Fico és Bugár (Fotó: Sita)

A TA3 hírtelevízió hétvégi politikai vitaműsorában Robert Fico kormányfő a napokban sokat emlegetett állítólagos kormányválsággal kapcsolatban is véleményt formált. Azt mondta, kormányválság akkor van, ha a kormány képtelen döntéseket hozni, vagy elveszíti a parlamentben a többségét. Véleménye szerint azonban erről szó sincs.

Azt azonban elismerte, hogy a koalíciós pártoknak talán többször kellett volna találkozniuk, és az is igaz, hogy sajnos az elfoglaltsága miatt nem volt ideje olyan gyakran tanácskozni a koalíciós partnereivel, mint kellett volna. Azt is elismerte továbbá, hogy egy koalíció léte eleve több nyitott kérdést is eredményez, ám ebben az esetben a partnerei részéről van hajlandóság ezeknek a kérdéseknek a megoldására.

Fico: “kölcsönös megértés, a tisztelet és a stabilitás”

Azt is megerősítette a kormányfő, hogy majd egy évvel ezelőtt nem volt más lehetőség, mint a jelenlegi standard politikai pártokból álló kormánykoalíció összeállítása, amelynek a kölcsönös megértés, a tisztelet és a stabilitás a további alapja, fogalmazott Fico.

A kormányfő szerint az Európai Unió még sohasem volt ennyire bizonytalan, mint most. Ebben az évben az EU-ban több választás is megvalósul, amelyek eredményei jelentősen megváltoztathatják annak jellegét. „Csak a pénzügyi szempontból felelősségteljes és politikailag stabil államok lesznek képesek túlélni ezt, és az unió magját képezni a továbbiakban“ – fűzte hozzá Fico.

A kormányfő a műsorban az energetikával és a Hálózati Ágazatokat Szabályozó Hivatal lemondott igazgatójának, Holjenčíknak az ügyével is foglalkozott. Arról is beszélt, hogy jelenleg keresik a megfelelő embert a tisztségre, és hogy a köztársasági elnökkel is egyeztetni fognak a kérdésben. „Nincs értelme ugyanis olyan embert jelölni, akit az államfő nem nevez ki” – fűzte hozzá Fico. Megjegyezte továbbá, hogy a keddi (február 14-ei) koalíciós tanácsülésen egy esetleges energetikai holding létrehozásáról is tanácskozni fognak, mivel úgy érzi, hogy a partnerei részéről lenne erre hajlandóság.

Az energetika terén kialakult vita miatt a parlamentben rendkívüli ülés is lesz, amelyen az ellenzék megpróbálkozik Robert Fico kormányfő leváltásával

Fico korábban már jelezte, hogy a szóban forgó ülésen nem óhajt részt venni. Most úgy pontosított, hogy csak a megnyitásán vesz részt. „Van más dolgom elég” – mondta hozzáfűzve, hogy az ülés értelmetlen, nevetséges és indokolatlan lesz. „Ez a második próbálkozás a leváltásomra ebben a választási időszakban, már nem is tudom, összesen hányszor próbáltak meg leváltani” – mondta, hozzáfűzve, hogy amit az ellenzék a parlamentben művel, az már undokság.

Matovič szerint a „román út“ fenyegette Szlovákiát

Igor Matovič, az OĽaNO elnöke korábban úgy nyilatkozott, Robert Fico hátat fordított az embereknek. „Dankóval együtt negyven rablót ültetett az energetikai társaságok igazgató- és felügyelőtanácsaiba” – mondta hozzáfűzve, hogy amikor az ellenzéki képviselők az új magas árakra felhívták a figyelmet, félőrülteknek és bolondoknak nevezték őket. Mi több, Robert Fico abban az időben óriásplakátozta tele Szlovákiát azzal, hogy tartják a szavukat, és nem emelkednek az energiaárak.

„Hét hétig tartott, amíg megadta magát. Azok az emberek győzték le, akik elküldték nekünk a villanyszámláikat. Ficónak meg kellett adnia magát, és a számlák nyilvánosságra hozatala után visszavonni ezt a csalást. Az a veszély fenyegetett, hogy Szlovákia a román útra lép” – jelentette ki Matovič, aki szerint az OĽaNO-nak és az SaS-nek két követelménye volt Ficóval szemben, hogy rendezze a károkat, és vonja le a következtetéseket a „negyven rablóval” szemben, amit azonban szerinte keményfejűen elutasít.

