(Fotó: Gecse Géza/Felvidék.ma)

A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. meghirdette a „Szülőföldön magyarul” című (ösztöndíj) támogatási program felhívását a nevelési, oktatási, valamint tankönyv és taneszköz támogatás, illetve hallgatói támogatás igénylésére a 2016/2017-es tanévre. Az igényeket január 31. és március 17. között lehet benyújtani. A Felvidéken az adatlapok  már átvehetők a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége által kijelölt gyűjtőhelyeken.

A 2013-tól 2016-ig terjedő időszakban a költségvetési zárolások miatt a Szülőföldön magyarul pályázat támogatási összege 17 200 forint volt diákonként, amelyet Pánczél Károlynak, az Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottsága elnökének tavalyi módosító indítványára a magyar törvényhozás 1 milliárd forinttal kiegészített, így a magyar állam az idén a külhoni diákok és óvodások szüleinek 17 200 forint helyett 22 400 forintnak megfelelő eurót biztosít az oktatási-nevelési támogatás keretében – jelentette be Potápi Árpád János.

A budapesti Magyarság Házában tartott február 6-i sajtótájékoztatón a nemzetpolitikáért felelős államtitkár azt is elmondta, hogy e pályázat célja a magyar nyelvű oktatás és nevelés segítése és erősítése, amelyet az adott ország valutájában folyósítanak.

A támogatásra nemcsak azok az általános- és középiskolás tanulók jogosultak, akik 1998. augusztus 31-e után születtek, s akkreditált oktatási intézményben alap- vagy középfokú tanulmányaikat magyar nyelven folytatják, hanem azok az óvodáskorú gyermekek is, akik a 2016/2017-es tanévtől magyar nyelvű nevelésben vesznek részt.

Az egyetemisták is benyújthatják a kérelmüket, a támogatást tavaly ugyanis mindössze 2300-an vették igénybe. Bár az esetükben 2800 forintnak megfelelő euróról van csak szó. Potápi a Felvidék.ma érdeklődésére elmondta: törvénymódosítás kellene ahhoz, hogy ezen változtassanak. “Egyébként a felsőoktatásban részt vevő hallgatóknak számos más lehetőségük van pályázati ösztöndíjra, ilyen formában sok diákot támogatunk” – tette hozzá Potápi.

(Fotó: Gecse Géza/Felvidék.ma)

A pályázóknak (törvényes képviselőknek) az ösztöndíj igényléséhez megfelelően kitöltött adatlapot kell eljuttatniuk a régiók szervezeteihez, a Felvidéken a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségéhez. Ehhez szükséges az érvényes személyazonosító okirat fénymásolata, valamint az iskola- vagy óvodalátogatási igazolás eredeti példánya.

E támogatások az adott tanévre szólnak, s ahhoz, hogy szeptember folyamán hozzájussanak a szülők a pénzhez, a pályázatokat 2017. március 17-ig kell postára adni, vagy személyesen benyújtani.

Amennyiben postázzák, ajánlott levél formájában egy eredeti példányban, zárt borítékban a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége – Zväz maďarských pedagógov na Slovensku Elektrárenská 2., P.O. BOX 49. 945 01 Komárno címre kell feladni a kérelmet. Személyesen a gyűjtőhelyeken az iskolák, óvodák által összegyűjtött igénylésekhez osztályonként mellékelni kell az igénylés leadásáért felelős személy aláírásával és elérhetőségével ellátott névjegyzéket is.

Amennyiben a pályázók (törvényes képviselők) még nem rendelkeznek OTP Banka folyószámlával, nyissák azt meg valamelyik szlovákiai fiókirodában még a kérvény beadása előtt, ugyanis az ösztöndíjakat a megadott számlaszámra utalják.

2016-ban mintegy 240 ezer pályázat érkezett be 4,1 milliárd forint értékben, amelyben mintegy 1600 csángó magyar gyermek is részesült – tájékoztatott Potápi Árpád János.