(Fotó: archív felvétel)

A hétvégén Közép-Szlovákiában is folytatódtak a bajnoki küzdelmek a II. és a III. ligában, a rimaszombatiak megszerezték idénybeli első győzelmüket, a III. ligában viszont mind a losonciak, mind a fülekiek vereséggel kezdték a tavaszt, ahogy kikaptak a füleki Bari Jenő vezette salgótarjániak is az NB3-ban. A hétvégén már megkezdődnek az alacsonyabb osztályú bajnokságok is.

Legutóbb a II. liga 8. fordulójában éppen Héthárson (Lipany) győztek a rimaszombatiak, s Csányi Csaba védencei most ismét a héthársiakat győzték le, csak most idehaza, 180 néző előtt sikerült mindez.

A télen alaposan átalakított rimaszombatiak előbb a Losoncról érkezett Kelemen révén veszélyeztettek, de a héthársiak kapusa, Bartoš bravúrral védett. A héthársiak a 22. percben lesgólig jutottak, a batyiak viszont két perccel később már érvényes gólt lőttek, s az elkövető Kelemen volt. A félidő hajrájában Ľupták és Kuridze is veszélyeztette a vendégek kapuját, de további gól már nem született.

Nem úgy a második félidőben, hiszen Gomoľa már a 47. percben kiegyenlítette az állást. A vendégek vérszemet kaptak, de a hazaiak moldáv kapuvédője, Paskarjenko a helyén volt, így maradt az 1:1-es állás. Az 53. percig, amikor Kuridze szabadrúgást harcolt ki, amelyet Ľupták értékesített, így a rimaszombatiak ismét előnyhöz jutottak. A vendégek mindent egy lapra téve fel megpróbáltak egyenlíteni, de az állás már nem változott, így a két csapat helyet cserélt a táblázaton. A rimaszombatiak szombaton Liptószentmiklóson zárják az alapszakaszt.

A táblázat állása:

Vereségből is kijutott

Amíg a rimaszombatiak győzelemmel indították a tavaszt, a III. ligás losonciak és fülekiek nem voltak ilyen sikeresek. A losonciak a Podbrezová B csapatától odahaza kaptak ki 0:1 arányban, míg a kiesés szélén álló, s a télen teljesen kicserélődött fülekiek Csacán hagyták a három pontot.

Piszár József edző legénysége jól kezdte a találkozót, de húsz perc után elfáradtak, s a vendéglátók fokozatosan felőrölték az FTC ellenállását. A hazaiakat még az sem zavarta, hogy tizenegyest hibáztak, s az 58. percben már 3:0 arányban vezettek. Az utolsó szó, vagyis gól ugyan a füleki Szókisé volt, de ez már csak szépségtapasznak volt elegendő.

(Fotó: archív felvétel)

Mind a losonciak, mind a fülekiek otthon folytatják a pontvadászatot. Vízkeleti János legénysége már 25-én, szombaton 15.00 órától a Kálnó csapatát fogadja a regionális derbin, míg a fülekiek az utolsó helyen álló Makov csapatát 26-án, vasárnap 15.00 órától.

A táblázat állása

Hazai pályán folytatta szereplését az NB3-as salgótarjáni STC csapata is, amely a rimaszombati Köböl Mátét is felsorakoztatva az MTK fakócsapatát fogadta. Bari Jenő legénységének semmi nem jött össze ezen a mérkőzésen, míg a vendégek találtak egy gólt, s mivel a hazaiak játékosa, Csóka még büntetőből se tudott betalálni, az STC újabb vereséget szenvedett. A hétvégén Hajdúböszörményben lesz lehetőségük a javításra.

A hétvégén már az alacsonyabb osztályú bajnokságokban is elkezdődnek a küzdelmek, a IV. ligás tornaljaiak vasárnap a Pliesovce csapatát fogadják, az V. ligában az ajnácskőiek a Málinec csapatát, míg a nagybalogiak a feledieket látják vendégül.

Izgalmas csatának ígérkezik szombaton 14.00 órától a serdülők 3. ligájában a fülekiek és tornaljaiak összecsapása.