Jégkrémárus és egyetemi hallgató, sofőr és amatőr színész, halfeldolgozó-üzemi munkás és Radnóti-díjas versmondó – röviden így jellemezhetnénk a 23 éves gútai Borsó Ákost.
Gúta város peremén, a benzinkút utáni utcában az idegen még kering egy kicsit a sok jobb- meg balkezes utca között, aztán rátalál a házra. Ákos épp telefonál, a fülén mobilkészüléket tartva lépdel a kapu felé. Szemével jelez, hogy azonnal a rendelkezésemre áll. Két kis tacskó, Kormos és Buksi állja az utamat a ház ajtajában. – Mindjárt megérkezik a nagymama is – tessékel be a házba Ákos. A nagymama ugyanis mai randevúnk szervezője. Tőle, Salgovics Ilonkától tudom, hogy „igen, az ő unokája a versmondó és színész”.
A konyhában telepszünk le, a régi Péter kályha melege és a forró gyümölcstea íze igazán jólesik ebben a csípős, februári hidegben. – Remélem, nem sietős hírportál stílusban akar beszélgetni – kezdi a beszélgetést Ákos. Kortyolgatom a teát és a munkájáról faggatom. Meglepő, hogy nincsenek előregyártott, kerek történetei. – Lumpenproli társaság napközben – most sofőrködöm is – munka után gyors átöltözés, irány az egyetem, tartalmas filozófiai beszélgetések (Borsó Ákos a Selye János Egyetem hallgatója) a tanáraimmal, évfolyamtársaimmal, majd sokszor éjszakába nyúló színházi előadások.
– Nem sok ez egy kicsit?
– A szükség és hajlam már nagyon korán arra késztetett, hogy minél jobban kitanuljam az életet, ellessem a „fogásokat“, amelyekkel valamiképpen megkönnyíthető a sors. A munka, az állandó, folyamatos tevékenység életelememmé vált. Életemben még soha nem unatkoztam, mindig találtam tennivalót…
– Milyen volt a gyerekkora?
– Pacsérok, tanyavilág. Húsz-harminc házból áll, s alig száz lélek lakja. A Gútához tartozó külterület még a térképjel színvonaláig sem küzdötte fel magát.
Ám elég ereje és hatalma volt ahhoz, hogy irányt és kezdősebességet adjon magának a játékra, a versre… Közben megérkezik a nagymama, az Ákostól 12 évvel fiatalabb kisöcsi, na meg az anyuka a pénteki bevásárlószatyrokkal.
– Milyen gyerek volt Ákos?
– Játékos, eleven, izgága, örökmozgó. Aki az „égből“ is leszedi a madárfészket. Nem volt jó tanuló, amolyan átlagos. A történelmet azt nagyon szerette, főleg hatodik osztályos korától, amikor a Corvin Mátyás Alapiskolában Samu István tanító bácsi lett a történelemtanára. Az ő hatására jelentkezett először az egyetem történelem szakára – mondja mosolyogva az anyuka.
– A versek már az alapiskolában is jóbarátai voltak?
– Nem igazán. De a két dédapámat még ismertem, tőlük rengeteget tanultam. Meséltek a háborúról, a kommunizmusról, meg arról, hogy egyszer minden rossz elmúlik. Emberséget tanultam tőlük és a dolgok mulandóságát… Még Soóky Enikő tanító nénire is szívesen emlékezem az alapiskolából, aki a drámapedagógiai kört vezette. Az nagyon jó volt…
– Vannak-e kedvenc költői?
– Kedvenc költőim igazából nincsenek, kedvenc verseim, verssoraim vannak. Talán Kosztolányi Dezső, igen, ő közel áll hozzám. Most éppen Tőzsér Árpád: Férfikor, jöjj el! című versét ízlelgetem, ugyanis szeretnék verset írni, illetve írtam is már a fióknak, a versformákkal egyelőre bajban vagyok… A költészet két fő eleme a ritmus és a versmérték. A ritmust érezzük a körülöttünk levő világban, a természetben, az évszakok váltakozásában, még a szívünk dobogásában is. A versmérték pedig a ritmusszerkezet, amely versről versre váltakozhat. Most a jambust tanulom.
S máris idézi Tőzsér Árpád Férfikor című versét:
„Így lehetek csak
erős a bajra –
cigarettára
gyújtok a dalra.
Földi bajt oldó
tűzpiros dalra“
Majd én folytatom:
„Csillagokat rúg
huszonkét évem,
Morzsavilággal be sose érjem.“
Ákos:
„Jussom a szóra, igazra, szépre,
gyehenna-oltó hűs emberségre.“
Én:
„Csend-szájba bátor
szót követeljek“
Ákos:
„Szóljak halálig
harcverset, bátrat,
Férfikor, így jöjj,
vigyázlak, várlak.“
– Hát ez szép volt – tapsol a hálás közönség, a 11 éves Bence, az anyuka és a nagymama.
– A költészet rengeteg mondanivalót tud néhány szóba sűríteni. Sokszor egyetlen szónak a jelentése egy egész gondolatot indíthat el, mígnem a vers mondanivalója egyszerre csak megvilágosodik az ember elméjében… Minden versben van egy szó, egy szókapcsolat, ami megragad, ami „buzerál“ és akkor elindul egy folyamat…
Beszélgetünk még arról is, hogy Ákost sok dolog nyugtalanítja a mai világban, ezt próbálja elmondani versben. Nyugtalanítja ez a profitorientált világ, a nemtörődömség, a felelőtlen emberek, az, hogy kiveszőben vannak az emberi értékek.
– Mit üzen a fiataloknak huszonhárom évesen?
– Azt, hogy nem csak a profilfényképeik bemutatásában, az „ötszázan belájkoltak“ mondatokban mérhető a siker és a boldogság. A boldogság kis dolgokban rejlik, egy mosolyban, egy barátságos szóban, a Nap melegében, a szép és igaz dolgok meglátásában és elmondásában versekben – mondja Ákos korát meghazudtoló bölcsességgel.
Végezetül csak annyit kérdezek:
– Mikor hallhatja a vers- és színházkedvelö közönség legközelebb?
– Március 15-én Gútán, Komáromban és Zsigárdon. Váci Mihály: Múló hatalmat című versét mondom el. Aztán egy kelet-szlovákiai turné következik Csáky Pál: Virágeső című darabjával.
