(Fotó: zaol.hu)

Sorozatunkban olyan emberek sorsát mutatjuk be, akik az éppen aktuális törvények áldozatai lettek. Lehet ezt véletlennek vagy balszerencsének nevezni, de mindez a lényegen nem változtat. Azok az emberek, akik kicsit is eltérnek az átlagtól, vagy egy-egy törvénycikkelybe nem illeszthetők be százszázalékosan, szinte biztos, hogy ebben a pénzalapú társadalomban annak peremére szorulnak, és teljesen kiszolgáltatottakká válnak.

Mint ahogy azt megszokhatták, nem egy általános, de sajnos létező problémát fogunk boncolgatni Katona Ilonával az alábbi cikkünkben.

A jelenlegi rendszerben egy gyermek, ha gyermekotthonba kerül, fizikailag mindent megkap, amire szüksége van: meleg ételt, tanulási lehetőséget, anyagiakat, biztonságot, jobb esetben törődést is. Egészen addig, amíg be nem tölti 18. életévét. A tehetségesek közülük továbbtanulnak, és számukra megnyílik egy másik lehetőség. Lakásba költözhetnek.

De mi történik azokkal a fiatalkorúakkal, akik valamilyen egészségi problémával küszködnek, vagy alacsonyabb intelligenciával rendelkeznek? Gondolkodott már ezen a kedves olvasó?

Leggyakrabban a fent említett tizennyolc éveseket a „szerető családjuk ” magához veszi, mert bizony ezeket a fiatalokat szép kis zsebpénzzel bocsátják el a gyermekotthonból (kb. 800 euró). A család nagyon szívesen fogadja őket, amíg van pénzük. Aztán amikor már elfogyott, sajnos, felesleges terhet jelentenek, és mivel 25 éves korukig nem jogosultak szociális segélyre, amennyiben a szülőkkel laknak (a szülőknek kellene eltartaniuk gyermeküket), „szélnek eresztik” őket.

Lakást, munkalehetőséget és később önálló albérletet biztosítanak neki

Mai történetünk egy fiatalemberről szól, akit néhány hete a rozsnyói városi rendőrök vittek be a Caritas éjszakai szállására. A fiatalember a helyi kórház épületében melegedett, ahol nem volt mit keresnie. Tudniillik nagyon sok hajléktalan melegszik a kórház épületében a folyosókon, várótermekben a hideg éjszakákon.

Miután a Katolikus Egyházmegyei Szeretetszolgálat szociális tanácsadójához, Katona Ilonához került, derült ki, hogy gyermekotthonban nevelkedett.

„Szülei nagyon rosszak voltak, amit ő szégyell. Bántja az is, hogy apja bűnei miatt őt is elítélik. Iratai nem voltak, mert ellopták tőle. Beszélgetésünk alatt rájöttem, hogy a fiatalember bizony nagyon zavarosan beszél. Kiderült, hogy halláskárosult. Igyekeztünk olyan információkat beszerezni, amelyek alapján tovább léphetnénk. Szinte nyomozni kellett, hogy megtudjuk, mi is a problémája” – meséli a többhetes történéseket Katona Ilona, akire a sérült fiú ily rövid idő alatt szinte anyjaként tekint.

A szociális gondozónak végül is sikerült kiderítenie állandó lakhelyét, és felvette a kapcsolatot a községi hivatallal. A polgármestertől megtudta, hogy apja és nevelőanyja vette magához a fiatalembert, amikor az betöltve tizennyolcadik életévét, elhagyni kényszerült a gyermekotthont. Miután elfogyott a pénze (az említett mintegy 800 euró), elkezdték intézni neki a rokkantnyugdíjat, azonban nem győzték kivárni az ügyintézést és a fiút „elküldték otthonról”.

Ezután hajléktalanszállón volt, míg a polgármester, aki nagyon megsajnálta a fiút, egy szociális intézményben intézett neki helyet, ahol idősebb férfiakkal lakott. Ez nem tetszett neki, s ezért megpróbálta megkeresni testvérét, aki valószínűleg Kassán él.

