egy évvel, amikor az Emberi Méltóság kitüntetést adhatta át neki, felvetette, hogy 2018 legyen az Aranycsapaté!

“Ha elfogadják – folytatta Lomnici -, akkor idén novembertől jövő november 25-ig tartana, mivel akkor ünnepeljük a Wembley-győzelem, az évszázad mérkőzésének 65. évfordulóját és ezen kívül ugyanabban az évben az akkori Európa Bajnokságot, az Európa Kupát is megnyerte az évszázad válogatottja! Mindehhez a Nemzetpolitikai Államtitkárság döntésére van szükség, amire rövidesen sor kerülhet” – jelentette ki Lomnici Zoltán.