Jozef Holjenčík, a Hálózati Ágazatokat Szabályozó Hivatal távozó elnöke (Fotó: aktuality.sk)

Nem elnöke már a Hálózati Ágazatokat Szabályozó Hivatalnak (ÚRSO) Jozef Holjenčík. Lemondását Robert Fico kormányfő jelentette be. Holjenčíknak ma kellett volna a parlamenti képviselők előtt magyarázatot adnia korábbi lépéseire. Korán reggel azonban bejelentette Andrej Danko házelnöknek, hogy nem áll a képviselők elé, mert a leváltásáról a kormánynak kell döntenie, nem a parlamentnek, Ficóval ellenben találkozott.

Amint azt a kormányfő a találkozójuk utáni sajtótájékoztatóján kijelentette, helyesnek tartja, hogy Holjenčík tájékoztatta őt a döntéséről, mivel a kormány jelöli a hivatal élére az elnököt, akit a köztársasági elnök nevez ki.

Fico azt állítja, az ÚRSO jelenlegi elnökének távozása nem befolyásolja a hivatal működését, amelynek irányításával átmenetileg Miroslav Čelinský alelnököt bízzák meg. „Engem leginkább az érdekel, hogy minden egyes számlát felülvizsgáljanak. Feltételezem, hogy a hivatal ebben a szellemben fog a következő napokban eljárni. Semmi értelme, hogy bármiféle igazságtalanságot elfogadjunk” – jelentette ki a kormányfő az energiaárak év elején történt megugrása körül kialakult botránnyal kapcsolatban.

Holjenčík azt követően került a bírálatok kereszttüzébe, hogy főleg a Közép-szlovákiai Energetikai Vállalat ügyfelei, háztartások, de cégek és önkormányzatok is aránytalanul magas energia-előlegszámlákat kaptak, akár a többszörösét a korábbinak. Történt pedig mindez azt követően, hogy tavaly decemberben Robert Fico kormányfővel együtt bejelentették, január elsejétől csökkennek az energiaárak. Az energiaáraknak a korábbi bejelentésük szerint átlagosan 4,3 százalékkal, a gázáraknak pedig 2,6 százalékkal kellett volna csökkenniük. Ehhez képest januárban sokkhatás érte a fogyasztókat a néhol többszörösen megnövekedett előlegszámlák formájában.

A hivatal először visszautasította a bírálatot, az áremeléseket a villanyáram megemelkedett fix tarifadíjával, az ún. rendszerüzemeltetési díjjal indokolta. Egyes politikusok Holjenčík lemondását követelték, Andrej Danko, az SNS elnöke, de később Peter Pellegrini, a Smer-SD alelnöke is Holjenčík lobbicsoportok befolyása alá kerüléséről beszélt. Robert Fico akkor azonban nem váltotta le az elnököt, mivel véleménye szerint csak akkor lehet a hivatal döntésébe beavatkozni, ha az egyértelműen igazságtalan. Fico szerint a kormánynak nincs nagy mozgástere az energiaárak meghatározásában, mert uniós előírások szabályozzák azt. Ismét bírálta viszont a Dzurinda-kormányt az energiaszolgáltatók privatizálásáért.

Miután azonban a bíráló hangok nem csitultak, Robert Fico is erélyesebben beavatkozott a játékba, és tulajdonképpen arra kényszerítette a hivatalt, hogy az január végén bejelentse, új határozatot adott ki, amelynek értelmében az energiaárakat visszaállította a 2016-os szintre, majd pedig kijelentette, senki se fizesse be a korábbi számlát, mivel újat kapnak majd.

Fokozódik a feszültség Fico és Danko között

Holjenčík utódját a kormánykabinet jelöli ki majd. „A kormány hozza a döntést, és ezek a belső ügyek, hogy kinek a hatásköre (a tisztség jelölésének lehetősége), és kinek lesz döntő szava a jelölés során, már a mi dolgunk, ebbe most nem megyek bele” – jelentette ki Fico Andrej Danko házelnök kijelentésére reagálva, aki Holjenčíkkal és az energiaipari helyzettel összefüggésben a kormányválságot is megpedzette.

Azt, hogy a koalíciós viszonyok nem a legjobbak, az is mutatja, hogy Andrej Danko már négy napja nem beszél Ficóval. A nemzetiek szerint a válságot az ÚRSO elnökének, Jozef Holjenčíknak az ügye okozta, de Fico mediális tanácsadójának, Erik Tomášnak néhány lépése is.

