Már két helyszínen Komáromban és Dunaszerdahelyen keresik fel a kórház gyerekosztályán fekvő kis betegeket a meseolvasók. A Komáromban élő Csiffáry Ildikó önkéntesen, szabadidejében, néhány lelkes támogatóval az oldalán kezdte el szervezni a csoport tevékenységét.
Honnan jött az ötlet?
Lányaim pici korától fogva mindennapi tevékenységünk elengedhetetlen része volt a mesélés, meseolvasás. Örömteli és meghitt hangulatú együttlétek voltak ezek, különösen jól esett nekik, amikor betegség miatt ágyba kényszerültek és beszűkült a mozgásterük.
Megtapasztaltuk, hogy az a pár nap, amit kórházban kellett tölteniük, hosszú időnek tűnt. Az elkerülhetetlen izgalmak mellett nagyon lehangoló és fárasztó is volt. A rossz közérzet nem segíti a gyógyulást, az örömet jelentő tevékenység viszont jótékony hatást válthat ki a betegeknél, ilyenkor egy külső ember, aki új élményt, vidámságot hoz, sokat segíthet.
Mikor indították el a beteg gyerekek felkeresését a komáromi kórház gyerekosztályán? Eddig hány alkalommal voltak?
Komáromban két évvel ezelőtt, a 2015-ös Szeretethíd Kárpát-medencei Református Önkéntes Napok keretében kezdtük el a meseolvasást a kórház gyerekosztályán. Először alkalmanként, majd a jó tapasztalatok, a kis betegek lelkes fogadtatása miatt, 2016 májusától havonta látogatjuk a gyerekeket. A sebészeti osztályon pedig akkor, ha van kiskorú páciens. Komáromban minden hónap első szombat délelőttjén, látogatási időn kívül, a hétvégi vizit után szoktunk érkezni. 2016 decemberétől már Dunaszerdahelyen is működik a csoportunk, ott a hónap második hétvégéjére ütemezzük a meseolvasást.
Mekkora a csoport?
Jelenleg negyvennyolc önkéntes van a csoportban. Nagyrészt gyakorló anyukák, de vannak fiatalok, egyetemisták és néhányan a férfiakat is képviselik. Többen szimpatizálnak a tevékenységünkkel és még várnak a számukra kedvező időpontra.
Hogyan fogadják Önöket a gyerekek?
Először kicsit megszeppenve, hiszen nem tudják, mire is számítsanak a betegszobán megjelenő újabb embertől. Ezért mindig viszünk magunkkal színes lufikat, amelyek már előre jelzik, hogy tőlünk valami mást kapnak, nem fájdalmas tűszúrást vagy gyógyszert. A mesélést is sokan meglepetten fogadják, sajnos nem mondható általánosnak, hogy az életük része lenne. De hamar felengednek, még az egészen nagyok is figyelmesen hallgatják a történeteket, szívesen beszélgetnek. Állapotukhoz mérten sokszor sikerül ösztönöznünk őket közös játékra is, amit szintén örömmel fogadnak. Volt már úgy, hogy nagy kacagásoktól volt hangos a kórterem.
Miért tartja fontosnak, hogy az emberek a szabadidejüket, energiájukat beteg gyerekek látogatására áldozzák?
Hiszem, hogy mind arra vagyunk teremtve, hogy egymásra odafigyelve, szeretetben éljünk. Sajnos, elég példát látunk arra, hogy a szeretethiány, az önzés és közömbösség hová vezet. Ez még senkit sem tett boldoggá. A szeretetteljes emberi kapcsolatok, az önként vállalt jócselekedetek, a rászorulók megsegítése viszont mindkét fél számára örömforrás. Tehát mindenképpen a megtapasztalt öröm az, ami minket motivál.
Mit jelent ez a gyerekeknek és mit visznek haza a meseolvasók?
Ó, a gyerekek mindig nagyon örülnek! Mi pedig a sok mosolynak, amit tőlük kapunk! Ettől mi magunk is minden alkalommal megajándékozottak vagyunk. A mesék jobb kedvre hangolják, gyógyítják, megnyugtatják és vigasztalják a gyerekeket. A mesehősökkel együtt átélhetik, újraértelmezhetik küzdelmeiket, félelmeiket, fájdalmas veszteségeiket. Örülhetnek a jó győzelmének a rossz felett. Az anyanyelvű mesélést magyarságunk megerősítése miatt is fontosnak tartom. Ezért választom sokszor a felolvasáshoz a magyar írók mesekönyveit. Készülünk szlovák történetekkel is, alkalomadtán, nem csak a magyar gyerekekkel foglalkozunk, hanem a szlovák anyanyelvűekkel is. Lehetőség szerint a gyermekkel együtt bent lévő felnőttekkel is elbeszélgetünk. Sok visszajelzést kaptunk, hogy ez mennyire jólesik a helyzetükben, kicsit fellélegezhetnek, lelkileg feltöltődhetnek.
Miért Dunaszerdahelyt választották másik helyszínnek?
Néhány komáromi meseolvasó alkalom után több dunaszerdahelyi ismerősöm jelezte, hogy ők is szeretnének bekapcsolódni ebbe a tevékenységbe. Egyszerűen ebből adódott a helyi megszervezés ötlete. Úgy gondolom, ez bárhol máshol is megvalósulhat, ahol felmerül az igény és lesz elég lelkesedés a jelentkezőkben.
Hogyan fogadta a kórház vezetése a kezdeményezést?
Először a gyerekosztály főorvosnőjével vettem fel a kapcsolatot, majd a kórház vezetőségével is. Készségesen és örömmel fogadták az önkéntes felajánlásunkat.
Ha valaki kedvet érez, hogy csatlakozzon a csoporthoz, erre van lehetőség? Hol jelentkezhet?
Bármelyik csoporttagunkon keresztül lehet hozzánk csatlakozni, vagy e-mailben a meseolvaso@gmail.com címen.
