Fotó: TASR

Veszélyben a megyei választásokkal kapcsolatos ellenzéki megállapodás. Alojz Hlina, a parlamenten kívüli KDH elnöke a közösségi hálón tette közzé ezzel kapcsolatos bejegyzését.

Hlina szerint ugyanis Richard Sulík, az SaS elnöke addig nem óhajt találkozni vele, amíg a KDH elnöke nyilvánosan bocsánatot nem kér a 2016 februárjában a Denník N napilapban megjelent, vele kapcsolatos nyilatkozata miatt.

Hlina azt mondja, nem lát okot arra, hogy bármiért is bocsánatot kérjen, arról nem is szólva, hogy nagyon érdekes ez a hozzáállás Richard Sulík részéről.  „Richard Sulík eddig bárkivel hajlandó volt találkozni, ám a konzervatív párt elnökével való találkozót elutasítja. Tisztán elméletileg, ha lenne is ok a bocsánatkérésre, politikushoz illő cselekedet-e az ilyen feltételszabás és hozzájárul-e a politikai színtér stabilizálásához?” – tette fel a kérdést Hlina.

Hlina a szóban forgó beszélgetésben egyebek mellett azt mondta, hogy a liberálisok szótára olyan, mint az újfasisztáké Drezdában, és ez senkit sem zavar.

Sulík Hlina bejegyzésére akképpen reagált, hogy nem érti Hlinát. „Az SaS-nek érdeke, hogy a KDH benne legyen ebben a koalícióban, és készek vagyunk komoly megállapodást kötni. Az SaS nemcsak hogy nem gátolja ezt a megállapodást, hanem kimondottan mellette van” – jelentette ki a liberális pártelnök hozzáfűzve, hogy az SaS-en belül a párt alelnöke, Ľubomír Galko a téma felelőse.

Sulík egyúttal azt is hangsúlyozta, hogy Hlina szavai a szóban forgó tavalyi beszélgetésből nem akadályozzák a koalíció létrejöttét.

(TASR/Felvidék.ma)