Danko szerint példa nélküli, hogy a parlament határozatban felszólít egy magas állami tisztviselőt, hogy a parlamentben védje meg az álláspontját, ő meg az utolsó pillanatban levelet küld a parlamentbe, miszerint „a független és önálló Holjenčík nem tartja jónak” a tanácskozáson való részvételét. „Cinizmus, jellemtelenség, nem is tudom, minek nevezzem” – jelentette ki Danko.

Danko mai sajtótájékoztatója idején Robert Fico kormányfő fogadta Holjenčíkot, s Danko azt állította, erről semmit sem tudott, mivel Ficóval már hosszabb ideje nem kommunikál. A házelnök a sajtótájékoztatóján azt is kijelentette, a parlamenti testülettel egy határozatot akar elfogadtatni, amelyben a parlament bizalmatlanságot szavazna az ÚRSO elnökének. A parlamentnek Danko szerint egyúttal a bűnüldöző szerveket is fel kellene szólítania, hogy vizsgálják meg azokat az eljárásokat, amelyek Holjenčík döntéséhez vezettek.

Azt, hogy Holjenčík ma nem jelent meg a képviselők előtt, Bugár Béla, a Most-Híd elnöke is tiszteletlenségnek tartja, és a médiának elküldött írásos állásfoglalásában lemondásra szólította fel Holjenčíkot.

Fico is szabályokat sértett

A Hálózati Ágazatokat Szabályozó Hivatal elnöki székéért folytatott harc hamarosan végéhez ér, Holjenčík lemond, a gond csak az, hogy ez semmit sem old meg, vélekedik Dag Daniš, az aktuality.sk kommentátora. Daniš szerint ugyanis nemcsak a hivatal szegte meg a szabályokat, hanem elsősorban Rober Fico. Igaz, hogy a hivatal önkényesen járt el, először az energetikai társulások nyomásának engedve magasabb energiaárakat szabott meg (annak ellenére, hogy az energia világpiaci ára csökken). Aztán meg Dankónak és Ficónak engedett, amikor eredeti döntését visszavonta.

És ez a gond gyökere. Az energiaárakról nem egy erős és szakszerűen irányított szabályozó hivatal dönt itt, hanem vagy az energiaipari társulások, vagy – ha az árakkal túllőnek a célon – a politikusok. Ami ellenkezik a törvénnyel és a szabályokkal, vélekedik a kommentátor, aki szerint az egészben az a legviccesebb, hogy mindkét esetben ugyanarról a társaságról van szó. Azokról a csoportokról, akik itt uralkodnak. „Mert mint tudjuk, az oligarchák (például az SPP-Infrastructure mögött állók) és a politikusok között Szlovákiában nagy az összefonódás. Az üzleti és politikai érdekek csak néha ütköznek, ha nyilvános tüntetések fenyegetnek, mint ebben az esetben is…” – fogalmazott Daniš, hozzáfűzve, ebben a felállásban közben teljesen mindegy, hogy Holjenčík bukik, vagy marad. A nevek nem lényegesek, a kormányzási stílus a lényeg.

Daniš szerint Fico megmutatta, hogy nincsenek korlátai, ha egy „független hivatal” döntésébe kell beavatkoznia. A szabályok figyelmen kívül hagyása mélyen a Smer génjeibe ivódott. Az eredmény azonban nem a dolgok megoldása, hanem csak valamilyen póz… a nyilvánosság felé.

Ha ugyanis Ficónak a megoldás lenne a fontos, már régen megtett volna két fontos lépést. Az első: az energetikai társaságok állami részvényeit egy helyen összpontosította volna, mondjuk egy állami energetikai holdingban. Ott idővel kinevelkedne egy szakképzett állami menedzser- és szakembergárda (ellenőrök, könyvvizsgálók, közgazdászok), akik a Szlovák Gázművekben vagy az energetikai társaságokban az állam érdekeit mozdítanák elő, és időnként alapos vizsgálatot tartanának azokban.

A másik: a szabályozó hivatalba megfelelő, tekintéllyel bíró embereket neveznének ki, akik elég erősek ahhoz, hogy az energiaipari lobbik tiszteljék őket, s hogy ne lehessen szamárságokat keresztülvinni náluk (például kitalált „fix költségeket”). „Mindkettő a közmondásos „erős államot” jelentené, nem a gyengét, amelyet Holjenčík „elvtárs” jól táplált, de döbbent arca testesít meg itt” – vélekedik Daniš.

(Aktuality.sk, TASR/Felvidék.ma)