Horváth Árpád, Gúta polgármestere (Fotó: Szalai Erika/Felvidék.ma)

Frissítve a petíciós bizottság nyilatkozatával! Az elmúlt két hétben hangos volt a sajtó a két gútai magyar alapiskolát érintő összevonás miatt. Sok kritika érte a városi képviselő-testület január 30-i döntését, mely alapján elindult volna a két alapiskola – a Rákóczi és a Corvin – közös igazgatás alá vonása. Gútán aláírásgyűjtésbe kezdtek a polgárok, hogy tiltakozásukat ily módon is kifejezzék a döntés ellen. Hangjukat meghallotta a város polgármestere, Horváth Árpád…

Horváth Árpádot ma délelőtt munkahelyén értük utol és kértük, nyilatkozzon a jelenlegi helyzetről.

Tegnap Pozsonyban járt az MKP Országos Elnökségének ülésén, amelynek eredménye egy nyilatkozat arról, hogy minden magyar diákra és iskolára szükségünk van. Ennek tükrében hogyan dönt, aláírja a határozatot, vagy megvétózza azt?

Nemcsak a tegnapi elnökségi ülés, de az elmúlt napok eseményei is hozzájárultak a mai döntésemhez. Sok pedagógussal, szülővel és képviselővel találkoztam, tanácskoztam és tárgyaltam. Nagyon fontos dologról van szó: a gútai gyerekekről, a gútai magyar iskolaügy jövőjéről – ennek tudatában én ezt a határozatot a mai napon megvétózom.

Miért döntött így?

Úgy érzem, ez a probléma egy valós probléma. A testület a nagyon nehéz döntésével valami megoldást keresett erre. Azt gondolom azonban, hogy az időzítésben és a kommunikációban hiba volt. Nem rovom fel sem a képviselők bűnének, sem jómagamnak. Amit elmondhatok: nem volt társadalmi konzultáció és az ügy rendkívül nagy ellenkezést váltott ki a gútai polgárokból. Nem nyert támogatást, nem nyert megértést a részükről. Bennem is felmerültek kérdések, a szakmai egyeztetések során felszínre kerültek olyan problémák, amelyeket nyitottnak látok még. Úgy gondolom, most nyugalomra van szükség.

A képviselő-testület még megtörheti az Ön vétóját, hiszen a döntés pártolói meghaladják a háromötödös többséget, amely a polgármesteri vétó elvetéséhez kell. 

Valóban így van, de reméljük, ez nem fog bekövetkezni. Le fogok ülni a képviselőkkel – ma reggel is tárgyaltam velük – , hogy közös álláspontot találjunk. Nem hiszem, hogy eljut eddig az önkormányzat.

Mi lesz a következő lépés?

A két iskola igazgatóját továbbra is arra fogom emlékeztetni, hogy az iskolájukért elsősorban ők a felelősek. Az önkormányzat eddig is megadott minden támogatást nekik. Muszáj lesz konzultálniuk és közösen fellépni a beiratkozások kapcsán. Elképzelhetőnek tartom azt is, hogy levéllel szólítjuk meg azokat a gútai szülőket, akik most a beiratkozás előtt állnak.

Befolyásolta-e a döntésében, hogy a gútai polgárok aláírásgyűjtésbe kezdtek, és hat nap leforgása alatt több mint kétezer aláírást gyűjtöttek?

Igen, mindenképpen. Ha nem is döntő részben, de biztosan hozzájárult. Polgármesterként meg kell hallanom ezeket a hangokat. Az ő véleményük jelzésértékű a számomra. A szakvélemények mellett és a saját véleményem mellett ez is közrejátszott abban, hogy ma megvétózom a január 30-i döntést.

***

FRISSÍTVE: A Rákóczi igazgatójának visszahívását követeli a petíciós bizottság

„A gútai petíciós bizottság megnyugvással vette tudomásul, hogy városunk polgármestere élt vétójogával az iskola-összevonásokat kimondó határozatokkal kapcsolatban. Tudatában vagyunk annak, hogy a szülők, pedagógusok és a széles lakosság tiltakozása, valamint az összegyűjtött több mint kétezer aláírásnak döntő szerepe volt a siker elérésében. Köszönetünket fejezzük ki mindenkinek, aki segítette munkánkat” – áll abban a nyilatkozatban, melyet a gútai petíciós bizottság juttatott el szerkesztőségünkhöz.

Elsőként azt javasolják, hogy a legközelebbi képviselő-testületi ülésen a vétózott határozatokat teljesen törölje a testület (félve a kétharmados többségtől, mely letörheti a polgármesteri vétót). Ugyanakkor leállítják a jelenlegi aláírásgyűjtést és az összegyűjtött aláírásokat nem használják fel.

Tekintettel a kialakult feszült helyzetre és a közelgő beíratásokra, az iskolaügy területén sürgős szakmai és szervezési változásokat javasolnak. „Nyomatékosan javasoljuk a II. Rákóczi Ferenc Alapiskola igazgatójának visszahívását és az igazgatói posztra új pályázat kiírását” – áll a petíciós bizottság nyilatkozatában.

Javasolják továbbá, hogy az illetékesek – külső szakmai segítséggel – sürgősen találjanak megoldást a II. Rákóczi Ferenc Alapiskolában az utóbbi években felhalmozódott problémákra. Nyilatkozatukban hangsúlyozzák, hogy az összes érintett iskolai intézmény bevonásával (II. Rákóczi Ferenc Alapiskola, Corvin Mátyás Alapiskola, Ján Amos Komenský Alapiskola, Nagyboldogasszony Egyházi Iskolaközpont) dolgozza ki a város vezetősége a település átfogó oktatásügyi koncepcióját az elkövetkező évekre.

Végül, és az elmúlt hetek fényében talán a legfontosabb: kéréssel fordulnak a szülők felé is, hogy bátran válasszák a II. Rákóczi Ferenc Alapiskolát, ezzel is hozzájárulva a nagy múltú iskola felzárkóztatásához.