Az OĽaNO elnöke egyúttal arra is felhívta a figyelmet, hogy Robert Fico eredetileg 4,3 százalékos energiaár-csökkenésről beszélt, ezért nem érthet egyet azzal, hogy a fogyasztók számláit egyszerűen csak visszaállítják a 2016-os szintre. Sőt, némelyek már a megszakítókat is átszereltették, hogy ne legyenek magas számláik, most meg semmire sem mennek velük.

Kollár és Kotleba is csatlakozott Matovičék kezdeményezéséhez

Boris Kollár, a Sme rodina elnöke szerint pártja támogatja Fico leváltásának javaslatát, mivel Holjenčík Fico közvetlen jelöltje volt. „Közvetlenül Ficónak tartozik felelősséggel, ne mondja nekem senki, hogy bármiféle függetlenségről szó lehet az esetében” – nyilatkozta Kollár korábban, hozzáfűzve, nagy pénzekkel lopták meg a nemzetet. „S ez csak a jéghegy csúcsa, ami napvilágra került, az emberek túlzott energiaárakat fizetnek, amelyeknek 30 százalékkal alacsonyabbaknak kellene lenniük, mint 2016-ban voltak… Ezért megérdemli, hogy leváltsuk” – fűzte hozzá Kollár.

A keddi parlamenti leváltási kísérletet támogatásáról biztosította Marián Kotleba Mi Szlovákiánk Néppártja is, még ha az ellenzéki pártok egyike sem szólította meg őket a támogatás érdekében. Milan Uhrík, a párt alelnöke szerint Robert Fico többszöri kormányfőként az egyik fő bűnös abban, hogy Szlovákia gazdasági helyzete ma ilyen rossz. „A Smer jelöltjei akkora károkat okoztak az országnak, melyeket nemzedékeken keresztül kell majd helyrehozni” – mondta.

A Most-Híd az ellenzéket bírálja a Ficóról szóló rendkívüli ülés miatt

Bár nem fér kétség ahhoz, hogy az SNS nem fogja a rendkívüli ülésen Robert Fico leváltását megszavazni, Andrej Danko egyelőre csendben van. A legutóbbi koalíciós tanácsülés elsimította a lelkében dúló viharokat, ennyi azonban szerinte jár neki. Majd szavaz, ahogy szavaz.

Bugár Béla viszont sietve igyekezett dobra verni, mit is gondol az ellenzék legújabb kezdeményezéséről. Szóvivőjén keresztül megüzente, hogy pártja szerint a Robert Fico leváltására összehívott rendkívüli ülés csak az ellenzék további nem építő jellegű lépése a sorban. A párt szóvivője, Debnár Klára még azt is hozzáfűzte a pártelnöki üzenethez: „az ellenzéktől eltérően a kormánykoalíció megoldásokat kínál, amelyek az emberek érdekeit szolgálják. A koalíció már elfogadott rendelkezéseket annak érdekében, hogy az energiáért senki se fizessen többet, mint tavaly. A Most-Híd a koalíciós partnereivel több rendszerszintű intézkedést készít elő, hogy a jövőben hasonló helyzet ne fordulhasson elő” – fűzte hozzá a szóvivő.

Az ellenzéki képviselők múlt pénteken (február 10-én) terjesztették a parlament elé a Robert Fico kormányfő leváltására kezdeményezett rendkívüli ülésre vonatkozó javaslatukat. A házelnök Andrej Danko február 14-én 13 órára hirdette meg az ülést. Ez lesz a második kísérlet Robert Fico leváltására ebben a választási időszakban. Tavaly július 7-én egyszer már megpróbálkozott az ellenzék a kormányfő leváltásával, mivel az elutasította Robert Kaliňák belügyminiszter felelősségre vonását a Ladislav Bašternák vállalkozó nevével fémjelzett korrupciós ügy miatt. Akkor az ellenzék azt állította, a kormányfő hozzáállásával törvényesíti a korrupciót.

(SITA/Felvidék.ma)