Fotó: sigmafotbal.cz

Olomoucban is győzni tudott a somorjai STK, így sorozatban a negyedik győzelmét aratta a felkészülési mérkőzések során.

A somorjai kék-fehérek kiváló meccset játszottak a nagy múltú klub ellen. Az első félidőben a vendégek bizonyultak jobbnak, akik a 36. percben Peu góljával meg is szerezték a vezetést. A csallóköziek remek játéka a második félidőben sem változott, sőt az utolsó másodpercekben Marlon Freitas is eredményes volt.

,,Nagyon jó játékerőt képviselő csapat volt az ellenfelünk. Mosonmagyaróvár fizikailag kitűnően felkészített csapat volt, a Győr pedig nagyon jól, taktikusan játszott. A Sigma Olomouc a kettő ötvözete volt. Ezért különösen örülök, hogy ma is eredményesek voltunk. Minden találkozón jobban és jobban játszunk, s ez annak a jele, hogy helyes úton járunk“ – nyilatkozta Mike Lönnström, az STK mestere a somorjai STK hivatalos oldalának.

A csallóköziek a dénesdtorcsmisérdi műfüves pályán lejátszott első meccsükön 5:0-ra verték meg Bős csapatát, majd Somorja testvérvárosának otthonában, a szintén második ligás Mosonmagyaróvárott diadalmaskodtak a kék-fehérek, ezúttal 0:2 arányban. Végül legutóbb a Győri ETO ellen lépett pályára a somorjai csapat, és 2:1 arányban bizonyult jobbnak ellenfelénél. Jól alakulnak tehát a somorjai csapat felkészülési mérkőzései, melyeknek következő állomása szombaton Znojmóban lesz.

Sigma Olomouc – STK Somorja 0:2 (0:1)

Góllövők: 36. Peu, 90. Marlon Freitas.

STK Somorja: Poser – Špánik (55. Pončák), Horváth, Alan Fialho, Ágh – Marlon Freitas, Králik – Mezovský (55. Pančík), Luquinha (65 Čemba), Levi (75 Leonel) – Peu.