Fotó: Nagy Emese/Felvidék.ma

A kassai Csemadok, az Ipari Szakközépiskola és a Kikelet Kassa szervezésében került megrendezésre február 18-án a magyar táncmulatság Kassán a Művészetek Házában.

A remek hangulatot megteremtő bálterembe meseszép ruhákat viselő párok sétáltak be immár sokadik alkalommal. A hagyományos rendezvényt 1949-től a Csemadok szervezi, ezért sokáig csak Csemadok-bálként emlegették az emberek. Néhány éve társszervezők is bekapcsolódnak a bál rendezésébe. A legelső kassai magyar farsangi ünnepélyre utaló meghívón az 1833. február 15., a Bánk bán ősbemutatójának keltezése olvasható. „Abban az időben, amikor Kassán a magyar nyelv előretört, 1853 után kezdték szervezni a magyar bálokat” – nyilatkozta Kolár Péter, a Csemadok Kassai Városi Választmányának elnöke.

Kolár Péter, a Csemadok Kassai Városi Választmányának elnöke (Fotó: Nagy Emese)

Elmondta, nagyon örül, hogy néhány éve már nem egyedüli szervezői a rangos eseménynek. „Mindenki a saját profilja szerint veszi ki a részét a munkából, így áll össze egy egésszé.” A szervezőknek idén több mint 350 különböző értékű jegyet sikerült eladniuk. „Ez egy közepes számarány. Főleg abban az időszakban, amikor még a Csemadok volt az egyetlen magyar szervezet Kassán, öt-hatszázan vettek részt a bálon. Ennek nyilvánvaló előnye volt, hogy minél többen vagyunk, annál jobb, viszont hátránya, hogy az emberek szó szerint nem fértek el a táncparketten” – értékelte a bál látogatottságát Kolár Péter.

A bálozók (Fotó: Nagy Emese/Felvidék.ma)

Évek óta sikerül az összes korosztályt megszólítani. A második emeleti „diszkórészen” főleg fiatalok, egyetemisták, gimnazisták szórakoznak. A hagyományos termet pedig a közép- és idősebb korosztály tölti meg. „Az 1930-as évek meghívóin konkrét nevek szerepelnek. A pártfogók és nagyasszonyok Ipolyságtól Ungvárig számtalan vidékről érkeztek Kassára. Ebben az időben mecénásbálról is beszélhetnénk, hiszen a bevételek háromszorosan meghaladták a kiadásokat. A szervezet hosszú időn keresztül ebből az összegből tudott tevékenykedni. A 20. században a Schalkház adott teret a nagyszabású rendezvénynek, melynek tánctermében több mint ezren elfértek. Jelenleg is egészen Királyhelmectől Rimaszombatig, Nagykapostól Rozsnyóig szinte mindenhonnan érkeznek vendégek, de a nagy részük már kassai” – mesélte a Csemadok kassai alapszervezetének elnöke.

Szekeres Adrien (Fotó: Nagy Emese/Felvidék.ma)

A jó hangulatról a Credit zenekar, Balogh Péter cigányzenekara és Dj Zselinszky gondoskodott. A vendégek nagy örömére a bálon Szekeres Adrien énekesnő is vendégszerepelt. Az idei bált két pár nyitotta meg társastánccal, s hagyományos keringő és latin táncformák is megjelentek a parketten. A háromfogásos vacsora és a svédasztal finom ízei mellett a bálozók megkóstolhatták a Major Imre által forgalmazott Eszterbauer pincészet borait és a Bestillo Pálinkaház pálinkáit. Az eseményt Kolár Péter elmondása szerint nagyon sokan támogatták, elsősorban tomboladíjakkal. A fődíjat, egy két személyre szóló háromnapos magyarországi wellnesshétvégét a szervezők biztosították. Kisorsoltak továbbá különböző ital-, élelmiszer- és könyvcsomagokat, valamint ajándékkosarakat is. Idén is voltak vállalkozók, akik a bál vendégeit kedvezményes utalványaikkal örvendeztették meg.
A költségek folyamatos növekedésének ellenére a szervezők évek óta tartják az árszintet, miközben elsődleges céljuk a színvonal emelése és a hagyomány ápolása.