Pozsonyt, az ősi koronázó várost 1919. januárban elfoglalta a csehszlovák légió. A város polgárai a megszállást ideiglenesnek gondolták, és egyáltalán nem örültek a légió jelenlétének. A lakosság összetétele sem indokolta, hogy a csehszlovákok elfoglalják Pozsonyt.
A város lakosságának 41 százaléka németnek, 40 százaléka magyarnak vallotta magát, csupán a pozsonyiak 15 százaléka volt szlovák nemzetiségű, de tegyük hozzá, a megszállásnak ők sem örültek. A megszállás után azonban már gyorsan követték egymást az események.
Február 4-én a csehszlovák kormány Szlovákia igazgatásával megbízott teljhatalmú minisztere, Vavro Šrobár Zsolnáról Pozsonyba költözött minisztériumával együtt. A költöztetést annál az egykori díszkapunál ünnepelték, amelyet korábban Ferenc József fogadására építettek a pozsonyiak. A diadalívet ez alkalomból kidíszítették.
Az ünnepélyes fogadás idejére a város lakossága házaiba húzódott vissza, a munkásság és a közalkalmazottak pedig sztrájkot hirdettek. Ennek köszönhetően sem az üzletek, sem az éttermek és kávéházak nem nyitottak ki aznap. Ezért a Csehszlovák Légió katonái álltak díszsorfalat a bevonuló politikusoknak, majd a Séta térre (ma Hviezdoslav tér) vonultak, ahol a 72. gyalogezred katonái letették az esküt, a téren lévő Petőfi Sándor szobrot pedig körbedeszkázták.
A pozsonyi munkástanács vezetői a megszálló csehszlovák katonaság és hatóságok tevékenysége ellen, valamint a munkásság szociális követeléseinek elutasítása miatt tüntetésre hívták a polgárságot. A népgyűlést február 12-ére hívták össze. A régi vásárcsarnok előtt (ma SNP tér) többezres tömeg gyülekezett. A tüntetők az “Éljen Magyarország!” jelszavat skandálták. A békés, fegyvertelen tömeg ellen a csehszlovák katonák, arra hivatkozva, hogy hógolyóval dobálta meg őket a tömeg, szuronyrohamot intéztek. A menekülőket a mellékutcákban is a katonák várták. A légió parancsnoka, Riccardo Barecca ezredes nem tartózkodott a téren, de amint tudomást szerzett arról, hogy a katonák belelőttek a fegyvertelen tömegbe, a tüntetés helyszínére sietett, ám egy közkatonája, Sadloň, leütötte őt. Az ezredes elleni támadást a katonák a tüntetőkre fogták.
A támadás után hét halott, 23 súlyos és száznál több könnyebb sérült feküdt a téren. Az áldozatok: Heringes Ferenc 37 éves szabómester, Luntzer Gusztáv 19 éves munkás, Kováts György 28 éves hadirokkant, Kubesch Vilmos 17 éves tanuló, Soós Angéla 37 éves városi alkalmazott, Albrecht Károly 21 éves tengerész, Záborszky Gyula 32 éves hivatalnok. Az áldozatok temetésének napján lőtték fejbe Hubert Károly 14 éves iskolai tanulót, mivel amikor lehajolt bekötni a cipőjét egy csehszlovák katona azt hitte, hogy az a fenekét mutatja neki. Skoda János pár nappal a tüntetés után halt bele sérüléseibe. A halottak temetésére ezrek érkeztek.
Az esetet Pozsony város kinevezett képviselő-testülete az 1919. február 21-i rendkívüli közgyűlésén tárgyalta. A jegyzőkönyv tanúsága szerint Kazacsay Árpád képviselő-testületi tag az alábbi szavakkal fejezte ki megdöbbenését az események kapcsán.
„A mai közgyűlés egyedüli tárgya a közgyűlés összehívását javasoló tagok indítványa értelmében a városi bizottság állásfoglalása a folyó hó 12-én városunkban előfordult gyászos eseményekkel szemben. Azon gyászos és megdöbbentő események hatása alatt, melyek f. hó 12-én városunkban lejátszódtak, a városi bizottság tagjainak egy számottevő része arra az elhatározásra jutott, hogy az emberiség örök törvénye és érzése nevében a legmélyebb megdöbbenésnek, a lefolyt véres események feletti mélységes gyászának adjon kifejezést és a hatalom jelenlegi birtokosaitól kellő biztosítékot követeljen arra nézve, hogy ilyen események a jövőben meg ne ismétlődhessenek.”
Kazacsay Árpád felhívta a figyelmet arra is, hogy a kenyérkeresőiktől megfosztott családokat és árvákat az államnak kötelessége kárpótolni. Azt is elmondta: Pozsony jól felfogott érdeke, hogy soha többé ilyen események ne történjenek. A képviselő határozati javaslatot is beterjesztett, melyben többek között ez is szerepelt: „Elvárjuk tehát, hogy a cseh-szlovák kormány a lakosságot súlyosan érintő rendkívüli intézkedéseket haladék nélkül hatályon kívül fogja helyezni, annyival inkább mert biztosíthatjuk, hogy a pozsonyi polgárságban évszázadok óta örökletes és a jelen időkben is megőrzött törvénytisztelet, higgadtság, békerend és munka szeretet az ilyen intézkedéseknél szilárdabb záloga a békés rend fönnmaradásának! Felkérjük a Zsupán urat, hogy jelen határozatunkat dr. Srobár Lőrinc (Vavro Šrobár – a szerk. megj.) csehszlovák minister úrral közölni méltóztassék.”
Soós Angéla, Skoda János és Záborszky Gyula, az áldozatok nevét szlovákul vésték a sírkőre (fotó: Zilizi Kristóf/Felvidék.ma)
A képviselő-testületi ülés jegyzőkönyvéből az is kiderült: „A főispán nyilatkozatának elhangzása és evvel kapcsán az ügyrendhez való többrendbeli felszólalás után elnöklő főispán határozatként kimondja, hogy a közgyűlés Dewald Hugó bizottsági tag kivételével a határozati javaslat megvitatását és a vita megtartását ezúttal nem tartja szükségesnek, azt mellőzi s a Kazacsay Árpád bizottsági tag által benyújtott fenti határozati javaslatot az azt egyedül ellenző Dewald Hugó bizottsági tag szavazata ellenében egyhangúan elfogadja és azt határozatává teszi. Pozsony város kinevezett képviselőtestületének 1919. évi február hó 21-én tartott rendkívüli közgyűléséből.”
A pozsonyi magyar szervezetek koszorúzással emlékeztek meg február12-én a sortűz áldozatairól a Csalogányvölgyi temetőben. A megemlékezésen Molnár László előadóművész szavalattal tisztelgett az ártatlanul megölt mártírok emléke előtt. Majd Brogyányi Mihály történelmi visszatekintőjét hallgatták meg a jelenlévők. Ez után a civil szervezetek elhelyezték az emlékezés virágait az áldozatok közös síremlékére.
A koszorúzás után a megemlékezők elénekeltek a magyar és a székely himnuszt.