„Mivel már megkapta a rokkantnyugdíját, el tudott utazni Kassára, ahol megközelítően egy hónapig élt, majd nem tudni miért (valószínűleg valaki meggyőzte), Rozsnyóra jött. Miután sikerült elintézni az új személyazonossági igazolványát, és a nyugdíj átvételét is, igyekeztünk olyan szociális otthont keresni neki, ahol vele egykorú fiatalokkal lehet. Szerencséje van a fiatalembernek, hamarosan elhelyezzük az evangélikus egyház által működtetett intézményben, ahol kimondottan ilyen fiatalokkal foglalkoznak. Lakást, munkalehetőséget és később önálló albérletet biztosítanak nekik” – tudtuk meg Katona Ilonától.

Szlovákiában ilyen jellegű intézmény nagyon kevés található, tehát a fiatalembernek valóban szerencséje van, hogy éppen Rozsnyóra jött, ahol a rendőrök azokhoz vitték, akik végül is megoldották a problémáját, és ismerték ezt az intézményt, tudtak neki segíteni. Ő nem is tudatosítja teljes mértékben, hogy milyen szerencséje van. Ugyanis történetünk szereplője a pénzzel sem tud bánni.

„Nagyon nagy probléma, hogy ez a fiatalember nem tud bánni a pénzzel. Nem tudja megérteni, hogy a nyugdíját be kell osztani, hogy kitartson a következő hónapig. Az Evangélikus Diakónia Központjában, Nagyszalókon fiatal fiúknak, akik kikerültek az állami gondozásból, biztosítanak lehetőséget egy normális élethez. Ebben az intézményben igyekeznek megtanítani a fiatalokat a valós életre”– zárja a történetet Katona Ilona, speciális tanácsadó.

Ezek a fiatalok elvesznek a társadalomban

A történetben szereplő fiatalember tehát szerencsésnek mondhatja magát. Van állandó jövedelme, és találtak számára egy intézményt, ahol megpróbálnak segíteni neki és megtanítják az élethez elengedhetetlen alaptudást is.

„Sajnos, voltak olyan klienseink – 19-20 éves fiatalok–, akiknek nem intézték el még a gyermekotthonban a rokkantnyugdíjat, pedig diagnózis lett volna rá. Ugyanis már 18 éves korban lehet kérelmezni a rokkantságot, és nem szükséges, hogy ledolgozott évei legyenek a kérelmezőnek. Dolgozni nem tudnak, a pénzt és annak értékét nem ismerik. Igaz, szakmát tanultak, de mivel speciális iskolában végezték a szakot, nem igazan érdekesek a munkáltatók számára. Rokonaik addig ismerték őket, amíg elvették a pénzüket. A mai napig abban a tudatban vannak, hogy mindent meg kellene kapniuk, mint a gyermekotthonban. Nem értik, hogy ez miért nincs már így. Rendszeresen visszajárnak a gyermekotthonba, ahol felnőttek. Nem tudják elfogadni, hogy már nem tartoznak oda. A szüleik nem kérnek belőlük, mert nem egészségesek, csak a gond volna velük. Ezek a fiatalok elvesznek a társadalomban. Nem képesek felmérni lehetőségeiket. Ha elhelyezik őket valamelyik szociális intézményben, amely messze van a megszokott közegüktől, elhagyják azt. Saját elhatározásukból kerülnek az utcára, miközben nem is tudják miért, nem értik a történéseket” – világít rá a szomorú valóságra a Katolikus Egyházmegyei Szeretetszolgálat rozsnyói szociális tanácsadója.

Lehet, hogy a rendszer hibásan működik? Nem gondolnak arra, hogy hogyan érvényesüljenek ezek a fiatalok az élet útvesztőiben? Miért nem tanítják meg őket alapvető szükségleteik kielégítésére? Kedves olvasó, ön szerint is hiányzik egy láncszem, egy megoldás erre a problémára?