Bemutatták a Via Nova által minden évben megszervezett Beiratkozási Körút kisfilmjét. A 2017-es Beiratkozási Körút megpróbálja megszólítani a fiatal családokat. Az idei jelmondat: Szeretem az anyanyelvemet!

A hiteles, jó példánál nincs hatékonyabb ösztönző erő, ezért a szervezet egy bodrogközi családot mutat be a kisfilmjében – olvasható a sajtóközleményben.

Mint megjegyezték, a napokban nyilvánosságra hozott kisfilmjük három fontos üzenetet fogalmaz meg. Az anyanyelvvel való természetes közösségünk nemcsak az iskolai beíratások idején számít, hanem minden élethelyzetben jelen van – ha hagyjuk. Ezért érdemes hozzá ragaszkodnunk az iskolaválasztáson túl a névhasználatnál, a hétköznapokban és a hivatalos érintkezésnél is. Mindegyik helyzetben akkor döntünk jól, ha az anyanyelvünk mellett döntünk. A filmben megjelenő ultrahang-felvétel pedig arra utal, hogy a természetes és tudatos nyelvhasználat mellett a gyermekvállalás is fontos döntés nemzetünk megtartása érdekében – hangsúlyozzák.

Az idei kisfilmet egy hét alatt több, mint 50 ezren látták. Emellett viszont változatlanul megjelennek a Via Nova aktivistái az utcákon is, szórólapokkal, standokkal is jelen lesznek Felvidék-szerte, ahogy az évente visszatérő, apró ajándéktárgyak is részei lesznek a beíratási kampánynak.

Mint jelezték, a beíratás előtti hetekben erőteljesebben jelenik meg a közbeszédben, hogy milyen előnyökkel jár a magyar iskola, az anyanyelven tanulás. Ám erről évközben sem szabad megfeledkezni. Egy ilyen horderejű döntést akár évekig fontolgathatnak a szülők, ezért minden időben és helyen hangoztatni kell: a helyes út csak az anyanyelvi oktatás választása lehet!

Majd hozzátették, a július 5-9. között rendezendő V. Martfeszten ezért fórumot indít a Via Nova a beíratásokról. „Szeretnénk elbeszélgetni a témáról a kisgyermekes szülőkkel és a még családalapítás előtt álló, fesztiválozó fiatalokkal is. Egykor magyar iskolába járt, ismert, sikeres felvidéki személyiségeket is meghívunk magunk közé, hogy beszámoljanak saját pozitív tapasztalataikról és válaszoljanak a felmerülő kérdésekre. Úgy gondoljuk, fontos, hogy akik maguk is magyar tannyelvű iskolákba jártak, majd megfelelően érvényesültek, jó példájukat elmeséljék másoknak. Az általuk bejárt út lehet a járható út mások számára is, hiszen a magyar gyerekek magyar iskolában alapozhatják meg tudásukat és ezáltal a jövőjüket” – mondta el Varga Tibor, a Via Nova elnökhelyettese és a Beiratkozási Körút koordinátora.

A szervezetnek fontos a  beiratkozás, az anyanyelvi oktatás. A Via Nova a július 5. és 9. között tartandó V. Martfeszten külön fórumot indít a beiratkozásról.